Napok óta a HW RMB R6B romot használom a telefonom. Egy-egy elvétve felbukkanó hibaüzenettől eltekintve, jól használható. Viszont nagyon unom. Szerencsére a MoDaCo oldalán hatalmas választék van a Pulse romokból, és nálunk, a hozzászólásokból is lehet ötletet meríteni…
Ezért reggel az első dolgom volt feltenni a szintén 2.1 alapokra épülő FLB Mod romot. Már a Beta3-as verziónál jár, és már most is néhány hibát találtam benne, sőt már egy újrainduláson is túl vagyok. Ezzel együtt, figyelemreméltó próbálkozás.
Két dolog volt, amitől a szívembe zártam. A kezdeti wipe után a telepítés símán lezajlott, és a meglepetés az indulás után ért. Nem elég, hogy ezen a romon 54 mega szabad hely volt induláskor, ráadásul a particionált kártyámról felvette az összes appot működőképesen. Egy apró hibájuk volt csak, hogy a regisztrációk eltűntek, újra be kellett írni a kódokat. Tehát a végerdmény: az összes eddigi programom működik, de a szabad hely 20 megabájttal több lett… Végre a WLAN-t sem kellett külön macerálni, elsőre elindult (mondjuk nálam eddig minden romon így volt).
Persze, ettől még nem lesz fenékig tejföl, csak egy jó próbálkozás. Hogy, miért is? A szokásos Voice Search hibaüzenetel indul, de némi macerálás után, bármilyen alkalmazás képes “megborulni” rajta, akár az android.process, akár az Update Service, valamint a Better Terminal jut elsőre az eszembe. Magyarítás is, itt-ott hibádzik… És még nincs vége. Ezzel együtt fogom nézni a rom fejlődését, mert nagyon sok lehetőséget látok benne.
Végre megszűnt az előző verziókban látható T-Mobil alap, és megkapta a Vanilla rom kinézetét, és a menü jellege is a klasszikus 2.1-es szoftver elrendezését idézi. Egyszóval tetszik, használom is egy kicsit, de ez még nem a végleges megoldás…
@szaboknak:
Többet is lehet létrehozni.
Menü gomb ->Preferences->Number of screens és itt lehet beállítani.
Amit viszont én sem tudok, hogy hogyan lehet az ablakokat úgy elrendezni, mint az a T-Mobile-os nál van, hogy vízszintes és függőleges irányban is több ablakvan.
Ennél csak vízszintes elrendezésben vannak egymás mellett az ablakok.
viragk
köszönöm
Épp a másik fórumra írtam, hogy van FLB r4. Én simán wipe nélkül tettem fel az RMB-re. Ment minden rendesen, csak a markettel volt gondom, mert nagyon lassú lett. Most vissza raktam az RMB-t az nálam még mindig jól megy. :)
Lehet egyszer wipe-al felteszem az FLB-t is.
Én egy olyan dologgal szembesültem, hogy mintha ezen a romon kicsit nyögvenyelösebben mennének a gamék (pl winds of steel, vagy a labyrinth) picit darabosabb. valaki más is tapasztalt ilyet v én vok paranoiás? :)
ja és még1 aproság. lehet láma vagyok de ugy vettem észre h itt nem lehet egyedi csenghangot rendelni a kapcsolatokhoz.
@ Wincmd Lehet. Én leginkább passziánszozom… :)
@Gyurci:
Hogy pont neked nem megy fel a beta4 ezt el sem hiszem…
Igazságtalan az élet :)
@Gyurci:
az flb beta4 2. verzoja nekem is azt csinálja/csinálta mint neked (launcher FC) meg a sok hibaüzenet is jött. kikapcsoltam, majd be Recovery modba, ott nyomtam neki egy wipe data-t és ezután jó lett
@ Wincmd Előbb – utóbb én is felküzdöttem. Lesz teszt!
Lehet, hogy rosszul olvastam, de minthat azt írta volna a fejlesztő, hogy 23.-tól lesz újabb változat és addig a béta3-at javasolja. Bár nekem most nincs bajom a béta4 első verziójával.
@ viragk Jól olvastad, beírtam a cikk végére is.
@cvk
Szia, ennél van újabb FLB béta4?
http://tinyurl.com/35k464q
A legújabbnál nincs újabb. :)
@Gyurci:
Köszi! Kerestem az előbb itt, hogy mit írtál még be, de aztán rájöttem, hogy azt az újabb cikkedbe írtad. Nekem nincs bajom most az béta4-el sem, teljesen jól működik. Újabb hozzászólást már az új cikkhez fogok írni.
@ viragk Nekem annyi hibaüzim van mint égen a csillag, és lassú is. Most megy vissza a Béta3.
Én speciell visszatettem a Beta3-mat, és a 4 után azt kell mondjam nekem ez jobban bevált. (eddig) kevesebb a hely de dinamikusabban megy az egész telo. pl a menü folyamatosabban gördül stb. amennyire néztem az igo is kicsit jobb, beta4 alatt lassabb volt picivel. szoval azt hiszem én ennél maradok egyenlöre (mondjuk ez a kijelentés már jopárszor elhagyta a számat :) )
@ Wincmnd Én is most tettem vissza. :( Pedig az a rengeteg szabad hely…