Wayteq xRider – első tapasztalatok

Navigáció – GPS. Lassan egy hónapja használom, bár csak ritkán, de több helyen is. Van öreg Komárom illetve több autóban is megfordult már. Az előbbin kifejezetten otthon érezte magát, de az utóbbiakban kicsit olyan érzésem volt, mintha az nem “hazai” pálya volna.

Motoron. Bár az öreg Komár egyrészt nyilván nem tökéletes vas a tesztelésre, másrészt pedig pont jó. Hogy is van ez??? Egy veterán motor nem a száguldásról szól, nem kanyargós szerpentineken jaszkarizunk vele, csak lassan, élvezve minden percet… Igen, ez a veterán motor. Ám másrészről ráz, minden gödröt a gerincünkön érzünk, súlyosbítva még nagyjából 100 kilóval is. Ha ezt kibírja…

xriderm_16

Akkor kezdjük az elején. Bár a motorostartó műanyag, és láttam már igényesebb darabot is (persze a készülék árának többszörösét kell leszurkolni egy olyan pakkért), ám egy rövid találgatás után könnyű felszerelni, és beállítani, ráadásul stabilan is tart. Még a 48! éves Komár nem szűnő atrocitásait is bírja, pedig ahogy azt már írtam is, az bizony nem egy leányálom, és abban sem vagyok biztos hogy ez még rendeltetésszerű használat…

xriderm_11

Nagyon ötletes a napellenző, és a rázkódás miatt a hátlap felső oldalába betekerhető biztosító csavar. Érdemes használni, arra sokkal kisebb az esély, hogy a készülék a tartójával együtt esik le, mint hogy egy benézett gödörnél esetleg “kipattan” belőle…

xriderm_12

Na és igen… A kijelző… Kifejezetten jó, a fényereje az elfogadhatónál sokkal jobb, és a napsütésben is olvasható marad. Nyilván jót tesz neki a napellenző, de ez annál több. egyszerűen jó

xridern_23

Azt hiszem jól látszik a kijelző csillogásán, hogy kifejezetten a napos időt kerestem (ez a kép autóban készült). Sajnos a töltést az a Komár-on nem tudtam kipróbálni, mert egyrészt 6V-os, másrészt nagyjából egy gyertyányi áramot termel. Ám a csatlakozókról mégis szót ejtünk, de majd az autós felhasználásról szóló részben.

Autóban. Néhány napja a Balatonon jártunk, és levittem néhány kütyüt “időt tölteni”. Ezek egyike volt a Wayteq xRider. Hogy-hogy nem, mire bekapcsoltam volna, éppen lemerül. Persze ez normál esetben nem lett volna akkora baj, ám de az xRider esetében emelték a nehézségi szintet. Úgy kezdődött, hogy a tartót amotoron hagytam, úgy gondoltam a Herbert Richter univerzális tartó majd szokás szerint tesz a dolgát. Ám nem számoltam egy-két ravasz megoldással.

Az egyik az autóstöltő, amely csak a gyári tartóhoz képes kapcsolódni

xrideru_24

A másik pedig a szinkronkábel, amely bár első ránézésre nem látszik, ám mégis egyedi. Mégpedig azért, hogy a készülék vízállósága ne sérüljön. Ezért a csatlakozó jó mélyre be van süllyesztve, ezért a kábelen a fej szintén nagyon hosszú

xrideru_21

Ezért az átlag szinkron kábel nem képes csatlakozni az xRider készülékhez. Persze ezt tudnom kellett volna. Vagy nem. Egy biztos, Ti készüljetek egy 12 volt/ 2A-es szivargyújtó véggel, vagy egy 220V/ 2A-es hálózati dugóval. És ha esetleg a szinkronkábel otthon marad… Erre gondolni sem merek. És, ha már arról beszélünk, hogy mi NE maradjon otthon, ilyen lehet a fém gemkapocs is. Enélkül a microSD kártya kivétele, esetleg cseréje teljesen esélytelen.

Maga a GPS autóban is nagyon gyorsan pozicionál, az autós tartó jól tapad, többféle irányban is állítható, és jól tartja a készüléket. Bár én biztos, ami biztos leengedtem a műszerfalra, így esélye sem volt rosszalkodni

xridern_19

Ahogy azt már a motoros felhasználásnál is említettem, a fényereje nagyon jó, ez autóban is igaz. Én egy Utinavi szoftverrel használom, gyors, és jól használható. Az autós üzemmódnál csak egy hiányosságot tudnék felsorolni, és az is kicsit nyakatekert lesz, lévén ez egy motoros navigáció. Ige, ez a TMC hiánya.

Összegzés: az eszköz szoftver nélkül 35 ezer forint környékén vásárolható meg, ezért egy teljes értékű motoros navigációt kapunk, gyorsan pozicionál, jó a fényereje, vízálló, és beköthető fixen is, ráadásul többféle “jogtiszta” szoftverrel is használható. Nekem tetszett.

A készüléket a Wayteq Europe Kft-től kaptuk tesztelésre, ezúton is köszönjük!

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.