Navigációs specialistákat képez az NNG

Indul a navigáció-fejlesztő gyakornoki programja, a cél a legjobb szoftverfejlesztők kinevelése. Mától (tegnaptól) egy hónapig jelentkezhetnek az utolsó féléves hallgatók az iGO Navigációt fejlesztő NNG fél éves fizetett gyakornoki programjára…

A program során a jelentkezők rotációs rendszerben ismerhetik meg a navigáció fejlesztésének speciális területeit. Az NNG célja, hogy a programot elvégző diákokból olyan szakemberek váljanak, akik több területet átlátva képesek kezelni a navigációs iparág kihívásait. Hatalmas a verseny a hazai IT piacon a jó szoftverfejlesztőkért – csak az NNG 200 új munkatárs felvételét célozta meg az idei évre. A hagyományos toborzóeszközökön kívül ezért egyre fontosabb, hogy a nagyobb cégek, hosszú távra tervezve, házon belül fejlesszék ki az utánpótlást. Bár ez a folyamat hosszabb, és több tervezést valamint erőforrást igényel, a cégek nyitnak a saját fejlesztő programok felé, mert így olyan szakembereket nevelhetnek ki, akik specializált tudással, a teljes munkafolyamatot átlátva értékes munkaerővé válnak. Ezt felismerve NNG Gear Up Program néven hirdet gyakornoki programot a navigáció-fejlesztő, ahova a kiválasztás alapján a legjobb hat szoftverfejlesztő hallgató nyerhet felvételt. A gyakornokok ezután a rotációs rendszernek köszönhetően több csapat munkafolyamataiba láthatnak be a képzés során.

nng_gear

A program hat hónapja alatt a résztvevők megismerhetik az NNG specialista csapatait, akikkel az iGO Navigáció fejlesztésének olyan különleges területein dolgozhatnak, mint a 3D vizualizáció, hangvezérlés, vagy éppen a jövő okos autóinak rendszerei. Az ország egyik legjobb fejlesztői csapatában a program minden állomásán egy mentor segíti a fiatalokat, hogy a legtöbbet tudják kihozni magukból és a programból. Mint a csapatok egyenértékű tagjai, a résztvevők ugyanazokat az előnyöket élvezhetik, mint bárki más az NNG-nél, mind fizetés, mind a munkaeszközök terén a cég díjnyertes irodájában. Ami talán a legfontosabb, hogy akik sikeresen teljesítik a programot garantáltan állásajánlatot kapnak az NNG-től.

Magyari Andrea az NNG HR igazgatója a program kapcsán elmondta:

„Tapasztalataink alapján az egyik legfőbb érték a szoftverfejlesztés világában is a rugalmasság, és a minél több területen szerzett szakmai jártasság. Ezért szeretnénk megadni a fiataloknak a lehetőséget, hogy minél mélyebb szakmai ismeretet szerezzenek, valamint több munkafolyamatot és módszert ismerjenek meg, amiket aztán a az NNG bármely részén hasznosíthatnak preferenciájuktól függően. Ehhez természetesen mindent megadunk: mentorokat, juttatásokat, inspiráló környezetet és szakmai közösséget, hogy így garantáljuk a fejlődésüket.”

A programba egy több lépcsős felvételi folyamaton keresztül lehet bejutni, ahol a tanultakon kívül a szakma iránti elköteleződés is fontos, így nem a jegyek határozzák meg a bejutást, hanem az a tudás, amit esetenként az iskolai teljesítésen felül szereznek a hallgatók. Az NNG Gear Up Program részleteiről és a jelentkezés módjáról az alábbi oldalon lehet bővebben olvasni.

Forrás: nng.com

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.