Már hónapok óta szeretném kipróbálni a Becker z203-as készülékét. Most, hogy itt van az asztalomon, örülök hogy nem hagytam ki. Tegnap rövid tesztet végeztem vele Budapesten. Az első amit tapasztaltam, hogy a műholdak megtalálása és a pozicionálás másodpercek alatt megtörténik. Amennyiben olyan helyen lennénk, ahol ez nehézségekbe ütközik ott lehetőségünk van demó módban elindítani a navigációt, mely pozicionáláskor valós idejű navigációra vált át.
A 4,3″-os kijelző jól látható, bár egyelőre a napfényben való tesztelésére még várni kell… A térképen alkalmazott színek nekem nagyon bejönnek, a piros színnel tervezett út, a fordulót jelző fehér nyíllal kimondottan igényes, és jól értelmezhető. A menüje könnyen megtanulható, bár nagyon hiányolom azt a lehetőséget hogy az uticélomat előre megnézhessem. Meg lehet erőszakolni, mert ha egy cím már szerepel az előzmények között, akkor némi macerával megoldható, de semmiképpen nem kényelmes az alkalmazott megoldás.
A készülékben van TMC vevő, de sajnos Magyarországon nem használható. Értesüléseink szerint már folynak a tárgyalások. Ötletes az “okos” gomb a készüléken, hasonló mint a Mio megoldása az új Spirit készülékeken. Azaz adva van egy gomb amivel a menüben lépésenként visszaléphetünk egy szinntel feljebb. Némi megszokás után nagyon meg lehet kedvelni…
A cím beírása egyszerű, és a tervezés után néhány mozdulattal elérhető egy választási lehetőség, ahol négy útvonal közül választhatunk. Ezek a Gyors, Rövid, Optimális és Követhető. Miután a készülék szoftvere, az iGO8 licenszelt változata, így jól felismerhetőek az iGO8-ból ismert választási lehetőségek. Nagyon hatásos, hogy a négy útvonalat, egy kijelzőn is megtekinthetjük, mert így nem csak a száraz adatok szerint tudunk választani, hanem vizuálisan is eszünkbe véshetjük az útvonalakat (én például a Lánchidat alapból hanyagolom).
Természetesen lehetőségünk van köztespont beszúrására, és az útkizárásra is. Mindkettővel utólag is bele tudunk nyúlni egy megtervezett útvonalba. Sajnos véglegesen kizárni útszakaszt nem tudunk, így a TMC hiánya hazánkban még nyomasztóbb.
A készülékhez kapott aktív tartó néhány pillanat alatt összerakható, és nagyon kényelmes a használata. Én ki sem vettem belőle a Beckert, csak tartóval együtt vittem kocsiba ki, illetve onnan be. De, hogyha mégis kivennénk a készüléket mondjuk azért, hogy gyalog is használhassuk, egy mozdulattal megoldható a ki-és bepattintás.
Már csak egy dolog maradt hátra, és ez a térkép. A nálam lévő készüléken, a Navteq Q4-es térképe van, ezért a megszokottnál is butább hibákat tud elkövetni. Például nem mindenütt tudja, hogy a házszám jobb, avagy baloldalra esik-e… Persze, egyrészt az újabb térkép (már két frissítés is történet a 2008.Q4 óta), másrészt a Navteq térképek folyamatos fejlődése biztosítja, hogy ezek a buta hibák előbb-utóbb megszünjenek… Bár ha nekem ilyen készülékem lenne, lehet áldoznék rá még néhány Eurót, és megvenném hozzá a TopMap Magyarország térképét.
Előnyei:
– igényes külső
– igényes tartozékok
– bluetoothos kihangosítás
Lehetne jobb:
– térkép “előnézet”
– magyarországi TMC
– a régió TopMap térképen (de legalább Magyarország), esetleg opcionálisan
Mindent összevetve, nekem tetszett. Lehet egészen egyszerűen is kezelni, de lehetőség van a bővebb lehetőségek kihasználására is, úgymint útkizárás, köztespont beszúrása, koordináta beírására, vagy egyszerre négy navigációs beállítás szerinti tervezésre is… A készüléket jelenleg 65 ezer forinttól lehet megvásárolni.
A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!