A Speedshop kft. jóvoltából, szert tettem egy gyári tokra. Már régóta fáj a fogam valami “rendes” tartóra, mert a szövet “szütyő” amiben hordtam eddig a készüléket, tulajdonképpen csak a portól védte…
Most végre egy olyan tartóba került, amelyben leejtés esetén is van esélye a “túlélésre”. Kívülről vászonszerű anyag borítja, de belül valami kemény anyag(talán kartonpapír?) ad formát neki:
Jól látszik a tok bal alsó sarkában a TomTom embléma, bár sajnos a jobboldalon látható ONE feliratot, többszöri próbálkozás után sem tudtam a fényképen megjeleníteni:
Természetesen, emblémából a hátoldalra is jutott bőven, de fontosabb az a vastag karika amivel akár az övünkre is tudjuk akasztani a tokot. Bár talán praktikusabb lenne, ha oldalt volna akasztó, hogy csulópántot tehessünk rá…
Mindent összevetve, nem olcsó a hétezer forint körüli vételár, de ebben nagyjából biztonságban van a készülékünk.
Klassz szütyő, és a TomTom felirat is prímán látszik a felső fotón. Szerintem itt is igaz lehet, hogy minden értékesebb holmi értékének a 10%-áig érdemes a megóvására költeni, szóval ez a 7e-es ár valóban húzós picit, de mivel tényleg spéci darab, megérheti annak, aki nem csak az autó védelmében használja a Tomit hanem mondjuk túrázni is jár vele.
Oppssz…:) El is efelejtettem, hogy a magyarországi ládákat is felraktam a Tomira…
A TomTom nem gyári tokban olyan, mint egy Volvoban a DuinO GPS. :) Szóval tessék csak nyugodtan megtisztelni a márkát azzal, amit megérdemel. ;)
Hááát igen, de baromi drágák az eredeti cuccok.:(( Bár tagadhatatlanul egy másik kategóriát képeznek…