Blogíró pályázat

Blogíróverseny végeredmény, sorsolás

Mint azt bizonyára tudjátok, a A PDAPlus és a Navigyurci oldalak közös szervezésében lebonyolított Blogíró verseny végetért. A szavazatok megszámláltattak, és az indulók közül, kisorsolták a nyerteseket. Lássuk kik Ők? A cikk folytatása itt olvasható »

Lezárult a Blogíró verseny

Volt egy kiírásunk amire a megadott időtartamon belül beérkezett 13 darab alkotás (nálunk ebből, 11 volt olvasható). A határidő letelt, ezúton lépünk a következő fázisba. Olvasóink szavaznak, melyik alkotás tetszett nekik a leginkább. (erre a szavazásra hamarosan sort kerítünk, most készítjük) A cikk folytatása itt olvasható »

Gyári autós navigációk 3. rész, Blaupunkt FX gyári navi teszt

Blogsorozatom elérkezett utolsó részéhez. A korábbi részekben megpróbáltam a gyári rendszerek legfontosabb tulajdonságait bemutatni, illetve szóltam az alternatívákról is. Természetesen a gyári rendszereknél tapasztalható sokszínűség miatt (néha túlságosan is) általánosan fogalmaztam, ennek ellenpólusaként nyújtok át a kedves olvasóknak egy szubjektív tesztet egy gyári rendszerről. “II. Blogíró pályázatra beadott alkotás” A cikk folytatása itt olvasható »

A Froyo, és a T-Mobile Pulse

Az első szárnypróbálgatások. Jelenleg egy T-mobile pulse\Huawei U8220\ birtokosa vagyok.A hónap végén lejár az előfizetésem Mr. Magentánál. Nézegettem az androidos telókat és a spica felé húzott a szívem, mert nagyon jó az ára és izmosabb minta pulse-om. “II. Blogíró pályázatra beadott alkotás” A cikk folytatása itt olvasható »

Android buhera. Szabd át a romodat!

Jelen blog az android kezelőfelületének tetszetősebbé tételével foglalkozik és megpróbálja bemutatni hogyan kell szignózni egy apk fájlt illetve romot. “II. Blogíró pályázatra beadott alkotás” A cikk folytatása itt olvasható »

Gyári autós navigációk 2.5 rész, további lehetőségek és képek

A blogsorozat lassan “Csupasz pisztoly-féle” magasságokba emelkedik, legalábbis a sorozat egyes részeinek számozása tekintetében. Az előző két blogbejegyzésre ugyanis több hozzászólás született a fórumokon (melyeket ezúton is köszönöm), így közkívánatra az előző rész kiegészítéseként néhány konkrétumot is megemlítek, illetve szólok a NavNGo Limousine-ról és egyéb Blackboxokról is. “II. Blogíró pályázatra beadott alkotás” A cikk folytatása itt olvasható »

Párizst látni, és meghalni

A behajtani tilos tábla léte, kb. a belső harmadik sávban ért el a tudatomig a csúcsforgalomban, amiben, úgy 1 órája nézelődtem. Nem álltam még rosszul az idővel, és tekintve, hogy fogalmam nem volt, hogy pontosan hol is vagyok…“II. Blogíró pályázatra beadott alkotás” A cikk folytatása itt olvasható »

Gyári autós navigációk 2. rész, alternatívák

A “blogsorozat” első részében megpróbáltam felsorakoztatni azokat a tulajdonságokat, melyek a gyári navigációs rendszereket jellemzik, illetve utaltam arra, hogy kinek érheti meg ilyen készülékek megvásárlása. Jelen cikk az alternatívákról szól, vagyis amennyiben valaki szeretné, hogy vizuálisan “jól mutasson” a műszerfal, mégsem szeretné a gyári rendszerek listaárát befektetni egy ilyen kütyübe. “II. Blogíró pályázatra beadott alkotás” A cikk folytatása itt olvasható »

Bill Gates, az inkontinencia, és a navigáció

Többször szóltam már arról, hogy mi visz rá arra valakit, hogy vegyen egy navit. Igaz, nem fejtettem ki bővebben, bár emlegettem Párizst. Lényeg a sokkhatás, minek után kijelenti, hogy „- Kell!” Röviden, velősen. Ez a „velősen” kifejezés erősen elgondolkodtat… “II. Blogíró pályázatra beadott alkotás” A cikk folytatása itt olvasható »

Gyári autós navigációk, luxuscikk vagy reális alternatíva?

Új autó vásárlásakor már néhány éve megtalálhatók az árlistán a beépített gyári navigációs rendszerek, ugyanakkor ezek a készülékek nem igazán terjedtek el Magyarországon. Az ok kettős volt. Egyrészt kb. 2008-ig Magyarország “fehér folt” volt a térképeken, másrészt az árak csillagászatiak voltak. Változik a helyzet manapság? “II. Blogíró pályázatra beadott alkotás” A cikk folytatása itt olvasható »