Megérkezett a Becker 2013 Q3-as térképe

logo_becker_1A most érkezett hírlevél már elérhető a Becker 2013 Q3-as verziójú térképe. A szokásos módon, a Becker Content Manager segítségével telepíthető, amelyet magyar nyelven is elérhetünk…

A térkép ingyenesen letölthető minden olyan felhasználó számára akiknek a készüléke még az első pozicionálástól számított 30 napon belül van, vagy megvásárolták a 24 hónapos frissítést, illetve Life Time Update-es verzióval rendelkeznek.

becker_2013q3

A térkép ára 59,95 euro, azaz nagyjából 19 ezer forint. Ne felejtsétek, hogy néhány régebbi készülékhez LifeTime frissítést is vásárolhattok már!

becker_2013q2_4a

Ahogy a fotón is láthatjátok, már nemcsak bankkártyával, hanem PayPal-en keresztül is fizethettek!

Forrás: Becker Hírlevél

6 hozzászólás
    • avatar
      OldMike

      Azt hiszem félreértés van. Azt írta, hogy a terepmunkát zárták le 2012. december végén. Én ebből azt szűrtem le, hogy kb. a terepmunka lezárása után 3/4 évvel vásárolható meg a térkép. Ha egy-két hónapon belül megjelenik a 2014 Q1, akkor az a 2013. június végi terepi állapotot fogja valószínűleg tartalmazni. Kiderülhet esetleg, ha például benne lesz vagy kimarad a 2013. augusztusában forgalomba helyezett Keszthelyt elkerülő útszakasz.

      • avatar
        Gyurci

        Ha a 2013 Q3 terepmunkáit 2012 decemberében zárták le,és 2014! márciusában vált elérhetővé, akkor ez 15 hónap. Azaz a 2014 Q1 megjelenéséből 15! hónapot számolj vissza…

    • avatar
      Gyurci

      Hmm, vannak kételyeim. A 2013 Q3 most jelent meg, a 2012 Q4 meg nagyon régen volt. Az több mint egy év. Ha nem értettem félre semmit, akkor azt mondanám hogy ez kizárt dolog.

  1. avatar
    OldMike

    Sajnos egy fórumon azt olvastam, hogy ez az Európa térkép kiadás a 2012. december végén lezárt állapotot tartalmazza. Én ezt nem tudom ellenőrizni, de ha valóban így van akkor elkeserítő. Ugyanott azt is írták, hogy nemsokára lesz 2014 Q1 is, aminek a lezárási időpontja 2013. június vége. Ettől még lehet, hogy egy-két július-augusztusban átadott magyarországi új út bekerül.

    • avatar
      Gyurci

      Melyik fórumban olvastad? Amúgy, én tavaly decemberben frissítettem Be-On-Road szoftvert, és a 2013 Q1-et tudtam rá letölteni…

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.