Már letölthető a Navigon 2011 Q4. Frissíts most

Bár a készülékek a boltokból apránként eltűnnek, de a frissítések kiadása szerencsére nem állt meg. Még Decemberben megjelent a Navigon 2011 Q4 – es térképe, melyet mi már természetesen letöltöttünk. Néhány jótanács a frissítés mellé…

A letöltés/telepítés, hála a Navigon Fresh programnak egyszerű, és már többször beszéltünk is róla. Ezért inkább csak azokat a teendőket emelném ki, amelyek még szükségesek egyes készülékek jobb működéséhez. Egyes készülékekre többféle frissítés is megjelent, nem csak a térképadatbázis – hanem egyes “alkatrészek” is frissültek.

A nálunk lévő készülék egy Navigon 8450 Premium Live volt, így néhány olyan dolog is felkerült, amely nem minden készülékre lesz elérhető. Tehát ami biztosan mindenkinek (aki az első pozicionálástól számított 30 napon belül van, illetve aki érvényes 24 hónapos térképfrissítési lehetőséggel rendelkezik) elérhető az a friss térkép:

A Navigon 8450 – en ezen felül frissíteni kell a Rael City 3D kiegészítőt:

Illetve azoknak a felhasználóknak, akik Németországban laknak, vagy sokat utaznak oda, érdemes a Clever Parking (optimális segítség a parkolóhely-keresés során) adatokat is frissítenie:

Maga az update sávszélességtől függően, aránylag hosszú időt vesz igénybe. Fontos, hogy közben ne kapcsoljátok ki a készüléket, és ne bontsátok a számítógépes kapcsolatot sem. Mielőtt elkezdenétek a frissítést, mindenképpen készítsetek mentést!

A Navigon Fresh alkalmazás letölthető, innen. Sok sikert!

Kapcsolódó cikkek:

https://navigyurci.hu/2011/09/03/megjelent-a-navigon-2011-q3-as-terkepe/
https://navigyurci.hu/2011/07/21/navigon-2011-q2-letoltes-es-nehany-fontosabb-valtozas/
https://navigyurci.hu/2011/03/03/navigon-2011-q1-frissites-hogyan-csinald/

67 hozzászólás
  1. avatar
    2012. február 17. Válasz
    gomzol

    Én is köszönöm!

    • avatar
      2012. február 17. Válasz
      Gyurci

      @ gomzol Szívesen!

  2. avatar
    2012. március 17. Válasz
    gomzol

    Újabb fura dolog:
    Budáról Veresegyházra mennénk a fizetős szakaszok elkerülésével, de a készülék rendre olyan útvonalat ajánl, hogy csak Mogyoródnál menjünk le az M3-asról, miközben az csak az M0-ig ingyenes…

    • avatar
      2012. március 18. Válasz
      Gyurci

      @ gomzol Köszi!

  3. avatar
    2012. március 31. Válasz
    Péter

    Szia Gyurci!

    Nincs véletlenül infótok a Navigon 2012/Q1 frissítéséről

    Péter

    • avatar
      2012. március 31. Válasz
      Gyurci

      @ Péter Szia, de igen. Elvileg tegnaptól letölthető.

  4. avatar
    2012. március 31. Válasz
    László

    honnan Gyurci?
    Nálam a Navigon Fresh-ben még nem ajánlja fel, ott a 2011Q4 az utolsó verzió

    • avatar
      2012. március 31. Válasz
      Gyurci

      @ László gondolom, még nem került ki. Az ügyfélszolgálat szerint hamarosan.

  5. avatar
    2012. április 1. Válasz
    csizi65

    Üdv.

    Sajnos még én sem tudtam elérni a frissitést 2012 Q1-et
    ugy hogy az elvileg igaz de csak elvileg

    • avatar
      2012. április 1. Válasz
      Gyurci

      @ csizi65 Légyszíves szólj ha le tudtad tölteni. Már nincsen Navigonom… :(

  6. avatar
    2012. április 1. Válasz
    csizi65

    Gyurci

    szólni fogok

    • avatar
      2012. április 1. Válasz
      Gyurci

      @ csizi65 Köszönöm.

  7. avatar
    2012. április 3. Válasz
    Pietro68

    Sziasztok! Ma estétől tölthető le a 2012Q1 térkép. Kicsit nőt a magyar térkép adat mennyisége, illetve, amit még láttam, hogy Budapesten már az átkeresztelt közterület nevek szerepelnek.

    • avatar
      2012. április 4. Válasz
      Gyurci

      @ Pietro68 Szia, és köszi!

  8. avatar
    2012. április 4. Válasz
    csizi65

    Üdv

    Köszi Pietro
    én ma tapasztaltam a letölthető frissitést
    meg is tettem élég gyorsan le jöttek az adatok

    • avatar
      2012. április 4. Válasz
      Gyurci

      @ Pietro68, csizi65 Sziasztok. Ha találtok fontos változást a térképen, kérlek írjátok meg. Köszönöm!

  9. avatar
    2012. április 4. Válasz
    csizi65

    Üdv Gyurci
    remélem találok mert a 2011 Q4 nem sokat hozott

    • avatar
      2012. április 5. Válasz
      Gyurci

      @ csizi65 Köszönöm, előre is.

  10. avatar
    2012. április 4. Válasz
    gomzol

    A Bel-budai városrész felújítása miatt megváltozott egyirányúsítások egy része javításra került, de pl. a Lövőház utca sétálóutca szakasza még mindig nem így szerepel a térképen, a Marczibányi tér ÉK-i része pedig még mindig az ellenkező irányba mutat egyirányúságot, noha az már régóta nem változott.

    A Belváros főutcája-projekt miatt megváltozott egyirányúsítások mintha már jól szerepelnének, de ez lehet, hogy nem most került javításra.

    Dunakeszin viszont még mindig nem jelölik a két új körforgalmat a Fóti út elején és végén.

    • avatar
      2012. április 5. Válasz
      Gyurci

      @ gomzol Köszönöm!

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás