Navigációs appok az online áruházakban – 2017 Január

Navigáció – GPS. Egy Facebook-os bejegyzés kíváncsivá tett, vajon 2017-ben melyek a legtöbbet használt navigációs szoftverek a különféle okostelefon platformokra…

A Google, az Apple, és a Windows készülékeken használt programok első 10 helyezettjét néztem meg. Különösen kíváncsi voltam az iGO Navigation szoftver szereplésére, amely kétfelől is érdekes lehet: egyrészt a felhasználók által hosszú évek óta nagyon várt iGO végre hivatalosan is megvásárolható, másrészről elég sok panaszt hallottam a térképfrissítés elmaradása, és a demó verzióban lévő régi térkép miatt. A következő kiszemelt a Waze volt, amelynek komoly itthon rajongótábora van, míg a harmadik kiszemelt a Sygic navigációs szoftvere, amely szinte az év minden szakában árengedményesen megvásárolható.

Szerintem vágjunk bele (2017.01.26.-i adatok):

– Google Play

Ingyenes:

Kezdem talán a Waze szoftverrel, amely első a listán. Valószínüleg már mindannyian hallottatok róla, a használatáért nem kell fizetni, de az adatok interneten keresztül érkeznek, tehát adatforgalmi díj keletkezik a használatakor. Előnyei között említhető a magyarországi útvonalváltozások elsők közötti megjelentetése, és a forgalmi információk (és a sebbességmérés kijelzésének) frissessége.

Harmadik helyen áll a GPS Navigation, amelynél van némi keveredés. Először volt a Be-On-Road, azután a fizetős verziót átvette az Aponia Software, majd az ingyenest a Sygic… Zavaros egy picit, a lényeg a mostani verzió a “by Sygic” megjelölést viseli magán. Elindítás után és a menü szerkezetét tekintve kiköpött Sygic… A visszakapott e-mail szerint az OpenStreetMaps térképeit használja. Ami első ránézésre elég érdekes, mert a letölthető térképverzió ősöreg, ennél a TomTom-nak a Navteq-nek és az OpenStreetMaps-nek is van frissebb verziója.

Az iGO Navigation az elég méltatlan 5. helyen áll. Ám számomra két nagy meglepetés van még lejjebb is: az egyik a Here WeGo (6.), és a másik Sygic Navigation (8.) a listán…

Sajnos ennek a legyűjtésnek nagy baja, hogy a próbaverziókat is tartalmazza, így valóban ingyenesnek egyedül csak a Waze mondható.

Fizetős:

Nem állnak jól a nagyok. A fizetős lista első 10 helyezettje között nincs ismert autós navigációs szoftver. Ez azt jelentheti, hogy a próbaverzió kipróbálása után nem túl nagy a vásárlókedv… Ami nem is csoda, elég jó az ingyenes felhozatal: pl. Waze, Google Maps, Here WeeGo.

– iOS

Ingyenes:

Itt öt ismert navigációs szoftver áll az első öt helyen. Érdekes, hogy a Waze csak 2. és az első helyen a Google Maps áll. Harmadik az iGO Navigation, negyedik a Here WeeGo és ötödik a Sygic GPS Navigation. Itt is két alkalmazás Trial verziója van a listán (a Sygic és az iGO NAvigation), de a próbaidő lejárta után már fizetni kell a használatukért. Érdekesség még a nyolcadik helyen lévő GPS Térkép Navigáció szoftver, amely az iTunes leírása szerint magyarul sem tud.

Fizetős:

Egyedül a Sygic GPS Navigation került fel a listára (9.), de érdekes hatodik helyezett (Aqua Map Maldives), a hetedik (US Railroad Map) és a nyolcadik helyen található (Aqua Map USA Pro), lévén hogy ez a lista a magyarországi vásárlásokat tartalmazza.

– Windows Phone

Ingyenes:

Itt a legjobb helyen a Sygic GPS Navigation áll (3.), majd Waze (5.)-sajnos a Waze fejlesztése a Windows platformra már évek óta megállt, és az utolsó verzió épphogy csak átlépi a “fájdalomküszöböt”. A gMaps (7.) ez egy nem a Google által kiadott Google Maps kliens, végül a MapFactor (9.).

Fizetős:

A gMaps Pro verziója a második, majd a GPS Voice Navigation a ötödik, a Maps 8.1 a hatodik, míg a GPS Tuner Navigation Hungary szoftvere a hetedik. A két “nagy” gyártó, a Sygic illetve a Navigon nem került az első 10 közé.

Összegzés: az ingyenes szoftverek között nagy a választék, szinte mindenki talál kedvére valót. Ám a mögöttük lévő térképeket érdemes jobban szemügyre venni, van aki Here (volt Navteq), és van aki OpenStreetMaps térképeket ajánl (és abból sem a legfrissebbet), de olyan is akad aki a hirdetések eltávolításáért kér pénzt…

Forrás: appannie.com

Android, érdekességek, iOS, Windows Phone

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.