Szerelem első látásra. Samsung Galaxy Ace

Nagyjából egy hónappal ezelőtt felkerestem a mobilszolgáltatómat, egy szerződésmódosítás miatt. Miközben a kedves asszisztens dolgozott a rendszerben körbenéztem és megláttam a Samsung Galaxy Ace-t! Gondolkodóba estem…

Mindig is tetszett, mert formája minimalista, letisztult (ájfón4 ) külseje, valamint a kollégámtól kölcsönkérve azt tapasztaltam, hogy elég jól dolgozik benne a 800MHz-es Qualcomm MSM7227 processzor, valamint 512 MB ROM és RAM a 2.2.1-es Androiddal karöltve.

Amit még fontosnak tartok megemlíteni, hogy a felhasználónak 158 MB-ot hagy a Samsung. Ami véleményem szerint elég. Én nem vagyok nagy játékos, csak a legszükségesebb APP-ok vannak fent. Szóval megvettem, de az üzletben nem kapcsoltam be, mert szeretem magam átadni a pillanatnak, amikor az új kedvencet kicsomagolom és megszagolhatom… megfoghatom.

Nincs is annál jobb érzés !! Miután túljutottam a földi örömökön, bekapcsoltam és nem a katarzis jött hanem a felismerés, hogy a kijelző bal oldalán a tetejétől az aljáig pixelhibás a kicsike…

Vissza a boltba. Sajnos akkor nem tudták kicserélni, mert kifogytak, de egy héttel később már volt (addig is magamnál tarthattam a hibásat). Eddig egy T-mobile Pulse-om volt/van, így ahhoz tudom hasonlítani, bár kérdés hogy mennyire szerencsés egy alsókategóriás telefont egy középkategóriáshoz hasonlítani. Mivel a Pulse-om néha már idegesítően lassú volt így egy rossz sztereotípia élt bennem: Android = lassú és akadozó.

De ez a telefon mindent megváltoztatott.

Külső:

A telefonon jobb oldalt a bekapcsolás gomb található és a microSD kártya foglalat. Alul egyedül csak a mikrofon van. A készülék bal oldalán szintén egy gomb árválkodik, ez a hangerőszabályzó.

Felül találhatjuk a 3,5mm-es jack aljzatot és a micro USB aljzatot, amivel nem csak tölthetjük, de kommunikálhatunk is a készülékkel. Az előlapon felül a találjuk a beszélgetésre használható hangszórót valamint egy közelítés érzékelőt, amely kikapcsolja a kijelzőt hívás közben, ha a fülünkhöz tesszük.

Alul három gomb található. A középső gombot megnyomva a főképernyőre jutunk vissza, a bal oldali „rejtett” gomb – amely érintésre jön működésbe – hozza elő a menüt (ha az aktuális menüpontban van olyan), a jobb oldali szintén „rejtett” gomb pedig a vissza. Ami nekem nagyon tetszett az a hátlap.

Az anyaga gumis műanyag. Szerintem ezt nagyon jól eltalálták a Samsung mérnökei, mert jó kézben tartani és nem izzad (annyira) az kezünkben. Itt van még az 5Mp-es kamera, amely közepes minőségű képeket készít. Természetesen nem veszi fel a versenyt egy digitális fényképező géppel, de azért élvezhetőek az általa készített képek.

Amit fontos még megemlíteni, hogy a kamera alatt található egy vaku! 1-2 méteres távolságban még használható is, én azt tapasztaltam. A videó QVGA felbontásban üzemel, ám ez 640×480-felbontású lesz, miután frissítettük a rendszerünk a 2.3.3-as Gingerbread-re.

Sokan kritizálhatják, hogy tiszta műanyag a kicsike, de ez azt is magával hozza hogy nem olyan nehéz mint egy „iphone”. Nekem személy szerint tetszik.

Belső:

A kijelzőn alul folyamatosan látható egy sáv, ahová ikonokat pakolhatunk be. Alapértelmezetten a hívás, a telefonkönyv, az üzenetek és a menü található. Mivel nekem ez az első Samsung okostelefonom, így ez nekem újdonság, de meg kell hogy mondjam, tetszik!

A telefont már jó ideje használom, igazából rosszat nem tudok elmondani róla. Sebessége megfelelő, bár a galéria betöltésekor néha akad, illetve egy érdekes dolgot csinál: mikor a galériát megnyitom, nem tölti be a mappákat és a képeket sem, csak a galériához hozzárendelt hátteret. Ekkor kilépek majd vissza és minden a helyén van (ezt a kis hibát a 2.3.3-as Gingerbread-ben orvosolják).

Az ablakokat gyorsan kezeli és minden alkalmazás flottul működik. Ami egyedi a szokásos androiddal szemben, az a Samsung Apps, amely tulajdonképpen egy Android Market. Szintén regisztrálni kell, és ugyanúgy tudunk letölteni alkalmazásokat ingyen, vagy esetleg fizetősen.

Valamint a végén jöjjön az én személyes kedvencem a telefonnal kapcsolatban! Ez pedig a háttér beállítási lehetőség. Eddig a Pulse-omon a háttér „mozgott” ahogyan lapoztam az „asztalt”. Nos itt be lehet állítani hogy fix legyen a háttér, vagy Pulse-hoz hasonlóan „mozogjon” a lapozáskor. Biztos vagyok abban, hogy sok telefonon ez már rég meg van oldva, de én most találkoztam ezzel először:

Ez pedig egy trükk! Ha a képernyőről akarunk egy képernyőmentést-t akkor tartsuk nyomva a jobb oldali „vissza” gombot, majd nyomjuk meg a középső gombot és ilyenkor egy exponálás hangját halljuk és a ScreenCapture mappában megtaláljuk a képeket.

Végül még annyit, hogy a telefonnal többnyire meg vagyok elégedve, és a 2.3.3 Gingerbread frissítésben sok mindent kijavítottak. Hogy honnan tudom? Mert felraktam… De erről később!

Fotók: mobilix.hu, sympda.info Köszönjük!

Kapcsolódó cikkek:

https://navigyurci.hu/2012/01/07/galaxy-ace-plus-elottem-az-utodom/
https://navigyurci.hu/2011/08/04/samsung-galaxy-ace-gingerbread/
https://navigyurci.hu/2011/09/06/mediatar-indexelesi-problema-a-galaxy-ace-en-megoldasi-lehetosegek/

93 hozzászólás
  1. avatar
    2011. július 29. Válasz
    S. Csaba

    Nekem is ilyen telóm van. Azt szeretem benne, hogy kiegyensúlyozott készülék. Gyors, könnyű, és csak négy naponta kell töltenem, (mivel általában wifi közelben vagyok, kikapcsolva tartom a adathálózati üzemmódot, ami azért jobban szívja az aksit.) Mindezek ára, hogy a felbontás csak QVGA és nincs flash. Én ezt egy jó kompromisszumnak tartom.

    Mindamellett külsőre szép is, mivel gátlástalan IPhone koppintás…

    Amin még meglepődtem, hogy a műanyagház mennyire szilárd. Semmi recsegés, semmi kopogás, teljesen tömör érzete van.

    Vastagabb ujjú embereknek nem ajánlom, mert a virtuális billentyűzet területe elég kicsi.

    Kies-sel megpróbáltam Gingerbred-re frissíteni, de nem ment. Valamiért abbahagyja a frissítést néhány másodpercen belül hibaüzenet nélkül és újrakapcsolódik a telefonhoz. Nem értem.

    • avatar
      2011. július 30. Válasz
      Gyurci

      @ S. Csaba Négy naponta? azta…

  2. avatar
    2011. július 30. Válasz
    S. Csaba

    Update: Egy másik windows-ról sikerült a frissítés.
    (Amiről nem ment az egy XP volt ami Paralells alatt futott OSX-en. Amiről sikerült az egy Bootcamp-es XP volt.)

    • avatar
      2011. július 30. Válasz
      Gyurci

      @ S. Csaba Köszi!

  3. avatar
    2011. július 30. Válasz

    @ S.Csaba
    4 nap?!?!?!Ez igen!!!!Na ezt én is kipróbàlom:)

  4. avatar
    2011. július 31. Válasz
    nord

    @S. Csaba
    wifi hotspot funkciót tudja (mint a nagytesó Galaxy)?

  5. avatar
    2011. július 31. Válasz
    Laceka


    nord:

    @S. Csaba
    wifi hotspot funkciót tudja (mint a nagytesó Galaxy)?

    Benne van a videóban is amikor emlegeti a 2.2-es Android újításait. Szóval tudja. Jó kis masinának tűnik. Aug. végén beszerzek egyet magamnak:)

  6. avatar
    2011. augusztus 4. Válasz
    Zsolto

    Bocs, kicsit szórványosan nézem a netet mostanában. Szóval az ár-érték arány szerintem korrekt, nem sok jobb telót tudok újonnan ennyi pénzért, ami ilyen minőségi benyomást keltene.
    A kijelzője pedig nem QVGA, hanem 320×480, szóval sokkal jobb annál.

    • avatar
      2011. augusztus 5. Válasz
      Gyurci

      @ Zsolto Hahó! Régen láttunk erre. Az a fránya nyaralás… :)

  7. avatar
    2011. augusztus 9. Válasz

    @Gyurci
    A navis cikk kicsit megtorpant, ugyanis kis akadályba ütköztem.
    Sygic jó volt és ment is a telón, de a Navigon nem hajlandó feltelepülni. A program nem ismeri fel, hogy T-s a telóm. Levelezek/tem a Navigonos hölggyel és most már ott tartunk hogy lehet SIM-et kell cserélni a telóban. Ma bemegyek az ügyféllszolgálathoz és megpróbálom elérni hogy cseréljék ki a kártyám…
    Valakinek volt olyan problémája (főként ászosok). hogy a Navigon nem ment fel marketről?
    Próbáltam Wifiről, 3G-ről telepíteni, de semmi. Gingerbread van fent…

    ibizefrenki

    • avatar
      2011. augusztus 9. Válasz
      Gyurci

      @ ibizefrenki Én utoljára Pulsén használtam, de az már jó régen volt… Esetleg valaki tudna segíteni?

  8. avatar
    2011. augusztus 26. Válasz
    Peti

    Sziasztok!
    Pulsom van, de valamiért azonnal beleszerettem az Ace-be, de a csere indokolt volt, mivel, a Pulsomban (pedig nem fociztam vele) leszakadt az “alaplapról” a töltő csatlakozója, nem tudom tölteni, így lassú halált hal a telefon, – végkimerülés.
    A T-s fiúk azt mondták, hogy menthetetlen, de elvileg még van garanciám, – kíváncsi vagyok mit fognak kezdeni a készülékkel.

    Üdv: Peti

    • avatar
      2011. augusztus 26. Válasz
      Gyurci

      @ Peti Elvileg lehetséges visszaaplikálni, ha a panel nem szakadt fel.

  9. avatar
    2011. augusztus 29. Válasz
    Peti

    Sajnos besüllyedt a csatlakozó a telefon belsejébe, – akkor ezek szerint felszakadt?


    Gyurci:

    @ Peti Elvileg lehetséges visszaaplikálni, ha a panel nem szakadt fel.

    • avatar
      2011. augusztus 29. Válasz
      Gyurci

      @ Peti Szerintem ez csak a szétszedés után derül ki.

  10. avatar
    2011. augusztus 29. Válasz
    Peti

    Gyurci!
    Még mielőtt visszaküldettem Bp-re garanciába a nagy T-központba, előtte bevittem egy másik T szervizbe, ahol a pacák szétszedte és azt mondta, hogy talán vissza lehet forrasztani, ha van olyan vékony páka.
    Attól félek, hogy frankón megállapítják, hogy nem rendeltetésszerű módon használtam, és bukom az egészet. :(
    és maxi elkezdhetek levelezni :((
    Kb. 10 nap múlva kiderül…


    Gyurci:

    @ Peti Szerintem ez csak a szétszedés után derül ki.

    • avatar
      2011. augusztus 29. Válasz
      Gyurci

      @ Peti Ha Pesti talán tudok segíteni.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás