Új ügyvezetőt igazolt az NNG

Navigáció – GPS. Budapest, március 7. – Március 1-től Giles Shrimpton irányítja a budapesti székhelyű, navigációs szoftvereket gyártó NNG Kft-t. Az angol származású vezető az internet-alapú autóipari szoftverek felé forduló vállalatot intenzív növekedési szakasz küszöbén veszi át…

nng_uj_ugyvez

Az NNG 11 év alatt garázscégből mintegy ezerfős vállalattá nőtt. Portfóliója is bővült, ma már nem csak navigációt, hanem komplex szolgáltatásokat is kínál partnereinek. A cég a következő időszak egyik legnagyobb üzleti lehetőségét az internetre kapcsolódó autókban látja: egyes becslések szerint 5 éven belül az új autók 90 százaléka rendelkezik majd online kapcsolattal.

Az cég további növekedésének irányítására a vállalat 2016. március 1-jével új, a globális piaci terjeszkedésben és üzletfejlesztésben jártas ügyvezető igazgatót szerződtetett.

Giles Shrimpton szoftverfejlesztő mérnökként kezdte pályafutását, majd felsővezetői pozíciókat töltött be a Philipsnél, a Siemensnél és az autóipari navigációs szoftvereket fejlesztő Tom Tom-nál.

„Úgy gondolom, hogy ha egy cég négy éven keresztül több mint 40 százalékos bővülést tud elérni, akkor ott valamit nagyon jól csinálnak. Az NNG egy új szintre lép, és én rendkívül izgalmas feladatnak tartom ebben a fázisban vezetni a céget” – mondta el Giles Shrimpton, az NNG ügyvezető igazgatója.

A cég központja és fejlesztői bázisa továbbra is Magyarországon marad, ahol a tervek szerint idén veszik fel ezredik munkavállalójukat – jelezte az új vezető.

Forrás: www.nng.com

1 hozzászólás érkezett
  1. avatar
    Taky1974

    “A cég központja és fejlesztői bázisa továbbra is Magyarországon marad, ahol a tervek szerint idén veszik fel ezredik munkavállalójukat – jelezte az új vezető.”

    Könyörgöm dumáljátok meg velük, hogy ebből az ezer emberből legalább két ember dolgozzon az iOS fejlesztéseken.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.