A Becker Ready 45 LMU és a magyarországi TMC

Már többször szó esett a Becker készülékek TMC vételi lehetőségeiről az oldalunkon. Sokáig egyáltalán nem volt erre lehetőség Magyarországon, majd 2011 Májusától, a Becker magyarországi képviselet…

…áldozatos munkájának köszönhetően elérhetővé vált egy TopMap Magyarország kártya “folyományaként”. Most ismét mérföldkőhöz érkeztünk. Néhány (itthon is kapható) készülék esetében (Becker Ready 45 LMU, Becker Ready 50 LMU) már kiegészítő kártya sem kell, mert a készülék rendelkezik hazai (és szlovéniai) TMC license-szel is.

Így ezen készülékek esetében már elmarad/elmaradhat a “tizenezer” forintos plusz kiadás. Az események kijelzése az eddig megszokott módon történik:

Jól látható, hogy a Petőfi Rádió még mindig sugározza a TMC eseményeket, és a készülékek használják is a Petőfi adatait:

Összegzés: jó készülék, élettartam frissítéssel és magyarországi TMC adatokkal. Előbbit kipróbáltam és az első frissítés már telepítve van. Erről következő cikkünkben lesz szó. Addig is ne felejtsetek el, az első pozicionálástól számított 30!! napban regisztrálni a Becker Content Managerben.

Egy rövid videó a készülék működéséről:

A készüléket a smartshop.hu-tól kaptuk tesztelésre, ezúton is köszönjük!

Kapcsolódó cikkek:

https://navigyurci.hu/2012/08/05/becker-ready-45-lmu-kicsomagolas/
https://navigyurci.hu/2012/08/12/a-becker-ready-45-lmu-es-a-magyarorszagi-tmc/
https://navigyurci.hu/2012/08/16/nehany-mert-adat-a-becker-ready-45-lmu-keszulekrol/
https://navigyurci.hu/2012/09/04/becker-ready-45-lmu-a-terkepfrissites/
https://navigyurci.hu/2012/10/08/becker-ready-45-lmu-navigalas-kozben/

15 hozzászólás
  1. avatar
    2012. augusztus 12. Válasz
    Zsolto

    Na ez jó hír, tényleg. Reméljük, a Navteq-térkép most már lassan utolérte a TopMap-féle változatot, így emiatt sem kell kompromisszumot kötni.
    Kérdés: Ezen a készüléken már vannak egyéni POI-k, amiket te tettél rá, vagy magától tudja az Agip-kutak emblémáját?

    • avatar
      2012. augusztus 12. Válasz
      Gyurci

      @ Zsolto Az Agip kutak gyárilag vannak rajta.

  2. avatar
    2012. augusztus 14. Válasz
    ucker tr

    Gyurci, ez most tényleg csak ennyibe kerül, mint a mybecker.hu-n látszódik? LMU-val és TMC-vel?
    Most nézem a Navteq lefedettségeket, Montenegró, Románia felugrott 100-ra, Szerbia 96,4… Durván növekszik a lefedettségük!!!

    A 45 LMU és a 45 SE között mi a különbség?

    • avatar
      2012. augusztus 14. Válasz
      Gyurci

      ucker_tr Szia Laci! Nincs benne TMC (vevő sem), és nem Lifetime a térképfrissítés.

  3. avatar
    2012. augusztus 14. Válasz
    ucker tr

    Jól gondolom, hogy lesz valami ilyesmi is nemsokára, hogy Active 45 TRAFFIC LMU?

    • avatar
      2012. augusztus 29. Válasz
      Gyurci

      @ ucker_tr Szia Laci Úgy látom megjelent a Becker Transit 45, bár LMU-t még nem látok belőle. Viszont ebben is működik már a magyarországi TMC! Az ára ugyanannyi, mint a régi Active 43 Transitnak, azaz 249 euro.

    • avatar
      2012. augusztus 15. Válasz
      Gyurci

      @ ucker_tr Egyelőre nincs ezt megerősítő hírem. Jelenleg Becker Ready 45 LMU, Becker Ready 50 LMU és Becker Professional 50 LMU létezik.

  4. avatar
    2012. augusztus 15. Válasz
    ucker tr

    Köszi az infókat, egyre jobb ez a cucc!!!

    • avatar
      2012. augusztus 15. Válasz
      Gyurci

      @ ucker_tr Szívesen! :)

  5. avatar
    2012. augusztus 29. Válasz
    ucker tr

    Köszi, már nézem is!!!

    • avatar
      2012. augusztus 30. Válasz
      Gyurci

      @ Laci Szívesen!

  6. avatar
    2017. január 9. Válasz
    supertwin01

    Szia Gyurci,
    Van egy Becker Ready 45 LMU készülékem, melyet most szeretnék eladni.
    A vevő azt kérte, frissítsem a készüléket átadás előtt. Ezt megpróbáltam elvégezni a Content Manager-en keresztül, sajnos sikertelenül. Anno a vásárlást követően 30 napon belül regisztráltam, viszont ennek ellenére a frissítés sikertelen, sőt a szoftver pár perc után le is választja a készüléket a számítógépről. Ki tudna érdemben foglalkozni a navigációval, hogy frissíthető legyen?
    További kérés a vevő részéről, hogy változtassam meg a felhasználói adatokat, hogy a későbbiek során az új tulajdonos is frissíteni tudjon.
    Válaszodat köszi előre is.
    Üdv,
    szabi

    • avatar
      2017. január 9. Válasz

      Szia Szabi!

      A regisztráció nem elég, az élettartam frissítést aktiválni is kellett az első pozicionálástól számított 30 napon belül. Ennek az volt a menete, hogy a Katalógus menüben kiválasztottad az Élettartam frissítést, megvásároltad úgy mintha egy térképet vennél – de ezért nem kellett fizetni.

      Ha elküldöd a License mappa tömörített változatát ide:

      info (kukac) gpsfrissites.hu

      akkor megnézem neked hogy aktív-e az élettartam frissítés a készülékedre. Ha nem, akkor ezt utólag aktiváltatni már nem fogod tudni.

      Üdvözlettel,
      Gyurci

      • avatar
        2017. január 9. Válasz
        supertwin01

        Szia!
        Nagyon köszönöm, hamarosan küldöm.
        Üdv,
        Szabi

        • avatar
          2017. január 9.

          Szia!
          Nagyon szívesen!
          Üdv,
          Gyurci

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás