Hárman párban. Jól megférnek egymás mellett

Vannak alkalmak, amikor több kütyüt az ablakba akasztva tudom járni a várost. Ez a mai is egy ilyen nap volt… A résztvevők, balról-jobbra: Becker Active Traffic 43, TomTom GO1000, és egy Navigon 40 Premium.

Az elindulás persze kicsit hosszadalmasabb mint egyébként, három tartó, három készülék, három töltő, és ugyanennyiszer beállítani mindent egyformára, a navigációs beállításoktól az uticélig. És ha valaki nem gondolkozik előre, bizony a dereka sajog már az indulás pillanatára (a Navigon pont az autó másik oldalára sikeredett, így a művelet végére nyúltam vagy két centit).

Némi technikai felkészültség is kell a teszthez, lévén mindhárom készülék TMC vevőjének szüksége van az autóstöltőre/áramra.

Minden beállítva, bedugva-indulás. Mit ne mondjak, volt némi hangzavar… Bár néhány alkalomtól eltekintve ugyanazt a nótát fújták, de még véletlenül sem egyszerre. Megért volna egy videót, de ez most lehetőség és idő hiányában elmaradt. Bár lehet, hogy sklavét rábírom hogy segítsen, és akkor bármi lehetséges…

Ahhoz képest hogy három különböző márka, és az árkategória sem stimmelt meglepően egy követ fújtak. Persze Budapesten belül azért mindegyik térkép tudja a dolgát, kisebb hibáktól eltekintve. Mindhárom készülékben működött a TMC, bár a Beckernek ehhez egy kiegészítő kártyára van szüksége. És ezzel a megoldással, a három készülék, három térképgyártót képviselt…

Mindhárom készülék nagyon jó az alternatív útvonalak tervezésében, a Becker és a Navigon egy képernyőn jeleníti meg a különböző paraméterek alapján kiszámolt útvonalat, míg a TomTom inkább a számtalan variációjával tűnik ki.

Mindhárom készülék sávasszisztenssel és 3D-s autópálya lejáró képekkel segíti a tájékozódást, a Navigon például egy másoktól teljes eltérő megoldást talált ki a sávok kijelzésére:

Érdekes megoldás, bár nekem nem mindenütt volt egyértelmű. Véleményem szerint az iGO féle táblás, vagy a TomTom féle nyilas megoldás érthetőbb. Persze izlések és pofonok…

Mindhárom készülék más és más miatt szerethető. A Becker a primo alapú szoftverrel, a magyar nyelvű text-to speech-csel, a gyönyörű domborzattal… És ez még nem is legjobb sorozatban. A TomTom GO1000 igen innovatívra sikeredett, a multi-touch kijelző, az az új szoftver, a mágneses tartó… Nem beszélve a megszokott dolgokról, úgymint IQ-Routes, térképjavítás, MapShare. A Navigon 40 Premium pedig szintén szerethető készülék, az egyetlen nem tetsző dolog talán a kijelző gyűrődése, de ez is megszokható néhány órán belül.

A GO1000 az ára miatt kilóg a sorból, de ez kívülről is messziről látszik róla. Hogy melyik készülék jön be valakinek, az tényleg ízlés és pénztárca dolga. Magyarországon biztosan a legjobban a Becker plusz TopMap páros fog teljesíteni (jelenleg), de elképzelhető hogy valaki az IQ Routes, illetve a térképjavítás miatt a TomTom-ra szavaz. Hogy a Navigon-nal mennyien szimpatizálnak, az jól látszik az aránylag nagy számú kommentből is.

Mi a rövid teszt konklúziója: mind a három eszköznek van jócskán előnye és mindegyiknek van egy pici hibája. Az hogy ki-mit tolerál, az egyéni elbírálás kérdése. Bár a három készüléken, három különböző térkép lakik, azért természetesen a közös célnak mindegyik megfelel.

Lássunk néhány fontosabb paramétert:
Becker Active 43 Traffic:

– Kijelző: 4,3 colos érintőképernyő, tükröződésmentes
– GPS vevő: SiRFstarIII ™
– Akkumulátor: 1200 mAh
– Kommunikáció: miniUSB, aktív dokkoló, TMC antenna
– Méret: 126 x 82 x 18 mm
– Memória: 4 GB Flash memória
– Bővítés: microSD kártya 32 GB class 6 SDHC típusig

– beépített TMC (dugóelkerülés)
– opcionális Magyarország TopMap+TMC kártya
– 3D domborzat és csomópont megjelenítés
– 3 alternatív útvonal
– forgalmi táblák kijelzése
– eco üzemmód a gazdaságos közlekedéshez

TomTom GO1000

Hardver
– 500 MHz ARM11 CPU
– 128 MB RAM
– 4GM belső memória
– Broadcom GPS
– Kapacitív kijelző
– ‘Easy Click’ Mágneses tartó

Szoftver
– Navcore 10-es szoftver
– nagyon gyors útvonalszámítás (2000 km megtervezése, csak néhány másodperc)

Navigon 40 Premium

Kijelző: 4,3″-os érintőképernyős kijelző 16 : 9 formátumban
GPS: SiRF Atlas V
Operációs rendszer: Microsoft Windows CE
Memória: 4 GB Flash / 128 MB RAM
Processzor: Atlas V (500 MHz)
Akku: 1300 mAh Lithium akku
Súly: ~160 g
Méretek: 120,5 mm x 75,5 mm x 15,2 mm
Bluetooth kihangosító: 2 készülék kezelése

A Beckert a SmartShop-tól, a TomTom GO1000-es készüléket az East Side Consulting GmbH-tól, a Navigon 40 Premium-ot pedig a Navigon AG-től kaptuk tesztelésre. Köszönjük.

10 hozzászólás
  1. avatar
    2011. március 31. Válasz
    Zsolto

    Ez igen, jön a tavasz, a kirándulások, utazások ideje, pont ilyen összehasonlítások kellenek a népnek. Kérünk még :)

    • avatar
      2011. március 31. Válasz
      Gyurci

      @ Zsolto Igenis értettem! :)

  2. avatar
    2011. március 31. Válasz
    Géza

    Gyurcihoz minden este benézek friss , érdekes navigációs hírekért!

    • avatar
      2011. április 2. Válasz
      Gyurci

      @ Géza :)

  3. avatar
    2011. április 2. Válasz
    csizi65

    ÜDV

    Ismételten csak dicsérni tudom a tesztet Gyurcit
    és persze a Navigont

    • avatar
      2011. április 2. Válasz
      Gyurci

      @ csizi65 :)

  4. avatar
    2011. április 8. Válasz
    kalelem

    Kedves mindenki aki a fenti hármas tesztet esetleg érintettként vagy leendő vásárlóként olvassa. Kb. fél éve használom a TomTom GO 1005 -ös készüléket. Előtte volt ill. tartalékban van
    más / IGo ill Sygic / szoftverrel működő készülékem. Azt is ígértem a kezdeti GO 1005 -ös csalódások után , ha megjön a többször igért és nemrég megérkezett update akkor csinálok egy összehasonlító tesztet.Most azt kell leírnom , hogy a TomTom Go 1005 -ös akkora csalódás , hogy arra sem érdemes , hogy vegyem azt a tiszteletreméltó fáradságot mint Gyurci és én teszteljem a sajátjaimmal.
    Ez a készülék / mármint a GO 1005 / egy kiváló hardveres vas vitathatatlan.De navigálása és a térképes precizitása annak vizualitása és utazás közbeni felhasználó barátsága meg sem közelíti a fent már említett másik két térkép szoftvert. Nyugodtan leírom / mert más ám tesztelni akár egy – két hétig mint féléve szinte mindennap azzal utazni / hozott a készülék térképes navigációja Magyarországon és Bp-en olyan szituációba , hogy azok alapján vagy a kórházba – vagy a rendőrségre kerültem volna. Magamnak ugyan összegyűjtöttem a kifogásaimat de az már annyi, hogy könyvet lehetne belőle kiadni. Nekem elegem volt és fél év után úgy döntöttem beadom valahova még az sem érdekel mennyit adnak érte .Végül hangsúlyozom nem a külcsínnel és a hardveres részével van bajom mert abban valóban szinte kifogástalan.Maradok a navigyurci honlap lelkes híve…

    • avatar
      2011. április 8. Válasz
      Gyurci

      @ kalelem Sokat gondolkoztam, hogy mit is tudnék írni neked. Köszönöm hogy megosztottad velünk az észrevételeidet. Megértem az álláspontodat, és nem is akarom megváltoztatni, bár kicsit más a véleményem. De az is hozzátartozik a történethez, hogy ahogy írod a mindennapos használat a legjobb tesztelés.

  5. avatar
    2011. április 8. Válasz
    kalelem

    Gyurci , köszi a választ és az empátiát. Ezek után még figyelemsebben figyelem véleményed a hogyan tovább navigációról , a következő vásárlásnál óvatosabb duhaj leszek. Üdv. kalelem

    • avatar
      2011. április 8. Válasz
      Gyurci

      @ kalelem Szívesen, és én köszönöm!

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás