A lányok amint programoznak? Te magas ég

A navigációfejlesztő cég és a Skool sokoldalú programsorozatot indítanak azzal a céllal, hogy a technológiai karrierlehetőségek vonzó opciót jelentsenek a fiatal nők számára is…

Budapest, 2015. június 12. – Kevéssé ismert tény, hogy a tudomány történetében az első programozóként egy nőt tartanak számon, vagy, hogy a legelső digitális számítógépet, az ENIAC-ot 6 nő programozta és működtette. Majd eltelt néhány évtized, és napjainkban az IT-re mint „férfias” szakmára tekintünk, ahol a nők aránya jellemzően 10% alatti. Az NNG és a Skool célja, hogy ezen változtasson. 2015 júniusától hosszú távú együttműködésbe kezd az iGO Navigációt fejlesztő NNG és a Skool projekt azzal a céllal, hogy minél több fiatal lány számára mutassák meg: a technológiai karrier számukra is vonzó lehetőség

nng_nok

Napjainkban az IT és a természettudományos pályákat „fiús” pályaként tartjuk számon, számos sztereotípia és berögződés él a társadalomban a két területtel kapcsolatban. Ez komoly szerepet játszik abban, hogy lányok elenyésző számban választják ezeket a hivatásokat. A nők fokozottabb bevonása a technológiai pályákra azonban jelentős potenciált jelentene a szakma számára, amely komoly szakemberhiánnyal küzd. A nemzetközi szinten is jelentős hazai IT vállalat, az NNG számára ez kiemelten fontos ügy, melyért a cég folyamatosan kiáll.

„A Skool azért küzd, hogy még több tehetséges lány válassza az IT karriert. Ezzel a céllal az NNG, és lányos apukaként én is maximálisan tudok azonosulni, és örülünk, hogy végre egyre több szó esik erről az ügyről. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy programozó kollégáink között egyre több nő található, és nap mint nap tapasztaljuk, hogy a nemekre jellemző eltérő gondolkodásmód és megközelítés mennyire jól működik együtt, amikor egy feladatot kell megoldani” – mondta el Balogh Péter, az NNG alapító-vezérigazgatója.

Összetett programsorozat a jövő női programozóiért

A Skool tavaly júniusban indult azzal a céllal, hogy újszerű oktatási formában fiatal lányoknak és nőknek használható technológiai tudást és inspirációt adjanak. Az NNG az első támogatók között volt, idén pedig hosszú távú együttműködésbe kezdenek. Ebben az NNG szervesen együttműködő partnerként vesz részt, a helyszín biztosítása mellett önkéntes kollégákkal is támogatva az ügyet, de fontos része a programnak a példaképek bemutatása is: ennek célja, hogy a fiatalok első kézből lássák, hallják, milyen is nőként a technológia területén dolgozni.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is lesznek Skool műhelyfoglalkozások az NNG-nél, ahol 11-14 éves fiatalok ismerkedhetnek a programozás alapjaival, illetve ősszel elindul egy 10 hetes iskola utáni foglakozás is a cég irodájában. Emellett a navigáció fejlesztő vállalat a Skool nyári táborainak megvalósítását is támogatja, és helyszínt ad egyéb programoknak is, például karrier orientációs estnek pályaválasztás előtt álló lányok számára.

Az NNG és a Skool közös programjaira a Skool honlapján tudnak jelentkezni az érdeklődők. Az első közös műhelyfoglalkozás időpontja június 20-a lesz, ahol 10-11 éves lányok fejleszthetnek saját játékot egy szombati nap leforgása alatt. Jelentkezni a Skool weboldalán lehet: http://skool.org.hu/

Forrás: nng.hu

Magánvélemény: tapasztalataim szerint a hölgyek egy bizonyos problémát képesek teljesen más szögből látni, mint a férfiak. Ezzel olyan megoldási lehetőséget is észrevesznek, amit mi nem… És ez még nem minden. Az egyszerű felhasználók, olyan ötletekkel állhatnának elő, amit egy hivatásos programozó akkor sem lenne képes kitalálni, hogyha száz évig élne. Hogy miért nem? Mert bármennyire is szeretne, nem tud csak “egyszerű felhasználóként” gondolkodni (tisztelet a kivételnek, ha van ilyen)…

Amúgy a női programozók bővítése az NNG-s projektekben, már 2013 Februárjában felmerült egy Balogh Péter (az NNG vezérigazgatója) nevével fémjelzett hír kapcsán.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.