Route 66 for Android. Az első tapasztalatok

Néhány napja kaptam egy levelet a Route 66 készítőitől, amelyben a frissen elkészült szoftverüket mutatják be egy sajtóközlemény formájában. Meglepetésként ért az e-mail, el nem tudom képzelni hogyan találtak meg. Azonnal letöltöttem a programot, és…

…azóta csak ámulok. Rögtön azzal kezdem, hogy a szoftver a Tele Atlas térképeit használja, így sokan csak legyinteni fognak rá. Azonban én mégis azt mondom a sok egyforma, megszokott navigációs szoftver között felüdülés végre valami újdonságot látni. Persze az sem utolsó szempont, hogy 50 euróért, 80 ország térképéhez kaphatunk Lifetime frissítési lehetőséget. Kapva – kaptam az alkalmon és lehetőségeimhez mérten kipróbáltam.

A szoftver lagnagyobb újdonsága az un. Augmented Reality nézet. Ez annyit jelent a gyakorlatban, hogy a szoftver a megtervezett utat, illetve a navigációs parancsokat a készülék kamerája által mutatott valós képre vetíti rá, így valóban könnyen azonosíthatjuk merre járunk. A megoldás hasznosságáról nem mondanék véleményt néhány napi használat után, de kétségkívül érdekes ötlet…

Régebben próbálkozott ilyennel a Blaupunkt a Travel Pilot 500 illetve 700-as készülékeiben (ld: kapcsolódó cikekk), illetve az Androidos szoftverek között is találunk hasonlót (pl: AugSatNav). Akit zavar a “valós nézet”, az beállíthatja úgy a szoftvert, hogy a kijelzőn kétharmad “AR”, illetve egyharmad normál térképnézet, vagy akár a teljes képernyőn a megszokott nézetet lássa.

Az első képen látható Mini kisautó (több más típus is letölthető), lassulás esetén fékez, és kanyarodáskor indexel is. Ez a szoftver másik újdonságának a Follow Me-nek a része. Maga a szoftver egyszerűen kezelhető, gyakorlatilag nem igényel megszokást. Leszámítva talán a képernyő nézetek között váltást. De néhány perc alatt ez is kiismerhető.

Keresni többféleképpen is tudunk, kezdve a “Korábbi adatok” felhasználásától, a pontos “Cím” megadásáig (ez lehet akár kereszteződés is), a “Hasznos/Kedvenc helyek” felhasználásával, vagy a névjegyzékünk segítségével, esetleg a “Kedvenceink” között is. Nagyon hiányolom a Google helyi keresés, illetve a koordinát bevitel lehetőségét is.

A beállítások között nem lehet elveszni, ésszerű csoportosítás mellett, csak a legfontosabb funkciókat találjuk meg. A menü is egyszerű és érthető:

A képen feltűnnek az igényesen kidolgozott 3D-s tájékozódási pontok is. A screenshot jobboldalán jól látható, hogy a vízszintes tengelyen dönteni is tudjuk a térképet, így “domborzati” nézetet is kaphatunk. Nem mellesleg működik a “multi – touch” is, így a nagyítás – kicsinyítés csak egy mozdulat… A szoftver online üzemmódban is működik, például képes az időjárás mutatására, és a TMC adatokat is online kapja (Magyarországon is).

Szerintem most nagyjából ennyi, navigáltam is vele, de csak néhány 10 kilométert, és ez nem elég egy megalapozott vélemény megalkotásához. Egy biztos, hogy hoszú idő óta az első program, amiről úgy érzem hogy még meglepetést is okozhat… Persze tudom, Tele Atlas térkép. Azért valljuk be, hogy azzal is navigálnak emberek.

Legközelebb a Route 66 szoftver beállításait járjuk körbe. A Route 66 for Android letölthető innen.

Kapcsolódó cikkek:

https://navigyurci.hu/2011/12/05/route-66-for-android-letoltes-telepites/
https://navigyurci.hu/2011/11/27/route-66-for-android-az-elso-tapasztalatok/
https://navigyurci.hu/2011/11/25/megjelent-az-android-marketen-a-route-66-maps/
https://navigyurci.hu/2008/12/18/nehany-foto-a-blaupunkt-travel-pilot-500-as-navigacios-keszulekerol/
https://navigyurci.hu/2010/02/23/blaupunkt-travel-pilot-700-ide-nekem/
https://navigyurci.hu/2010/02/09/augsatnav-navigacio-eloben/

55 hozzászólás
  1. avatar
    2011. december 1. Válasz
    Zsolt

    @anti75 Hali,
    Akkor neked működik rendesen?

  2. avatar
    2011. december 3. Válasz
    Zsolt

    Ebből úgy látom nem lesz egy hosszú lista… :(

    • avatar
      2011. december 4. Válasz
      Gyurci

      @ Zsolt Hát, igen…

  3. avatar
    2011. december 4. Válasz
    sklave

    Be kell szereznem egy androidos kütyüt. Szerintem hamarosan ki akarom próbálni.

    • avatar
      2011. december 4. Válasz
      Gyurci

      @ sklave Csak nem? Megint? :)

  4. avatar
    2011. december 4. Válasz
    sklave

    Tudod, hogy nem nagyon jött be nekem, de úgy gondolom, nem az android volt az oka. A francia kolléga, kivel össze voltam zárva öt hétig, egy badás készüléket használt. Mondjuk úgy többször ökölbe szorult a keze, és mondjuk úgy, hogy többször a kormányra csapot ezzel az ököllel. (nagyon finoman fogalmaztam. E közben megtanultam egy csúnya szót, de nem offolnék :-) Ennek az volt az oka, hogy állandóan kilépett, meg fagyott. Szóval…lehet, hogy kipróbálom még 1x…Hátha..na.. majd meglátom

    • avatar
      2011. december 4. Válasz
      Gyurci

      @ sklave “Tudod, hogy nem nagyon jött be nekem…” Tényleg elég óvatos a fogalmazás… :)

  5. avatar
    2011. december 4. Válasz
    sklave

    Jóóó. Nem írhatom le, hogy a fejemet vertem a kormányba, és néha el is dobtam a készüléket…Nem. Ezeket nem írhatom le :-) Tudod hányszor mondtam vigyorogva neki, hogy én már megszabadultam tőle…

    • avatar
      2011. december 4. Válasz
      Gyurci

      @ sklave Hopp, most volt elég. Mindenkinek szép álmokat, megyek csicsikálni. Vigyázz magadra, és ha tudsz jelentkezz sűrűbben. :)

    • avatar
      2011. december 4. Válasz
      Gyurci

      @ sklave Gondolom, hogy az okostelefonos élményekkel jól elütöttétek a szabadidőt. :)

  6. avatar
    2011. december 4. Válasz
    sklave

    @Gyurci Olyan csomagja volt, amihez havi 250 óra lebeszélhetőség, és 3g internet tartozott…Igen volt téma bőven :-)

    • avatar
      2011. december 4. Válasz
      Gyurci

      @ sklave Az jó kis csomag lehetett. Remélem neked is lesz olyan, ha már ott dolgozol.

  7. avatar
    2011. december 5. Válasz
    bobodoki

    Sziasztok!
    Az autó nekem sem jelenik meg. Minden tökéletesen működik, de autó, amit követek, nincs.

  8. avatar
    2011. december 11. Válasz
    Zsolt

    @Gyurci
    Ma újra elővettem a Route 66-ot, tartó híján a feleségemet kértem meg, hogy időlegesen helyettesítse azt. Nos, most nem jelentkezett a korábbi “no GPS probléma” viszont a kisautó akit követhettem volna most sem jelent meg csak a nyilak, aztán némi technikai probléma ( a “konzolom” valószínűleg megnyomta a Home gombot) , aztán többszöri nézet váltás után láss csodát megjelent a kisautó. Néhány percig követhettem is, ki is tapasztaltam, hogy csak irányváltoztatás előtt kerül a közelünkbe, sőt még indexelni is láttam. Sajnos egyszer csak megint eltűnt az autó , fogalmam sincs miért és nem is sikerült visszavarázsolni újra. Az a gyanúm, hogy ez az alkalmazás még koránt sem kiforrott, talán a 30 napos próba verziót is , azért kaptuk, hogy segítsünk a tesztelésben és majd egy update után valóban jól működhessen.

    • avatar
      2011. december 12. Válasz
      Gyurci

      @ Zsolt Úgy látszik nekem szerencsém volt, az első napokban még minden hibátlanul működött.

  9. avatar
    2012. június 6. Válasz
    Sanyi

    Jó cikk, várom a folytatást!
    GRATULÁLOK!

    • avatar
      2012. június 6. Válasz
      Gyurci

      @ Sanyi Köszi!

  10. avatar
    2012. december 23. Válasz
    bookmyface

    jól lett bemutatva a szoftver, nekem nagyon tetszik hogy a kijelzőn levő autó lámpái is működnek :)

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás