Garmin nuvi 2689LMT gyorsteszt – 2016

Navigáció – GPS. Szinte napra pontosan másfél éve próbálhattuk ki a Garmin akkor zászlóshajóját, maga a típus még ennél is idősebb néhány hónappal. Arra voltam kíváncsi, hogy az “idő vasfoga” mennyit számít egy közel 100 ezres forintos készülék esetében…

gm2ph_2689_7

Ha röviden össze kellene foglalnom a tapasztalataimat, azt írnám semennyit. De ennél azért többről van szó. A készüléket ami a kezembe került, csak néhány napig használták, az első frissítését is én végeztem el. A készülékről/vasról csak pár szót ejtenék, a régebbi cikkekben a lényeget olvashatjátok. Először a kezembe fogva feltűnik a hatalmas kijelző, a jó minőség és a műanyag ház is (talán egy ilyen kategóriás készüléknél már kicsivel több csicsát, esetleg egy alumínium házat vártam volna). A tartozékok között az első ami feltűnik, a passzív tarzó, ami szintén elég furcsán hat egy olyan készülék esetében, amelynek áráért már egy olcsó autót is lehet venni. Én egy töltés jelző ledet is szívesen vennék

g2689lmt_14

Nagyjából ennyi az összes negatívum, amit a Garmin nuvi 2689LMT esetében el lehet mondani. Mert használat közben nem sok panaszra lehet okunk… Az első indítás után a fényerőn érdemes állítani, én 80%-ig húztam fel, ezzel még a tűző napsütésben is látható marad a kijelző. Érdemes az okostelefonunkkal is párosítani, mert a Smartphone Link szoftver segítségével sok hasznos dolgot vehetünk használatba

Navigáljunk

Az első pozicionálás néhány másodperc alatt megtörténik, és onnan útra kész a készülék. A tartó felhelyezése könnyű, és gyakorlatilag minden helyzetbe beállítható. HA aktív töltőt adnának hozzá, akkor azokban az országokban, ahol bent lehet hagyni a tartót a kocsiban éjszakára is – egy mozdulattal kivehető lenne a vas, szerencsére ez nálunk nem játszik.

A cím beírása egyszerű, és több megoldás is létezik rá. Beírhatjuk a pontos címet, vagy egy kereszteződést, esetleg egy koordinátát, de az érdekes pontok között is válogathatunk. Használat közben nagy segítség a Foursquare találatok listája, amely bizonyos témákban talán a leggyorsabb találatokat adja. Érdekesség még, hogy a GPS pontosságát is megmutatja a készülék (méterben)! A térkép megjelenés a megszokott Garmin felülettel indul, ám a Navigon fanok számára kiválasztható egy Navigon szkin is. Az útvonaltervezés gyors, néhány száz kilométeres utat néhány másodperc alatt tervez meg. A megtervezett útvonal könnyen áttekinthető, a navigáció hangja hangos, és kristály tisztán érthető

gm2_2689_13

A kijelző a legnagyobb napsütésben is olvasható marad

gm2ph_2689_5

Nekem nagyon bejöttek az ún. “Alkalmazások”, a Foursquare-t már említettem, de hasznos lehet az Eco Route, amely a gépkocsi néhány adatának megadása után segít abban, hogy takarékosabban autózzunk, és lehetőséget ad arra hogy a hardveres megoldást is használjuk mellé. A szoftverbe bekerült a “Tolatókamera” és a Baby Cam lehetősége is, amelyek a biztonságos közlekedést segítik elő

gm2_2689_49

gm2_2689_109

Nem lehet szó nélkül hagyni azt, hogy a készülék az online megoldásokra is nyitott, a Foursquare mellett – a Smartphone Link szoftver segítségével több extra lehetőséget is kapunk: ilyen például a címmel rendelkező kontaktok átküldése a készülékre, az helyi időjárás, az élő forgalmi információk, vagy akár a mentett helyeink is

gm2sm2_2689_2

Néhány képernyőmentés, hogy lássátok miről van szó. A kezdőképernyő informatív, az ikonok szinte mindent elmondanak

gm2sm2_2689_3

A telefonkönyből, a névjegyekhez tartozó cím átküldhető a készülékbe

gm2sm2_2689_4

Az időjárás ismerete inkább az uticél esetében lehet érdekes

gm2sm2_2689_5

Live Traffic, villámgyorsan betöltődik

gm2sm2_2689_6

A térfigyelő kamerák fizetősek, az áruk 20 euro

gm2sm2_2689_7

A mentett helyek, és az utolsó címek megtekintéséhez nem szükséges a készülék sem

Összegzés: Bár a készülék megjelenése óta több mint másfél év telt el, ez nem látszik rajta. Sem a külsején, sem pedig a működésén nem fogott az idő. A térképek naprakésszé tehetőek, a szoftver is mindent tud, amit kamera nélkül tudhat (bár a 3D megjelenítést kicsit hiányolom), és az online lehetőségek használatával is jól áll. A 6″-os kijelző, a szinte egyedülálló fényerő, és a Smartphone Link ma is jó ajánlattá teszi.

Műszaki adatok a teljesség igénye nélkül (forrás: www.garmin.hu):

– Kijelző mérete: 6″ (15.4 cm)
– Kijelző felbontása: 800 x 480 pixel
– Kijelző típusa: kettős állású, multitouch
– Bluetooth
– Akkumulátor: Li-iOn
– Működési idő: akár 1 óra
– Méret: 16.8 x 9.4 x 1.9 cm
– Súly: 268g

GLONASS – nem

*Magyar nyelven a készülék betanítható bizonyos utasítások végrehajtására, ehhez szükséges végighaladni egy pár perces folyamaton

**Garmin Live Services az alábbi európai országokban elérhető: Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Luxemburg, Németország, Norvégia, Olaszország, Spanyolország, Svájc, Svédország

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.