Címke CNS

CNS Globe romfrissítés

A CNS PNA készülékekre pár évvel ezelőtt a forgalmazó folyamatosan publikált romokat a weben keresztül. Ezek egy adott pillanat után — általam nem ismert ok miatt — egy huszárvágással megszűntek. Frissítés ezután is volt, de nem lehetett letölteni. A cikk folytatása itt olvasható »

Vizen úszik, de nem hajó. Újabb verzió

Végre ismét meleg van! Nyár lévén aki teheti az azonnal standra megy és fürdik egy jót. Én is megfürdettem a “gyereket” CNS Stylus arrival, víz alatt! A CNS Moto hozzám is megérkezett és Krisz blogja óta jelentős változások történtek. A cikk folytatása itt olvasható »

Érd el a WinCE felületet egyszerűen!

“Kettészakadt az ország!” Igen kettészakadt, ugyanis a hazánkban forgalomba kerülő PNA készülékek egyik részénél a fejlesztők igyekeznek szinte mindent elrejteni Vince tekintetében. A másik PNA forgalmazó “tábor” készülékeinél pedig már ott tartunk, hogy menüből egy kattintással van ez engedélyezve és ezáltal adott PNA készülékből még többet kihozhatunk, mint amire vettük.

Jelen blogomban csatolásra kerülő fájt egyfajta “orvosság”, amivel a hazai PNA készülékek kb 80%-án egykönnyen elérhetjük a winCE shellt. Nincs más dolgunk, mint a csatolt állományt letölteni. Több PNA a MobileNavigator mappában lévő MobileNavigator.exe-t indítja a navi ikonra kattintva, így ezt a programot is így helyeztem el. Azon PNA készülékeken, amelyeken a naviszoftver elérési útja betallózható, ott pedig csupán ezt kell betallóznunk: MobileNavigator\MobileNavigator.exe

Ha ezzel megvagyunk, akkor a winCE 5.0, winCE 6.0 oprendszerű készülékeken az indítás után a navi ikonra kattintva a winCE shell előjön és innentől kezdve… hajrá

A fájl letöltési helye itt.
Az eredeti cikk itt olvasható.

CNS Stylus. Miért szerethető?

Már beszéltünk a CNS Stylus készülékéről. Volt már szinte minden külső, csomagolás, kijelző… Most a készülék tudását mutatnám be, mi az amiért érdemes megvenni, illetve mi az amire használható. A cikk folytatása itt olvasható »

Navigáció motorosoknak. Ez a CNS Moto

A magyar piacon nem igazán található sokféle motoros navigációs célberendezés. A Garmin Zumo a Tibo, vagy a Crocodile most vetélytársat kapott. Nem is akármilyet Ez a CNS Moto. Visszavittem az XXL-t, ami szintén nem egy normális navigáció és mindjárt kaptam egy másik nem mindennapi készüléket. A cikk folytatása itt olvasható »

A TMC helyzete Magyarországon

Már többször írtunk a TMC -ről, de ez most egy kicsit más lesz. Nézzük meg sorjában milyen gyártók, milyen programjával elérhető Magyarországon. A cikk folytatása itt olvasható »

Jövő héttől sok Becker, és a TomTom GO950 is nálunk vendégeskedik!

Hosszú keresgélés után, végre ismét jönnek a tesztkészülékek. Néhány napig egy CNS Stylust, és egy TomTom GO750-t sikerült nyomkodni, és egy Navigon 7310 is itt lakik a szerkesztőségben “lautnermark” jóvoltából.

go950

z108

Jövő héttől pedig a Becker készülékek érkeznek folyamatosan, és persze a TomTom újdonság, a GO950 is megérkezett. Egyszóval remélem sikerült túljutni a kezdeti nehézségeken, ezúton is köszönöm minden régi és új partnerünknek a bizalmat.