HTC Dream. Olcsón használhatót

Egyre több Androidos készülék jelenik meg a piacon, és ebből egyre több az olcsó, a minőségben több-kevesebb megalkuvást kívánó készülék. Ezek közül vannak jobbak, és rosszabbak is, de nem csak ezek képviselik a kevés pénzből megvalósítható alternatívát.

Amikor a használt készülékeket nézegetjük, természetesen először a közelmultban megjelent telefonok között böngészünk. Azonban amikor a pénzügyi keretünk korlátozott, vagy nem találunk olyan készüléket ami független, vagy legalábbis a mi szolgáltatónknál függő, más megoldás után kell néznünk. Erre lehet jó ajánlat, a T-Mobil G1, más nevén HTC Dream. Ezek a készülékek 40 ezer forint körül megvásárolhatóak, és némi megalkuvás mellett jól használhatóak. Szerencsére a hardver kíváló, a multi-touch kijelző, és a hardveres billentyűzet nagyon jól kezelhetővé teszi.

Tulajdonképpen azoknak lesz “szűk” a készülék, akik az Android Market összes programját fel szeretnék tenni rá, mert ahhoz kevés a memóriája. Ami nagyon jó benne, hogy található rá többféle rom is, az 1.6-tól kezdődően a 2.2 Froyo-ig. Persze ekkor már csak 55 mega szabad memória körül marad, és hiába az sd kártyára telepítés lehetősége, ez előbb-utóbb elfogy. Ilyenkor nagyon be tud lassulni a készülék…

Vannak programok, amelyek nem képesek használni az sd kártyát, így mindenképpen a futtatható memóriát fogyasztják, ilyenek például a navigációs szoftverek. Kényelmesen használható a telefon addig, amíg a szabad memória 30 megabájt alá nem csúszik, és onnantól minden elvett kb elfoglalt hely után látványosan lassulni fog.

Persze ezt okos helykihasználással el lehet kerülni, azaz inkább úgy mondanám, hogy mindíg csak azokat a programokat tartsuk feltelepítve, amelyeket használni is fogunk. A tobbit tegyük egy könyvtárba a kártyán, és amikor szükség van rá telepítsük fel. Ez nem fog nagy kényelmetlenséget okozni, hogyha tudjuk, hogy általában mire van szükségünk…

Véleményem szerint a fényképezőgép nem az erőssége, arra jó hogy egy koccanást vagy valami azonnali pillanatot megörökítsünk, de a képek legalábbis átlagosak lesznek. Az élességgel, és a színekkel sem tudtam eddig megbarátkozni…

Az elmondottakat összegezve, kevés pénzért kapunk egy jól használható, bár nem túl fiatal készüléket, amely nem kínai tömegtelefon, a minősége közelít a HTC megszokott összeszereléséhez, és gyakorlatilag bármilyen rom rátehető. Úgy gondolom, szerény költségvetésből gazdálkodóknak, ez még mindíg egy átgondolandó megoldás lehet.

4 hozzászólás
  1. avatar
    2010. november 23. Válasz
    tiborc

    ….nekem mindig szemet szúr, ha a “mindig”-et mindíííg…írják :-) bocs, nem hagyhattam ki :)

  2. avatar
    2010. november 23. Válasz
    peter

    Eladnám androidos tmobil pulsémat. Nemtudom szabade ilyet írni erre az oldalra.
    A telefon makulátlan, még egy év gari, papírok, tartozékok, navi progi. Ára 30000ft.
    petertel@freemail.hu

  3. avatar
    2010. november 24. Válasz
    Zsolto

    @ peter: Hogyne szabadna, a fórumban az apróhirdetés rovatba :) Nem sok esély van rá, hogy pont ennél a cikknél keresné valaki, hogy nincs-e véletlenül egy eladó Pulse valahol…

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás