Újabb Eclair varázslat a Pulsén

Napok óta a HW RMB R6B romot használom a telefonom. Egy-egy elvétve felbukkanó hibaüzenettől eltekintve, jól használható. Viszont nagyon unom. Szerencsére a MoDaCo oldalán hatalmas választék van a Pulse romokból, és nálunk, a hozzászólásokból is lehet ötletet meríteni…

Ezért reggel az első dolgom volt feltenni a szintén 2.1 alapokra épülő FLB Mod romot. Már a Beta3-as verziónál jár, és már most is néhány hibát találtam benne, sőt már egy újrainduláson is túl vagyok. Ezzel együtt, figyelemreméltó próbálkozás.

Két dolog volt, amitől a szívembe zártam. A kezdeti wipe után a telepítés símán lezajlott, és a meglepetés az indulás után ért. Nem elég, hogy ezen a romon 54 mega szabad hely volt induláskor, ráadásul a particionált kártyámról felvette az összes appot működőképesen. Egy apró hibájuk volt csak, hogy a regisztrációk eltűntek, újra be kellett írni a kódokat. Tehát a végerdmény: az összes eddigi programom működik, de a szabad hely 20 megabájttal több lett… Végre a WLAN-t sem kellett külön macerálni, elsőre elindult (mondjuk nálam eddig minden romon így volt).

Persze, ettől még nem lesz fenékig tejföl, csak egy jó próbálkozás. Hogy, miért is? A szokásos Voice Search hibaüzenetel indul, de némi macerálás után, bármilyen alkalmazás képes “megborulni” rajta, akár az android.process, akár az Update Service, valamint a Better Terminal jut elsőre az eszembe. Magyarítás is, itt-ott hibádzik… És még nincs vége. Ezzel együtt fogom nézni a rom fejlődését, mert nagyon sok lehetőséget látok benne.

Végre megszűnt az előző verziókban látható T-Mobil alap, és megkapta a Vanilla rom kinézetét, és a menü jellege is a klasszikus 2.1-es szoftver elrendezését idézi. Egyszóval tetszik, használom is egy kicsit, de ez még nem a végleges megoldás…

55 hozzászólás
  1. avatar
    2010. június 19. Válasz
    Wincmd

    hát igen az pedig de jo is lett volna…

  2. avatar
    2010. június 19. Válasz
    Wincmd

    Beta3: sms irásnál nem számlálja a karaktereket… lehet rávarázsolni másik rombol üzi app-ot?

  3. avatar
    2010. június 19. Válasz
    Wincmd

    ok közbe megtaláltam a megoldás a handcent sms formájában :)

    • avatar
      2010. június 20. Válasz
      Gyurci

      @ Wincmd Köszi.

  4. avatar
    2010. június 24. Válasz
    cvk

    Tegnap este láttam, hogy kiadták az FLB rom béta5 változatát. http://tinyurl.com/35k464q
    Gondoltam, hogy majd reggelt ránézek.
    Ránéztem. Ma hajnalban már béta5.1 verzió volt kint, amit fel is tettem a készülékemre.

    Végre ismét olyan felhasználói élményben volt részem, amit a béta1 -> béte3 váltás hozott.

    Első dolgom volt, hogy a névjegyzék, és a telefon elérése funkciók idejét összehasonlítsam a csiga lassú beta4ben érzékeltekhez képest.

    A LauncherPro helyett megjelent ADW launcher nagyon kényelmes, gyorsan be is laktam ikonokkal a jobb és baloldali aktív gombokat, illetve a menü gomb feltolásakor előtűnő ikontartó teljes sort is.
    Picit hosszadalmas lett a menüben található ikonok elérése, ugyanis most már az iPhone-hoz hasonlóan jobbra-balra kell maszatolni a kijelzőt a menü képernyő váltásához. Amelyik program a 4., 5. képernyőre szorult, annak az eléréséhez lusta az ember 4-et 5-öt maszatolni :-)

    Ahogyan az előző kiadásoknál úgy eddig nem tapasztaltam még erőszakos programbezáródást (Force Closed), sem fagyást valamint újraindulást sem.
    A flashelést követően ránéztem az App2sd -re és javításra szorult (a2sd repair) bár ezt betudom a teljes törlésnek (wipe).
    Ismételten fekete a beállítások menü hátérszíne, így látszik a wifi hálózatok jelerőssége megint :-)

    Widgetek.
    Jól tele lett nyomva widgetekkel ez a béta5 kiadás, minden megtalálható benne, ami a gyári T-mobilos 2.1 rommal érkezett, nagy naptár, élő hátterek, sőt még időjárás és hírolvasó widget is került a tartalmak közé.

    Egy kis meglepetés, hogy a készülék bekapcsolásakor a színátmenetes ANDROID szöveg helyett egy fel-fel villanó PULSE bootlogót kaptunk.

    A szabad helyre most néztem rá, miközben ezt a hozzászólást írtam. 63 mega elérhető tárolókapacitást jelzett úgy, hogy még reggel teljesen belaktam a készüléket.

    Saját megítélésem szerint a béta4 után megint egy gyors és kényelmes, remélem hogy hiba és FC mentes rom került a Pulse készülékemre. Remélem mások is megelégedéssel fogják használni akik kipróbálják.

    • avatar
      2010. június 26. Válasz
      Gyurci
    • avatar
      2010. június 24. Válasz
      Gyurci

      @ cvk Szia. köszönöm a beszámolót. nagyon izgi, ahogy alkalmam lesz rá, kipróbálom. Én most a néhány bejegyzéssel előbbi, llaszlo féle 1.5-öt használom, 60 mega feletti szabad hely, automatikus dalvik cache áthelyezés, és egyedi ikonok. Sajnos az Android billentyűzet sűrün hibát jelez, az 1.4 több szempontból is stabilabb volt. De a lényeges hibák, mint az újraindulás, vagy a Louncher állandó zaklatása kimaradt belőle.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás