Véget ért a szavazás. Hogyan telefonálsz az autóban?

Gyurci_60xMostani körkérdésünkre kicsivel kevesebb mint száz válasz érkezett. Meglepő módon, az első három befutó, szinte azonos szavazatszámot kapott, de legnagyobb sajnálatomra…

…ezek között megosztott első helyen szerepelt a “Kézből” (14 szavazat, 16%) történő telefonálás. Lévén ez a legveszélyesebb mind közül, abban bíztam hogy ez-az utolsók egyike lesz a sorban. Nem így történt. A megosztott első hely másik résztvevője a “Félreállok”, (14 szavazat, 16%) amelyet én is sokszor használok, és a dobogóra még felfért az eggyel kevesebb szavazatot kapott “Bluetooth headsettel” opció is.

hogyan_telefon

A negyedik helyen a “Sehogy” megoldás végzett ((9 szavazat, 10%). Ezután három telefonálási szokás is egyforma szavazatot kapott, úgymint: “Kábeles headsettel”, “Az autó kihangosítójával”, illetve a “Navigáció kihangosítójával”. Mindannyian 9 szavazatot kaptak, amely 10%-os részvételi arányt jelent. 7-7 válaszadó jelölte be a “Külső kihangosítóval”, illetve a “Telefon kihangosítójával” opciót.

Összegzés: a harmadik helytől lefelé, gyakorlatilag egyforma pontszámot kaptak a válaszok. Aminek viszont mégis örülök, hogy a legveszélyesebb “Kézből” való telefonálást, csak az összes válaszadó 16%-a preferálja…

7 hozzászólás
  1. avatar
    KozGab

    Semmit nem kéne tenniük a rendőröknek:
    civil autó kamerával Lövőház utca sarkán. Minden 5-ik autóban , de minden 10-ikben tutira kézzel telefonálnak…

    Mekkora bevétel lenne
    Vagy fix kamera
    Csak nehogy olvassák a fórumot :)

    Üdv
    G


    Gyurci:

    @ KozGab Hát ez az…

  2. avatar
    KozGab

    Hali.

    A legszebb, hogy azokban a millásokban ott a gyári bt fejegység, ami képes kihangosításra és ezekben is kézből beszél, mert az a menő…
    Magyarországon jelenleg az a divat, hogy azért is azt csináljuk, amit nem szabad.
    Engem 2x majdnem letoltak az útról telefonálás miatt, egyszer meg majdnem elcsaptak gyalog.
    Ha nincs headset bekapcsolva akkor nem veszem fel, max lámpánál, hogy visszahívlak és leteszem…
    De ha a tartón van a tel, akkor fel tudom venni úgy, hogy gyorsan megnyomom a kihangosítást és kész…

    Nem értem az embereket és pattognak, hogy szemét rendőrök, nem ők szemetek, mi vagyunk hülyék…

    üdv
    G


    Gyurci:

    @ nord Ezt én sem értem igazán… Több milliós autókban, terepjárókban kézből telefonál a vezető. Pont az a 3-4 ezer forint hiányzott?

  3. avatar
    Zsolto

    Nord: Jaja, és gyakorlatilag az ÖSSZES telefon max. 2 gombnyomással kihangosítható, miután felvetted, és onnantól nyugodtan lehet kéz nélkül telefonálni. Ja, ehhez is kell egy kb. 2e Ft-os autós tartó…

  4. avatar
    nord

    Sajnálom, hogy ilyen sokan telefonálnak kézből, pedig egy alap, hívásfogadásra képes headset abszolút nem drága.
    De ha valakit zavar a madzag, már a BT headsetek sincsenek elérhetetlen ármagasságban. Négyezerkilencért már olyat ad az egyik legnevesebb gyártó, ami minden egyes bekapcsoláskor bemondja, hogy sikeres-e a kapcsolódás, és azt, hogy mekkora a headset akkumulátorának töltöttségi szintje.

    • avatar
      Gyurci

      @ nord Ezt én sem értem igazán… Több milliós autókban, terepjárókban kézből telefonál a vezető. Pont az a 3-4 ezer forint hiányzott?

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.