Wayteq x995 Max – navigáljunk

Navigáció – GPS. Ideje, hogy a lényegre térjünk! Adva van egy 7″-os készülék, amely kimondottan navigálásra készült. Már minden részét kipróbáltam, csak éppen a navigációról nem írtam még. Ezen…

…változtatni kell. Ennek örömére kapott a készülék egy 16 GB-os kártyát, és egy teljes gyári újraindítást. Az első tapasztalatom az volt, hogy az újrainítás ellenére rengeteg “szemét” maradt a készüléken, a korábban még általam a készülékre telepített programok után — ezeknek a könyvtárait többnyire kézzel kellett törölgetni. Az újraindítás után a készülék a teraszon két percen belül megtalálta a helyzetét, ami nagyon jó eredmény. A kezdőképernyő navigáció gombjára be tudjuk állítani azt a GPS szoftvert, amelyet a legtöbbször használunk, így nem szükséges minden alkalommal az appok között keresgélnünk

w995maxs_31

A tartó összeszerelése és az ablakban történő elhelyezése egyszerű, én megtámasztottam a műszerfalon is, így kizárva a készülék esetleges remegését. Bár ez csak egy passzív eszköz, ám a készülék 5000 mAh-ás akkumulátora segítségével elég sokáig bírja töltés nélkül is. Amennyiben az x995 Max-ot párosítjuk az okostelefonunkkal is, úgy egyrészt használni tudjuk az online navigációs programokat, másrészt az online forgalmi adatokat az offline szoftvereink mellé. Nem csak a Wi-Fi megosztáson, de Bluetooth-os testvérén is fogadhatóak az adatok, meglepetésemre a Misrosoft Lumia 640-et (Windows 10) is hibátlanul kezelte.

Rengeteg navigációs szoftvert kipróbáltam a készüléken (szám szerint nyolcat, és ezen kívül még a GPS Status, illetve a TomTom Sebességmérő kamerák programot is). A Waze kivételével mind futottak rajta, lássuk mik ezek: a Bringamánia, a Here WeGo, az iGO Navigation, a Magic Earth, a Navigon, a Sygic Voucher Edition és a Google Maps. A Waze több verzióját is kipróbáltam kezdetben, de nálam ezek egyike sem indult el, ám kaptam egy tippet az egyik kedves olvasónktól (kösz Upo), és ez alapján a Waze 3.8.0-ás verzió telepítése sikeres volt

w995mwaz_3

A gyárilag telepített szoftverek mellett még 23 általam telepített alkalmazással egészítettem ki az eredeti listát (ebből 7 navigációs szoftver, egy GPS, és egy Sebességmérő kamera “segéd” szoftver került fel). Az offline navigációs szoftverek mellé csak Magyarország térképet használtam. A Google Maps esetében kipróbáltam a térképszelvény mentése funkciót, ami hibátlanul működött.

w995mapp2_2

w995mapp2_3

w995mapp2_4

Komolyabb teszten a Google Maps+TomTom Sebességmérő kamerák és a Sygic Voucher Edition+TomTom Sebességmérő kamerák esett át. Mindkettő hibátlanul működött, a Sygic esetében volt Live Traffic előfizetésem is, ezek alapján szépen kerülgette a forgalmi akadályokat a szoftver. A TomTom szoftvere kijelzi a sebbességmérő kamerákat, és a gyorshajtásra is igen akkurátusan figyelmeztet. A következő navigációs alkalmazás az iGO Navigation volt, amely szintén fut a készüléken, így erre a Wayteq-re azok, akik még mindig az iGO esküsznek, elhivatottságuk bizonyítására megvehetik az iGO legális változatát is.

Waze 3.8.0: tegnap délután a Waze is átesett egy rövidebb teszten. Mintha a GPS jelet kicsit nehezebben találta volna meg, mint a többi szoftver, de lehet hogy ez csak a nagyon felhős időjárás következménye. Menet közben hibátlanul üzemelt, hozza a kötelezőt. Magyar hangnak Andris és Csilla is letölthető, mutatja a forgalmi információkat, a rendőr jelenlétét, nem akad, nem fagy. Együtt használva a menetrögzítő kamerával sem tapasztaltam akadást.

Menetrögzítő kamera: a tesztelésre délutánból estére forduló időpontban, itt-ott esőben, elég szutyok időben került sor. Ezeket a látási viszonyokat nem nagyon tolerálta a kamera, ahogy a hamarosan felkerülő videóban ti is láthatjátok. Egyrészt eléggé elmosódott a kép, másrészt forduláskor “kockáz” is a felvétel. Addig is két képernyőmentés — az időbeli különbség fél óra lehet nagyjából.

w995mcam_9

w995mcam_10

A képek alapján még azt is el tudom képzelni, hogy a tesztkészülék kamerájával lehet valami probléma (a fenti képek kamera takarítás után készültek).

Akkumulátor: az 5000 mAh-ás akku nagyon sokáig életben tartja a készüléket, ezeket mértem

– 14.18 videó/ 100%
– 15.18 videó/ 89%
– 16.08 videó/ 79%
– 17.10 navi után 58% + kamera

A további eredménynek már nem relevánsak (közben voltak szünetek), de legyen elég annyi hogy ma reggel még mindig a tegnapi töltést használom és még mindig 35% körül van…

w995makku

Összegzés: az eszköz alapvetően navigációra készült, és ezzel a feladattal jól megbirkózik. Számtalan ingyenes és fizetős szoftver tölthető le rá, amelyek a nagy 7″-os kijelzőn elég jól mutatnak. iGO-fanoknak az iGO Navigation, Waze-kedvelőknek a Waze, és aki ingyenes szoftvereket akar használni, annak ott a van pl. a Here Wego. A GPS gyorsan pozicionál, a tartó stabil, és a nagy kijelzőn várakozás közben akár filmet is nézhetünk. Az egyetlen gyenge pont a kamera, a nálam lévő készüléken nagyon gyatrán muzsikált.

Fontosabb technikai adatok:

Kijelző: 7” IPS 1024×600 kapacitív érintőképernyő
Processzor: MediaTek MT8127 ARM Cortex-A7 Quad-Core 1,3 GHz
GPS: Beépített, MT6627, kerámia antenna
Grafika: ARM Mali-400 MP1
Memória: 1 GB RAM DDR3
8 GB tárhely (ebből kb. 2 GB programok telepítésére, kb. 4 GB adattárolásra használható)
Bővítés: MicroSD memóriakártya bővítés, max. 32 GB
WiFi: 802.11 a/b/g
Bluetooth: Igen
FM transmitter: Igen, kikapcsolható
Menetrögzítő: Igen, beépített kamera
Fülhallgató: 3,5 mm sztereó jack csatlakozó aljzat
Csatlakozó: miniUSB 2.0
Kamera: Beépített, 2 MP (NT99141 chipset a menetrögzítő kamera funkcióhoz)
Akkumulátor: Beépített, Lithium-Ion 5000 mAh
Méret: 186 x 114 x 13,3 mm
Tömeg: 321 g.

Rendszer: Android 4.4.2 KitKat, egyedi kezdőképernyő, magyar nyelv

A navigációs szoftver nélküli változat 35 ezer, míg a Sygic Vaucher Edition szoftverrel csomagolt változat 40 ezer forint közeli áron megvásárolható. A készüléket a Wayteq Europe Kft.-től kaptuk tesztelésre, ezúton is köszönjük.

6 hozzászólás
  1. avatar
    PDA_FAN

    Jópofa készülék, csak épp nem értem, hogy valaki miért venne ilyet, amikor a tudása kb. egyezik bármely wifis 7 collos tabletével. Az pedig pláne necces, hogy nincs benne GSM modul, tehát online navigációval autóban csak az okosteló mobilnet kapcsolatát megosztva tud navigálni. Holott erre az okosteló önmagában is képes. Ráadásul autóban eleve nem probléma a töltő, tehát még a Wayteq nagyobbacska akkuja sem jelent előnyt.

    • avatar
      Zsolto

      Vas-vas összehasonlításban valóban ugyanaz, mint egy 7 collos olcsó tablet. De kapsz hozzá autós tartót, és ha ez megfő a műszerfalon, gariban visszaviheted, amit az okostelóról vagy bármely más tabletről nem lehet elmondani. Amúgy igazad van, nem egy tömegigényt kielégítő termék, de mégis van, akinek ez lehet a megoldás.

    • avatar

      A kérdés hamvába hullt, az eszköz elfogyott. Persze, milliónyi tablet van a piacon, ám aki eddig is Wayteq-et vett, az többnyire ezután is azt fog.

  2. avatar
    Zsolti

    Két kérdésem is lenne.
    Ezen a GPS-en működik az iGo8 és az iGo Primo hagyományos (tehát nem Androidos) változata?

    A másik kérdésem a Primo-val kapcsolatos.
    Beállítható valahogyan, hogy ne csak a következő műveletet mutassa a kijelző bal felső sarkában a szoftver, hanem az utána következőt is, mint az iGo8 esetében?
    A Primoból nekem nagyon hiányzik már a kezdetektől ez a funkció.
    Külföldön nagyon jól jön ez az előrejelzés, amikor egy több csomópontos autópályánál először jobbra kell tartani, majd 100 m után balra végül 50 m után ismét jobbra.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.