Napok óta a HW RMB R6B romot használom a telefonom. Egy-egy elvétve felbukkanó hibaüzenettől eltekintve, jól használható. Viszont nagyon unom. Szerencsére a MoDaCo oldalán hatalmas választék van a Pulse romokból, és nálunk, a hozzászólásokból is lehet ötletet meríteni…
Ezért reggel az első dolgom volt feltenni a szintén 2.1 alapokra épülő FLB Mod romot. Már a Beta3-as verziónál jár, és már most is néhány hibát találtam benne, sőt már egy újrainduláson is túl vagyok. Ezzel együtt, figyelemreméltó próbálkozás.
Két dolog volt, amitől a szívembe zártam. A kezdeti wipe után a telepítés símán lezajlott, és a meglepetés az indulás után ért. Nem elég, hogy ezen a romon 54 mega szabad hely volt induláskor, ráadásul a particionált kártyámról felvette az összes appot működőképesen. Egy apró hibájuk volt csak, hogy a regisztrációk eltűntek, újra be kellett írni a kódokat. Tehát a végerdmény: az összes eddigi programom működik, de a szabad hely 20 megabájttal több lett… Végre a WLAN-t sem kellett külön macerálni, elsőre elindult (mondjuk nálam eddig minden romon így volt).
Persze, ettől még nem lesz fenékig tejföl, csak egy jó próbálkozás. Hogy, miért is? A szokásos Voice Search hibaüzenetel indul, de némi macerálás után, bármilyen alkalmazás képes “megborulni” rajta, akár az android.process, akár az Update Service, valamint a Better Terminal jut elsőre az eszembe. Magyarítás is, itt-ott hibádzik… És még nincs vége. Ezzel együtt fogom nézni a rom fejlődését, mert nagyon sok lehetőséget látok benne.
Végre megszűnt az előző verziókban látható T-Mobil alap, és megkapta a Vanilla rom kinézetét, és a menü jellege is a klasszikus 2.1-es szoftver elrendezését idézi. Egyszóval tetszik, használom is egy kicsit, de ez még nem a végleges megoldás…
@Wincmd:
A RAM-ba települő progamok a “/system/app” könyvtárba kerülnek. Az is előfordulhat, hogy az IGO ragaszkodik ehhez a könyvtárhoz.
akkor nem lesz ext3 :) köszi a válaszokat!
@ Wincmd Szívesen!
@Gyurci:
Szia!
Már nem tudom, hogy, de rátaláltam az Ndrive navigációs progira. Fent van a Market-en. Fel is raktam, és egész jól működik. Letöltöttem a keleteurópa térképet (~480MB) 7 napos próba.
Aztán kilyukadtam erre az írásodra:
https://navigyurci.hu/2010/05/10/ndrive-for-iphone-turistaknak-keszult/
Az Ndrive oldalán láttam, hogy van winmobile-os változat is.
Az lenne a kérdésem, hogy a különböző platformokra készült programhoz ugyanaz a térképfájl használható? Vagy mindegyikhez külön kell megvenni? Erről mit tudsz, próbálgattad már ezeket?
@ viragk Tudomásom szerint, minden platformra külön veszed meg. Ha univerzális program kell, akkor a Sygic Mobile kell neked.
Kijött az FLB beta4 ^^ ha van időd tesztelnéd? ^^ előre is köszi
@ Ombre Reggel leveszem az R7B-t, és megy fel az új FLB. Délután, vagy legkésőbb péntek reggelre lesz teszt is. Holnap reggel az R7B teszt jön.
Nekem már fent van
elsőre ami a legszembetűnőbb, h telepités után 74 mega körül marad hely… (az elözönél nekem 64 körül volt)
ezen kívül gyors és eddig nekem megbizhatónak bizonyul ;)
szal rendben van :)
@ Wincmd Köszi a gyors beszámolót. Remélem tényleg jó lesz. Eddig ez tetszett a legjobban.
@ Wincmd “Indul a mandula”… :)
Én is tegnap este felraktam a béta4 javított, újracsomagolt változatát.
Hasznos volt az adatok mentésében és visszaállításában az “SMS Backup & Restore” és “Call logs Backup & Restore” nevű programok használata Ritesh Sahutól a marketben.
Ami elsőre nekem is feltűnt az a 74 mega szabad tárolókapacitás a tiszta telepítés (wipe) után.
Néhány programot ami a microcd-n lévő app2sd miatt feltelepült le kellett szednem és újratelepíteni, mert a programok indításakor mindaddig bezáródtak amíg újra nem lettek telepítve.
A névjegyzék sebességét valamivel lassabbnak érzem, a hívás kezdeményezéséig lassabb a reakcióidő, mint amit a B3-ban éreztem, bár ez (is) szubjektív. :-)
Az Advanced Task Cleaner Pro alkalmazás (market) a háttérben kilövi a nem használt, beragadt folyamatokat így a készülék sebessége nem lassul a folyamatos használat alatt.
Összességében kényelmes és gyors rendszert kapunk, az időközben előjött hibákat a fórumon jelezték és javítva lettek ebben a kiadásban.
Nekem tetszik.
@ cvk Köszi, holnapra nekem is lesz véleményem. :)
A fórumban sokan panaszkodnak arra, hogy a béta4 rommal a készülékük újraindul valamint az alkalmazások összeomlanak erőltetett kilépéssel és az egész instabil lett nekik, ezért visszarakták a béta3-at.
Én nem tapasztaltam ilyet a béta4 használata során, mióta a béta3 -ról frissítés során a microsd-n érkező alkalmazásokat újratelepítettem. Ezek persze már általam a marketből letöltött alkalmazások voltak, nem a rommal érkezők mint például az üzenetküldő, vagy a launcherpro.
@ cvk Hmmm. Nálam nem lesz Béta4 teszt. Semmilyen trükkel nem tudtam feltenni, úgy a Pulséra hogy elinduljon. Telepítés, konfigurálás után, egy folyamatos Launcher FC spirálba kerül, és nem indul el. Én is visszatettem a Béta3-at… Sem a wipe, sem a Dalvik cache törlése nem segített. Ja, és indulás közben sok alkalmazás is hibát jelzett.
@Gyurci:
Nálam rendben ment a béta3 és most a béta4 is. Hibaüzik jöttek a béta3 telepítése után, akkor a T-Mobilos 2.1 -e raktam fel. Csináltam egy gyái beállítások visszaállítását és utána endben ment a béta3. A béta4 telepítése után is volt néhány hibaüzi, de elég volt egy újraindítás. Most már minden szokásosat felraktam és még mindig van 63M szabad hely. Elégedett vagyok vele.
viragk
ezen lehet több asztalt létre hozni vagy csak azt a 3-mat ami alapbeállításba van?