Veterán találkozók 2017. Premier Outlet – csak úgy

Veterán – Hobbi. Elég hosszú ideig gondolkoztam azon hogy Natasa (Ő a saját Lada 2107-es autóm, akivel 2003 Márciusa óta ütjük el az éveket) menjen vagy maradjon, de hosszú megfontolás után itt maradt…

Ám a vívódás közben nem is foglakoztam vele szinte egyáltalán, így volt honnan elkezdeni…

A Premier Outlet területén tartott kiállítások egyike az Oldtimer Premier, amelyen már sokadszor vettünk részt. Amiért szeretem és igyekszem eljutni rá, az a rengeteg gyönyörű autó, és a társaság. Kis szerencsével ismerős arcokba is lehet botlani, bár idén az általam szabott idő rövidsége miatt ez nem sikerült. Csináltam néhány képet, csak úgy “kutyafuttában”, ebből hoztam nektek néhányat. A kevés kép miatt most nem választom szét őket – keleti és nyugati autó egy helyre kerül.

Számomra a legszebb járgány egy Kramer kistraktor volt. Abszolút makulátlan állapotban, gyönyörűen ketyegett, és egy fiatal srác mosolyogva fuvarozta vele alapjáraton a gyerkőcöket… Ez megadta az alaphangulatot a kiállításnak.

Akit bővebben érdekel, az itt olvashat a Kramer traktorokról németül.

“Belebotlottam” néhány BMW-be is, a 2002-es sorozat, és a régi 7xx-as sorozat máig nagy kedvencem.

Bővebben a BMW gyárról és a különböző modellekről itt olvashattok.

Egy igazi különlegesség is volt kint, egy BMW 850-es. Már idejére nem emlékszem, hogy utcán mikor találkoztam vele. Bár van egy gyönyörű makettem, az néha előkerül…

Most jöjjön néhány keleti autó, de abból sem túl sok, és abból is inkább a fiatalabb évjáratok.

Egy Skoda S100 – amit az utcákon már szinte egyáltalán nem látni.

Dáciából sem sok maradt itthon.

És a Wartburgok is megfogyatkoztak… De volt kint egy zöld W353-as, az igazán bevállalós volt. Mintha a Merkur telepéről akkor hozták volna… Mondjuk mellete a Skoda 130 RS sem volt éppen kutya. Láttam egy Robur buszt kifelé, és volt egy szép állapotú dobozos Zsuk is. De sokat jártam régen ilyenekkel…

A nagyon rövidre sikerült nézelődés nem érhetett véget a Zsigulik nélkül. Volt egy – két példány ami olyan gyönyörű szép volt, hogy az általam készített képek nem képesek visszaadni a mutatott állapotot ezért meg sem mutatom (itt).

Sorban állva…

Egy gyönyörű 2107-es.

És egy “ezeröcsi”. Fiatal koromban ez volt az első új autó, amit vezethettem a pár napos jogosítványommal. Olyan fék volt rajta, hogy Csepelről hazafelé barátkozni kellett vele egy darabig. Kicsit döcögős volt az eleje…

Végül egy szép Hella sor, és egy régi időket idéző szélesített felni.

Meglepő volt az idei kiállításon, hogy 10 óra körül még üres sorok, 12 előtt pedig még üresen tátongó foghíjak voltak a parkolóban. Emlékezetem szerint, az elmúlt években jóval több autó, és látogató bolt kint, sőt egyik évben még a Totalcar is teljes életnagyságban képviseltette magát. Jövőre veletek ugyanitt.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.