Előszó! Ismét Android – ismét – navigáció, és ráadásul ingyenes. Régebben már írtunk az iPhone készülékekre letölthető változatról, Zsolto pedig most az Androidra írt verziót próbálta ki… Most már a Magyarország térkép is elérhető.
Bizony, épp a napokban gondolkodtam, hogy azért a Nokia nagyot gurított az Ovimapsszel, mert bár az Android rendszerre jó pár navi létezik, de szinte mindegyik vagy csak próbaverziós, vagy nem offline. Most viszont megjelent a Marketen egy program, a NavFree, amelyik – nem csalás, nem ámítás – valóban offline, és valóban ingyenes. Villámgyorsan letöltöttem, telepítettem és el is vittem egy körre, hogy mielőbb bemutathassam nektek.
A telepítés pikk-pakk ment, a program pár megabájtos állománya még a Marketről érkezett, a térképet viszont már a programon belülről kellett letölteni. A NavFreeről annyit lehet tudni, hogy többszázezer felhasználó által létrehozott, ingyenes térképadatbázist használ, melyet szintén a felhasználók visszajelzései alapján finomít. Anglia és Németország máris szinte hibátlan, a magyarországi térkép még nem tart itt, de ez is csak idő kérdése. De lássuk a medvét!
Most kezdődik a térképek letöltése.
Válasszunk kedvünk szerint, én maradtam Kis Hazánknál.
Ez a térkép fog a készülékünkre kerülni. A felirat tanúsága szerint kéthavonta frissítik, és valóban ingyenes, van neki komoly verziószáma is, szóval követhető lesz, pont, mint a nagyoknál.
A telepítés sikeres volt, de a fekvő mód itt valamiért átkapcsolt portréba.
Ahan, jobb szélen ott az Upgrades (kb. További tartalmak) ikon – a korábbi tapasztalatok alapján azt hittem, most majd kiderül, hogy ha nem csak rollerrel vagy csak földutakon szeretnénk navigálni, akkor készíthetjük a bankkártyánkat.
De nem, itt nem további fizetős tartalmakról van szó, csak újabb térképekről vagy navigációs hangokról, amiket letölthetünk. Magyar hang amúgy nincs, egyelőre legalábbis.
És végre feltárult az első térkép-képernyő. Első benyomás? Szép. Biztató jel a kis piros benzinkút – talán lesznek POI-k is.
A menü kicsit hasonlít a kínai navik menüjére, de élőben sokkal szebb azért, és hát az androidos kezelési élmény sem hasonlítható azokhoz a készülékekhez, ráadásul nagyon értelmes lehetőségek bújnak meg a menüpontok mögött (már amelyik működik…). Érdekesség, hogy bár a program bevezetője a Google Mapset és a Microsoft-féle Bing! keresőt említi, mint az ingyenesség két zálogát, a menüben mégis a Google logója látható. Később, a beállítások között meghatározhatjuk, melyik keresőszolgáltatást szeretnénk használni.
Na, ne húzzuk az időt bámészkodással, írjunk be gyorsan egy úti célt!
Hopp, meg is van a cím, válasszuk ki és indulás.
Íme, a megtervezett útvonal, és az első két komoly baki: a Pasaréti útról a Gábor Áron utcánál a város felé hajtva nem szabad balra felfelé kanyarodni. Ahol pedig a Bimbó útról a Fillér utcára vinne, az a Fillér utcának már egyirányú szakasza, egészen a Kopogó lépcsőtől kezdve… Szóval ez egyelőre elég gáz.
Az alábbiakban mutatok még pár képernyőmentést, és ígérem, hogy ha lesznek további tapasztalataim, visszatérek még erre a programra. Addig is használjuk minél többen és jelentsük be a hibákat, hadd javuljon az a térkép.
Az útvonaltervezéssel kapcsolatos opciók:
Közlekedési eszköz kiválasztása, tervezési mód, úttípusok elkerülése:
Ez rejlik a Főmenü Advanced menüpontja alatt. Ami lényeges, a Map Feedback Tool, viszont sajnos ha rákattintunk, csak egy felirat jelenik meg, hogy „Ez a funkció egy későbbi verzióban lesz elérhető”.
A biztonsági figyelmeztetések menüje:
Van berepülési üzemmód is:
Meg vagy ezerféle POI, melyek között kereshetünk online és offline üzemmódban is:
Sajnos ha a címjegyzékből szeretnénk kiválasztani valakit, hogy hozzá navigáljunk, egyelőre csalódnunk kell, ez a funkció is csak egy későbbi verzióban lesz elérhető.
A cucc amúgy jól néz ki, a kijelző jól látható, egyértelmű. A következő manővert jelző nyíl alatti halványszürke gomb (talán egy körző?) egyelőre egy szintén inaktív funkciót rejt. Talán távolságot mérhetünk majd vele?
Adjunk egy esélyt neki, mert bár még messze van a szintén nem tökéletes OviMapstől, a kezdeményezés mindenképpen nagyon szimpatikus.
Kapcsolódó cikkek:
https://navigyurci.hu/2011/07/20/ingyenes-navigacio-az-iphone-ra-navfree/
Reméljük, nem tűnik el, hiszen, meddig lehet ingyenes valami? Lehet, hogy jönnek a reklámok, vagy miből üzemeltetik? Szkeptikus vagyok “ingyenesség” terén. De várom a folytatást.
Nekem kicsit olyan róka fogta csuka/tyúk vagy a tojás érzésem van ezzel. Amíg itt látják a felhasználók, hogy nem jól tervez, addig nem is fogják használni. VIszont amíg nem használják, addig nem is gyűlnek az adatok, amitől jobban tervezne.
Pláne, hogy a visszajelzésre szolgáló menüpont egyelőre nem is működik. De tényleg ki kell várjuk a végét.
@ Zsolto Tessék egyszer fent maradok, és kiderül hogy mennyien “baglyoznak”. :)
Persze épülhet lelkes emberekre, hiszen aki használja a tökéletlensége ellenére, abban benne van az, hogy alkot. Közösséget is kovácsolhat. Lehet sikeres, de miből fejlesztik majd? Nekem ez a nagy kérdés.
@Sklave: Hát, az üzleti modellről nem olvastam a weblapjukon, így ezt nem tudom megmondani :)
@Zsolto Persze, ez inkább költői kérdés volt ( Na, kíváncsi vagyok melyik költő foglalkozik navigációval? )
@Gyurci Hááát nem nagyon kapok levegőt, ezért inkább baglyozok :-(
@ sklave “Hááát nem nagyon kapok levegőt” :(
Ja,ja. Most olvastam, hogy nálad járt Gyulabá. Én nem tartok ott, de…Remélem Te kilábaltál.
@ sklave Drága Gyula bácsi… Igen, lassan kezdem már elfelejteni is.
Hát igen… Nekem az iGO balkézről még mindig jobb alternatíva.
@ Lucky Tomyx :(
szia Zsolto nekem kellene egy link hogy a navfree-t le tudja tölteni mert marketban nem találta.nekem xperia x8 am van és akarok rá gps progit rakni de ami ingyenek és bármikor tudom használni.nekem a sygic is tetszik csak ahoz kell aktiváló kod amit nem találtam sehol.kérlek ebben segits nekem.,elöre is köszönöm
Szia: A Navfree a marketban itt lakik:
http://tinyurl.com/7rl8jj3
Ha az X8-on nem kínálja fel a Market, akkor lehet, hogy nem kompatibilis a készülékeddel? Nem tudom… Próbáld meg, meglátjuk.