A címet a korabeli reklámokból vettem. Akkoriban a televízióban ezzel a szlogennel toborzott a nagy magyar cég munkatársakat. Aztán eszembe jutott a film, amiben az állomás góréja bélyegzőt nyomkodott a pénztáros kisasszony alsónemüjétől (ma inkább liszteszsáknak hívnánk) szabaddá tett csípője alá. Tehették, mert akkoriban a vonatokhoz lehetett állítani az órát, tehát tudták, meddig lesznek kettesben.

Nem gondolhattak arra, hogy hova fejlődik a világ, és azon belül a MÁV…

A szomszédnál voltam, aki mozdonyvezető, és számomra meglepő dolgot mondott, aminek az adott aktualitást, hogy fiam, a “háborús veteránok” találkozójára a fővárosba utazott. (Az online játék résztvevői talit szerveztek) Két napra ment, majd a nővére felrakta a vonatra, és a megbeszéltek szerint telefonáltak, amikor a vonat indult, természetesen késve. Kb. 1 óra múlva hívtam.

– Csákány. Most hagyta el a vonat X állomást. – mondom. Nagy csend a másik oldalon, csak a halk zakatolás hallatszik. Igen. Valami ilyesmi hatást vártam. Úgy van megbeszélve, hogy fél órával érkezés előtt telefonál, és megyünk érte.
– Nem kell telefonálni, tudni fogom, hogy hol jársz – adom meg a határozott utasítást, nem gondolva a bonyodalmakra, amit okozok. A válasz lassan érkezik, és ehhez képest meglehetősen rövid.
– Jó.

Akinek már serdülő gyermeke van, annak gondolom nem ismeretlen, hogy nagyon röviden és velősen tudják a napi eseményeket összefoglalni. Pl. a „Mi volt a suliban?” című kérdésre, ami reggel 8-tól délután 3-4-óráig tart, a válasz: „Semmi”, ami valljuk be, a kb. 8 óra történéseinek a legrövidebb összefoglalása.
„Na, akkor, most meghatározom nej koordinátáit, és mentem a kedvencekbe” – gondolom. Nem merülök bele a részletekbe. A “Mentés és kilépés” utolsó fázisát telefoncsörgés hiúsítja meg. (“Újratervezés!”). A telefon! Erre nem gondoltam. Elmegyek. Már hogy a telefonért. Szám nélküli hívás. – Ki a gránát lehet az? – kérdezem magamtól. Nem szoktam felvenni, de arra gondolok, hogy valamelyik kollégám van bajban.

– Szia. Itt egy haverom, és nem hiszi el, hogy te tudod, hogy hol járunk – ismerem fel csemetém izgatott hangját.
– Kellett nekem! – mormogom, és mondom, hogy hol járnak.
– Na. Mondtam….. – zakatolás, majd a vonal megszakad.

A vonatra felszállás után, fiam összespanoskodott egy korabeli sráccal, és valami “nagyon fontos” dologról beszélgettek, amikor hívtam. Kinyomta a telefont, a rövid és mindent összefoglaló válasz után, maga elé bámulva ült percekig. Most megismert barátja látva, hogy dráma zajlik a fejben, várt egy darabig, majd óvatosan érdeklődött, hogy mi váltotta ki a szem üveges merevségét.

– A fater….
– Mi van a fateroddal?- kérdezte haver csendesen.
– A fater… nyomkövetőt… rakott rám – jött a szaggatott válasz a kiszáradt torokból.
– Nyomkövetőt? Hogy a francba? Mi a faterod ? Valami nemzetbiztonsági izé?
A gyerekem kezdett magához térni, és nem esett messze az alma….
– A fater, vezető beosztásban van a kormány mellett – válaszolta a többször hallott meghatározást.

„Püff neki! Ezért nem jó egy góré gyerekének lenni. Bemegy az irodába, kér egy nyomkövetőt, oszt követi a gyerekét” – gondolhatta újdonsült ismerős, ami kiülhetett az arcára is, mert a fiam nem bírta.
– Amúgy kamionos – mondta kizökkenve a helyzet drámaiságából, és kicsit oldva a feszültséget.
– Honnan a francból szedett volna egy nyomkövetőt?

A válasz váratott magára, mivel a gyerek már a csomagjában, és a nyilvánossághoz mérten saját magán keresett valamit. Nem tudva mi az, de valami oda nem valót. Nem találta. Közben a kalauz ellenőrizte a jegyeket és kérdezte, látva a nagy keresést, hogy segíthet-e, és, hogy mi a baj? Persze a válsz rövid volt.

– Semmi. – pedig ha elmondta volna….
– Cellainformáció! Ez az! A telefonod alapján tudja, hogy hol vagy. – jött a rejtély megfejtése.
– Kapcsold ki a telefont, és hívd az enyémről. – Ekkor ért az ideiglenesen harcképtelenné tévő hívás, és nekik a csalódás, hogy ez nem a megfejtés.
– Szerintem – mondta a fiam – talált valamit a neten, és rajtam próbálja ki. – ami nem volt messze az igazságtól, de nem volt azért Dórás, hogy magyar kémnél maradjunk.

Beletörődve, de nem megnyugodva, hazáig beszéltek az internet szülőkre gyakorolt hatásáról, és egyetértettek abban, hogy ez káros hatással van rájuk, gyerekekre

Szóval, akaratomon kívül stresszbe hoztam két kamaszt. Az eset jól példázza, hogy a mai szülőket már nem mindig lehet megvezetni. Sőt! Láthatólag, képesek a fordítottjára. Most sokan kérdezhetik, hogy akkor mi a pálya? A válaszra nem mindenkinek kell várni, de lehet az is, hogy valaki nem találkozott még vele vagy nem jutott eszébe közzé tenni.

Miután a vonat perce pontosan késett, időben gurultunk az állomás elé, tehát nem kellett várakozni körmöt rágva, és a parkolóért sem kellett fizetni. Már jó! A gyerek csendesen ült, de a tükörben láttam a szemén, hogy várja a magyarázatot. Eszembe jutott, hogy hagyom abban a hitben, hogy minden lépéséről tudok, de az is, hogy ha nem vonatról – vagy vonatról, de egy megszüntetett szárnyvonalról van szó – akkor bukik a mutatvány. Szóval otthon elmondtam neki a „titkot”, ami azért nem olyan nagy durranás, és túl azon, hogy a kamasz gyerkőcöt abban a hitben lehet tartani, hogy apja egy Bond, egy James Bond, jól jöhet, ha van egy wifis PDA, vagy ami már egyre több, wifis PNA. Gondolom ezen az oldalon nem kell tippeket adnom, mire lehet használni a lentebb leírtakat. Szóval akkor röviden: Irány a net!.

Itt ez a kép fogad:

Itt vannak információk, és ott az a gomb csendesen, nem hivalkodóan, hogy „ Vonatinfo”. A lényeg. Kattintás! Itt látható a hálózat, ahol már műkszik a vonatinfo:

A mozdonyokra kattintva jön az információ a vonatról, hogy hol jár, mikor, honnan indult, mennyit késik stb. Ha késik:

És itt álljunk meg egy szóra! Mióta ezt a cikket írtam, ez-az megváltozott, többek között eme szolgáltatás elérési címe is. És természetesen ezzel az oldal kinézete is. És, hogy miről jutott a téma ismét az eszembe? Hát erről:

A gyerek megnyugodott és elmesélte, hogy mit tettem az ártatlan hívásommal, ami nem volt szándékos. (Na jó. Kicsit)

Jó gurit!
Sklave