Már csak emlék, hogy a közelmúltban néhány napot Dombóváron töltöttünk, és eközben szerettünk volna bejárni néhány várat és kastélyt. A lista bőséges volt, az iPhone és az iGO primo a lehetőségek bőséges tárházát mutatta…

Először magunk körül akartunk körülnézni, és ehhez jó segítség volt a város alaprajzát, illetve a fontosabb látnivalók elhelyezkedését bemutató idegenforgalmi tábla. Rövid keresgélés után kiválasztottunk két várat, az egyik a Földvár, a másik pedig Dombó Pál vára volt.

Rövid keresgélés után két látnivalót is találtunk, mindkettő a közelünkben volt, de azért “navigálós” távolságra volt.

Szerencsére a tábla alapján könyen azonosíthattuk, mit is nézünk majd meg. Az első úti célunk a Földvár lett.

Elsőre csak ennyit láttunk belőle, a Dombóvár – alsó vasútállomás szomszédságában, egy “komoly” vizesárokkal övezve (sajnos víz már nem volt benne). Ezt írja a helyről a mimi.hu: “Dombóvár: FÖLDVÁR A köralakú földsánc, amely a központi kiemelkedést körülveszi, napjainkban is elég ép és jól mutatja, hogy mesterséges erődítmény maradványa. Az itt levő épületek teljesen elpusztultak, de alapjaik a felszín alatt megmaradtak.”

Itt “lakik” most a Majoros házaspár állandó kerámiakiállítása (be volt zárva). Természetesen készült néhány fotó (Persze, hogy a fényképezőgép a szálláson, a szekrényben. Így csak az iPhone 3GS néhol gyenge képei maradtak csak meg az utókor számára) a túripistákról is:

Itt jegyezném meg, hogy az a bizonyos nyári meleg itt már nem volt érezhető, viszont reggel és este már hűvös volt. Bár a pozitívumok között említhető, hogy a nyaralásainkra előjegyzett, jégeső és fákat kidöntő vihar most szerencsére elmaradt…

A következő állomás a közeli Dombó Pál vára. Azaz, inkább a maradványai szó illik ide.

A holvan.hu ezt írja erről a helyről: “A város legrégibb emléke Dombó Pál, a híres jogtudós várának két falmaradványa. A várat – melynek falai között írta meg Tinódi Lantos Sebestyén Jázonról és Médeáról szóló históriáját – valószínűleg Róbert Károly adományozta a Dombói családnak.”

Most jön kirándulásunk talán legelkeserítőbb uticélja, a kercseligeti Maár kastély… Ez a hely gyakorlatilag az enyészeté lett. Az elhanyagolt kastélypark, illetve a romokban heverő épület talán már teljesen menthetetlen. Vagy ha mégis, akkor egy megszállott széplélek, és temérdek pénz kell hozzá…

Ezt írja a romról a Wikipédia: “A település műemlék jellegű épülete az 1800-as évek elején épült klasszicista stílusú Maár kastély”. “1998-ban adta el a Községi Közös Tanács egy kft-nek, azóta sajnos cserélődnek a tulajdonosok.

Több befektető visszalépett, meglátva a bozóttá vált 2 hektárnyi egykori csodaszép parkot. Jelenleg teljesen elhagyottan pusztuló állapotban van”. “Termálvíz is van a kastélypark alatt. A kastély, a strand, a melegvíz eltarthatná a kúria új gazdáit, s a községet is”.

Valószínűleg valamikor régen, már nekifoghattak vagy a felújításnak, vagy legalábbis az állapotfelmérésnek, én legalábbis ezt látom a képekből:

Nagyon szomorúnak találom, hogy mindenütt csak folyik el a pénz, és a műemlékek (a múltunk!) megóvására alig jut valami.

Nekem mindig Ráday Mihály (“Ráday Mihály – művészettörténész, operetőr, városvédő: /Unokáink sem fogják látni/. Munkásságát több díj és kitüntetés kiséri. Ő mondta valamikor, “Unokáink sem fogják látni!”) műsora jut eszembe, ahol a TV-ben próbálta felhívni a folyamatosan pusztuló értékekre a figyelmet…

Utolsó uticélunk Alsómocsoládon a Sztankovánszky kastély lett volna, de sajnos a kintlévő magánterület tábla miatt, meg sem kíséreltük a bejutást… Ezt írja a Wikipédia: “A falu elején található az ujjá épített Sztankovánszky-kastély, mely arborétum jellegű zöld övezetben, hatalmas park közepén helyezkedik el. Sztankovánszky Pál 1920 körül építtette.”

Ennyi fért bele a láblógatás mellett a szépérzékünk fejlesztésébe, bár sajnos ez korántsem úgy végződött, ahogy terveztük. Bevallom, a helyzet elkeserítő, és a mostani állapotokat nézve, nem látom hogy ez a közeljövőben javulhatna… Talán a Ráday Mihály még élne…