Elveszve és megtalálva – Aeromap for Android teszt

Előszó: valamikor régen, amikor még pelyhes állú navigátor voltam, volt egy kedvenc programom, és ez volt az Aeromap. Hogy miért lett a kedvencem? Talán elsősorban a köré gyűlt társaság miatt. Egy részük komoly tudással rendelkező “teszter” volt (Moha bá, Sznyt, Sancho), míg a másik részük egyszerűen csak szimpatikus srác volt…

Jó volt velük lógni, és egyben beleszagolni a tesztelés légkörébe, elmenni a bulikra – benne lenni a sodrásban. Nagyon régen volt, 2005 év végéről beszélünk. Közben többször is előkerült az Európa szoftver gondolata (már 2006 szeptemberében szó volt róla!), ám én csak magyarországi térképekre emlékszem. Majd 2011 Decemberében megjelent az Aeromap Zerge. Kicsit átszabott kezelőfelület, 100 új térképpel.

Azután csend, egészen mostanáig…

Ám 2014 Decemberében újra megjelent egy “felhívás” a Facebook-on, és ezzel párhuzamosan az Aeromap oldalán is, hogy önkéntes tesztereket keresnek. Az Android-os verzióhoz…!

aeromap_android

Ennek a csoportnak a találkozási helye a Google+, és aki esetleg kedvet kapna egy “újabb” Android-os szoftver kipróbálásához, itt jelentkezhet.

Néhány képernyőmentés az Android-os Aeromap verzióból

ae2

ae

Sok sikert!

Forrás: www.navisys.hu

7 hozzászólás
  1. avatar
    István

    Ok! Köszönöm. Nem sürgős, csak gondoltam, szólok…
    Kedves Gyurci, Boldog Új Évet kívánok!!
    üdv
    István

    • avatar
      Gyurci

      Kedves István! Köszönöm a jókívánságodat, és hasonló jókat kívánok magam is! Minden terved sikerüljön, úgy ahogyan szeretnéd! Üdv, Gyurci

  2. avatar
    István

    Bocs, hogy itt, de nekem egy ideje nem elérhető a Fórum!!
    Tudtaok vmit erről? Vagy nálam a hiba, és másoknál működik??

    üdv

    István

    • avatar
      Gyurci

      Szia István!

      Ezen a címen:
      http://aeromap.hu/forum.php

      elérhető az Aeromap fórum.
      Üdv:
      Gyurci

      • avatar
        István

        Gyurci!
        Nem az aeromapos forumot, hanem a Tiédet nem tudom elérni!! Működik??

        István

        • avatar
          2015. január 4.
          Gyurci

          Szia István!

          Működik a fórum, köszönöm a türelmedet,
          Gyurci

        • avatar
          2014. december 28.
          Gyurci

          Kedves István!

          Köszönöm a visszajelzést, valóban nem töltődik be a főoldal. Sajnos elég kevés esély van rá, hogy még idén megjavul, szerintem Január első napjaiban várható, hogy újra működni fog. Elnézést a kényelmetlenségért!
          Üdv,
          Gyurci

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.