MWC, vagy merre tart a mobil világ 2016-ban?

MWC 2016. Hagyományainkhoz hűen idén ismét alkalmunk adódott részt venni a világ legnagyobb mobilos dzsemboriján, a barcelonai Mobile World Congressen. A kiállítás idén két helyszínen zajlott, ezért a korábbi évekhez képest is hajtósabb kiállítást hagytunk magunk mögött…

De nézzük röviden mik voltak a legfontosabb üzenetei a show-nak és milyen újdonságokkal rukkoltak elő idén a szakma óriásai és a feltörekvő úttörők. Idén 10. alkalommal került megrendezésre – a 800 operátorból és további 250 vezető ipari szereplő érdek képviseleti szerve, a GSMA által – az esemény és ennek örömére minden eddigi csúcsot megdöntött. A látogatószám átlépte a bűvös 100.000-et, mindez 204 országból ideutazó szakmabeliekkel és érdeklődővel elérve, akik több mint 2200 céget képviseltek. A kiállítók 9 kisebb nagyobb „hall”-ban és további 12 különböző külső helyen mutatták be termékeiket, megoldásaikat a Fira Gran Via és a Fira Montjuïc helyszíneken.

A mintegy 110.000 négyzetméteren zajló kiállítás és konferencia történéseiről 3600 nemzetközi médiamunkás adott számot. Csak még néhány érdekes adat a 4 napig tartó rendezvényről:

– A rendezvény 460 millió EURO-s árbevételt termelt.
– 13 ezer részmunkaidős dolgozónak adott munkát
– A látogatók 55%-a volt felelős döntéshozó, ezek közül 5000 volt CEO (vezérigazgató).
– A látogatók 21%a volt nő! Ez is új rekord idén.
– Magán a konferencián 12 szekcióban 48 kerekasztal és interjú zajlott, 374 előadó szereplésével, köztük olyan nagyágyúkéval mint Mark Zuckerberg, Lewis Hamilton vagy Intel, Qualcomm, a Paypal, a China Mobile, a Vodafone első emberei (a teljes lista itt)
– A GSMA Miniszteri program keretein belül 137 ország és 31 nemzetközi szervezet delegációja találkozott, köztük a Magyarországé is.

A szervezők összefoglalójában az idei rendezvény a virtuális valóságról, az új készülékekről és ötletes appokról, a 3D nyomtatásról, a magánélet védelméről és a mögöttük lévő technológiai megoldásokról szólt. Kiakalításra kerül a GSMA Innovation City, a mobil egészségügy, az NFC, a „zöld” alkalmazások, az Internet-of-thing (tárgyak internete) és a wearable (viselhető eszközök), az 5G és NFV, mobil alkalmazások, a kiskereskedelem és a digitális kereskedelem, mobil média és a biztonság.

Természetesen láthattunk még ezeken kívül okos töltőket, okos autós megoldásokat, robotokat, drónokat, okos fogkefét, okos órát, okos cipőt, okos háztartási berendezéseket, okos otthont, mini okos várost, rengeteg mobil alkalmazást, mobil hálózati megoldás szállítókat, mobil operátorokat és egyéb nyalánkságokat, a szó tágabb és a szponzoroknak köszönhetően szorosabb értelmében egyaránt.

Ahogy említettem, az esemény idén két helyszínen zajlott. A „régi”, Fira Montjuïc épületeiben kapott helyet idén a „4YFN”, vagy a „4 Years From Now” – (4 éve mostantól) start-up találkozó, ahol 12.500 látogató találkozhatott az 500 kiállítóval az innovációs piactéren, hallgathatta meg az előadókat, vagy vehetett részt az interaktív work-shop-okon.

A február 22-én, hétfőn nyíló eseményt megelőzte néhány termékbemutató a 0. Napnak számító 21-ei, vasárnapon. Néhány gyártó erre a napra időzíti zászlóshajójának bemutatóját, vagy ezen a napon rántják le a leplet bizonyos régen várt modellekről, vagy fejlesztésekről. Mivel a szakma prominensei már megérkeznek egy nappal korábban, ezért ezen az estén számos sajtótájékoztató és dealer day zajlik a város különböző pontjain. Egyszeri szerencsés újságíró, ilyenkor loholhat egyik helyről a másikra, cserébe megtömheti elgyötört bendőjét pár tonna katalán finomsággal. A teljesség igénye nélkül a következő bemutatóknak lehettünk fül és szemtanúi ezen a napon:

– LG: bemutatta az új modularis, 5.3” LG G5 okostelefonját.
– Sasmung bemutatta: Galaxy S7 and Galaxy S7 Edge zászlóshajóit és a hozzá ajánlott Virtual Reality szemüveget.
– Alcatel (TCL) bemutatta az Idol 4 és 4S okostelefonjait és a Plus 10 fantázianévre hallgató 2 az 1-ben tablet-notebook combót.
– Huawei lerántotta a leplet a hasonló kategóriában induló, de 12”-os Matebook-járól, ami az előzetes hírek szerint Macbook árban lesz majd kapható.
– ZTE bemutatta a SPRO Plus névre „keresztelt” okosprojektorát, ami felülről nézve tablet, előlről nézve projektor.

A fentiek közül szinte mindenhez a JBL szállítja a hangtechnikát. Úgy látszik nekik bejött ez a mobilos világ.

Természetesen a nagyüzem hétfőn indult be. Mind a két helyszínen kilométeres sorok kígyóztak. Szerencsére a rutinosok már ismerik az oldalsó bejáratokat és remek szervezésnek köszönhetően már a reptéren átvehett, a belépéshez szükséges badge célszerszámmal ezeken az oldal bejáratokon remekül be lehetett slisszolni.

mwc2016_3

Maga a show idén egy kicsit furcsa hangulatot árasztott. A korábbi években irgalmatlan túlsúlyban voltak a nyugati, a japán, a dél-koreai és az amerikai márkák. A maguk megalomán stílusukkal nehezedtek rá a kiállítás egyszerű látogatójára, egyes óriás standok hermetikus lezárásával és csak benfenteseknek engedélyezett, de ezt minél jobban kihangsúlyozandó be (nem)léphetőségével. Ezzel szemben idén mindent képzeletet felül múlt a kínai márkák erőfölénye és végtelennek tűnő marketing büdzséjük.

Azonban mindez mégsem volt negatív. A megszokott üzleti alázatosság keveredett a kicsit szokatlan, kicsit „kínais” stílussal, azonban mindezt valami olyan „szerény vagyok de profi” bájjal keverve, ami mindenképpen őszinte tiszteletet és pozitív benyomást keltett bennünk. A korábbi évek „C-Zs” kategóriás gyártói helyében megkerülhetetlen és óriási lendülettel előretörő márkák váltak, nőttek ki a földből szinte pillanatok alatt és ezek közül többen méltán foglalják el a helyüket a világ Top 10 okostelefon márkájának listáján. Az óriási helyi piac teremtette előnyök és brutális eladási darabszámok kellő munícióval vértezik fel ezeket a gigavállalatokat, akik közül többen még szinte alig vedlették le a start-up bőrt és váltak multinacionális nagyvállalattá. Persze ezek között vannak olyan vállalatok is, amelyek a meglévő kereskedelmi csatornáikat használták ki a portfólió bővítésre, mint például a hálózati szektorból érkezett Huawei vagy a ZTE, az IT szektorból átlépett Lenovo, vagy a fehéráru piacon kaszáló TCL (Alcatel).

mwc2016_4

Az biztos, hogy a kiállítás idei koronázatlan kiállítója a Huawei volt. Konkrétan az egyik Hall 60%-át lefoglalták zárt körű rendezvénynek, mellette pedig még több kisebb nagyobb standdal kápráztatták a nagyérdeműt. Ezek közül a legnagyobb publikus standjuk (sorrendben a második legnagyobb méretű) akkor volt mint az egyébként igen tekintélyes Samsung fő stand. Egyébként a Huawei volt az az egyetlen kiállító, aki magyar nyelvű meghívót küldött az említett zárt körű giga stand bejárására és ott magyar nyelvű kollégák vezettek körbe minket a különböző állomásokon, ahol a vállalat okos megoldásira nyerhettünk bepillantást. A Huawei Magyarországon is igen jól teljesít az utóbbi időkben, de ez világszinten is jellemző. 2015-ben több mint 100 millió okostelefont(!) adott el, ami 37%-os növekedést jelent az előző évhez képest. Ezzel a világpiac harmadik szereplőjévé vált és ebbe a klubba eddig csak 3 cég tudott belépni (az Apple, a Samsung és a hajdan volt Nokia). A top 5-ben további két kínai versenyző szerzett még kvótát, a Lenovó és a Xiaomi forrás: IDC. Előbbi saját standdal, míg utóbbi a Mi5 anyahajót bemutató sajtótájékoztatóval és hírdetés hegyekkel képviseltette magát Barcelónában.

De nézzük konkrétan a bemutatott termékeket. Azt előzetesen el kell mondanunk, hogy a rendezvény fő üzenete idén a következő két dolog volt:

Android és Virtual Reality. Előbbit megfűszerezvén a Google egy szerény Android Networking Garden-nek hívott területen mutatta be újdonságait és partnereit két Hall közötti területen.

mwc2016_2

Az már biztos, hogy az idei „karácsonyi sláger” a VR lesz, ami kívülről ugyan szemnek kedves, de 400-800 nitset pár centiről a retinába küldve belülről már nem biztos hogy hosszú távon is az lesz. Míg a tavalyi év a okosórák és karkötők (lánykori nevükön: wearable) hype-olásáról szólt, idén szinte minden a VR-ről szólt. Az Androidos telefonok konformista világában nem sok újdonságra számíthat ugyanis az ember. Mindenhol a megszokott ikonok köszönnek vissza, míg a dizájnerek vért izzadnak hogy valami kis egyediséget vigyenek a termékekbe. A készülékek vékonyítása pedig ellenérdekelt a nagyobb akkumulátor kapacitással szemben, így maradnak az olyan ötletek, mint az LG moduláris kiegészítői, vagy a Samsung lekerekített képernyő oldala. De visszatérve a virtuális realitáshoz. Az előbb említett két dél-koreai gyártó gondolta legkomolyabban ezt az eszközt, de míg a Samsung szemüvegébe bele kell passzítani a telefont, addig az LG készülékéhez kábellal küldhetjük a tartalmat. Előbbi talán praktikusabb (és ihletett meg egyébként sok-sok kínai OEM gyártót is látszólag), úgy utóbbi talán kényelmesebb, nem válunk fejnehézzé a használat során. Erről egy rövid videót érdemes azért megnézni itt:

A HTC sem tétlenkedett és a 2016-os CES után újra lerántotta a leplet a HTC Vive nevű készülékéről. A mintegy 800USD-be kerülő eszközből állítólag már hegyeket eladtak előrendelésbe. Ez jól is fog jönni a szebb napokat látott tajvani gyártónak, mi mindenesetre drukkolunk nekik. A készülék start-up-okra hajazó külön weboldalt is kapott. Ez a szemüveg már a hardcore gamerek kedvence is lehet, ugyanis ez már PC kompatibilis.

Ezen kívül még volt több kisebb nagyobb gyártó, mint a jó „öreg” Vuzix, aki már régóta próbálkozik ezzel a területtel, illetve a már említett néhány kínai OEM gyártó. Az idő és a marketing büdzsé majd eldönti, hogy kinek a megoldásai nyerik majd el legjobban a vásárlók szívét és pénztárcáját.

Természetesen idén is a legnagyobb érdeklődés az okos telefon gyártók standjai körül voltak. Témánál maradva tegyünk egy virtuális sétát akkor a legérdekesebb és legfontosabb piaci szereplők között.

mwc2016_6

Samsung
Az idei MWC legjobban várt telefonjai vitathatatlanul a koreai gyártó új üdvöskéje, az S7 model volt. Az már említett nulladik napon tartott sajtó eseményen nem kisebb meglepetés vendég próbálta emelni az est hangulatát, mint a Facebook mogul Zuckerberg, aki természetesen a VR szemüvegen nézhető közösségi oldalt emelte ki (mi mást is néznénk ezen). Kis videó erről:

Visszatérve a készülékre, ez is két altípusban fog majd megjelenni: Galaxy S7 és Galaxy S7 Edge néven, a már említett hajlított képernyővel. A felbontás, a képernyő méret és a kijelző technológia , a fémház az S6-hoz képest nem fog változni. Viszont a processzor (Exynos 8890 és Qualcomm Snapdragin 820) és a belső memória (4Gb) már izmosabb lesz. Nagyon fontos újítás/visszatérés, hogy ezekben a telefonokban már újra lesz viszont microSD kártya-foglalat, így az elérhető 32/64/128 Gigabyte-os modellek szabadon bővíthetők. A kamera pixelszáma 12 megára csökkent, viszont a jobb rekeszértéknek köszönhetően gyérebb fényviszonyok között is jó képek készíthetőek. A készülékek fémházzal és egy szintig vízálló kialakítással kerülnek le a gépsorokról. Az operációs rendszer már Android 6.0 Marshmallow lesz és mindkét modell erősebb akkumulátort kapott (3000/3600 mAh). A Samsung standján üvegvitrinek mögött forogtak a készülékek, így fotózásuk külön kihívást jelentett a nagyérdeműnek, de nagyszabású show mindez feledtette velünk.

A termék hazai debütálása jelenleg zajlik, kíváncsian várjuk a fejleményeket az eladási számokkal kapcsolatban. Folytatjuk…

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.