Megjelent az 2012-es őszi térkép! Már letölthető a TomTom készülékeire az új, v890.4438-es verziószámú friss térképe. A mostani frissítés 2368 MB nagyságú, ezért a 2 GB-os, tárhellyel rendelkező készülékek tulajdonosai az un. regionális térképeket telepítsék.
A frissítés azoknak ingyenesen letölthető, akik még a Legújabb térkép garanciája (un. Latest Map Guarantee) keretein belül vannak, illetve rendelkeznek egy már megvásárolt, egy éves térképfrissítés lehetőségével.
Azoknak a felhasználóknak, akik 2 GB-os memóriával kiadott készülékekkel rendelkeznek, letölthetőek a régiós térképek is (kapcsolódó cikkeink között). Ezek csak Európa egyes részeit tartalmazzák, azonban ezek a “térképgyűjtemények” bármelyike letölthető, illetve cserélhető (azokon a gépeken, amelyek teljes Európa licence-szel rendelkeznek).
Az új térképeken több országban is bővülés látható, így például Bulgária 57%, Oroszország 49% (45), Ukrajna 39%, térképén is. Nagyságrendben változott a POI-k (Érdekes Pontok) száma (5,9-ről, 6 millió darabra).
A telepítés után ismét megmaradtak az összes kedvenceim, a Sasadi úton is már 50 km/óra a megengedett sebesség. Úgy látom az Enese-i elkerülő út már megépült szakasza (M85) a mostani térképen sincs még rajta.
A telepítés előtt, minden esetben készítsetek mentést! Mondjatok olyan helyeket, ahová javítást vártatok!
Kapcsolódó cikkek:
https://navigyurci.hu/2012/06/04/letoltheto-a-tomtom-uj-v890-es-verzioszamu-uj-terkepe/
https://navigyurci.hu/2012/02/20/megjelent-a-tomtom-uj-v885-as-verzioszamu-terkepe/
https://navigyurci.hu/2011/11/22/megjelent-a-tomtom-uj-v880-as-verzioszamu-terkepe/
https://navigyurci.hu/2011/08/20/letoltheto-a-tomtom-legfrissebb-v875-os-terkepe/
https://navigyurci.hu/2010/07/08/tomtom-regionalis-terkepek/
https://navigyurci.hu/2010/07/06/megjelent-a-tomtom-regen-vart-europa-frissites/
https://navigyurci.hu/2011/06/30/tomtom-ingyenes-frissitesek-aktivalasa/
A tmc-röl valamit olvastam,hogy nemtalál jelet meg stb de nem lényeges megvan az uj térkép.
gyuri a szofverezés menetét ismerem nekem azok a mapák kellenek amiket egyszer leirtál voic meg a töbi pontosan miknek kell rajta lenni-e egyszer tavaly elküldted de nemtalálom a papirt amire kinyomtattam. levan minden mentve meg már rajta az uj szofver meg térkép csak biztos akarok lenni nemhagytam-e ki valamit.
@ Bende Sándor Minden mappa ott van az előző mentésedben. Meg gondolom a mostaniban is. Másra nincs szükséged, már csak azért sem, mert a mappákat telepítéskor a TomTom Home létrehozza.
oké köszi
@ Sándor Szívesen, biztosan menni fog. Ha elakadsz, csak szólj.
Helo Gyuri egy dolog nem megy nekem a készüléken a régi 865-ös térképet már leszedtem a tom tom home segitségével de állandoan felkinálja frisitésnél,hogyan lehet végleg törölni lehet csak uj regel lehet mert ugynézem érzékeli a szerveren,hogy én anno azzal vettem meg.
@ Sándor Sajnálom, de nem értem. Letöltötted a legutolsó elérhető térképedet, a v885-öt. Most töltsd le az új szoftvert is. Újabb térképet csak akkor tudsz letölteni, ha már megvásároltad valamikor, vagy most megteszed. Vagy mit is szeretnél?
Heló Gyuri az lenne a gondom most fentvan már a 895-ös térkép de a 865-öst állandoan felkinálja frisitéskor ezt szeretném törölni mert hiába törlöm a tomtom homéban legközeleb ugyanugy felkinálja hogyan törlöm végleg,hogy töbet ne legyen a frisitések között már azota pár térképet elhasználtam de ez a jelenség mindig megmaradt.
@ Sándor Hmm, ez nekem új, hívd fel az Ügyfélszolgálatot légyszíves.
Ja Bocsi Gyuri de kicsit most megnevettetél.Ha megkérdik honnan van már most meg a legujjab térkép azthittem tudsz megoldást rá.Felhivni éppen ezért nemfogom öket.De ezt inkáb ha érdekel priben.Azért köszönöm.
@ Sándor Ja, hogy nem jogtiszta térképpel egerészel, és tőlem kérsz segítéseget? Akkor rossz helyen kopogtatsz! Azt hittem tudod, hogy itt nem warezolunk.
Azért nem ugy irtam.Engem egy egyszerü térkép eltávolitás érdekelt volna de átnézem a prgramot hátha megtalálom a hiba okát.
Egyébként meg nem használok Warezt.De ebbe nemszeretnék belefolyni hogy és miként kell átprogramozni a készüléket.
@ Sándor A te dolgod, hogy mit csinálsz. Csak jeleztem, hogy warez megoldásban nem akarok és nem is tudok segíteni.
Oké és köszi és mégegyszer bocsi.
@ Sándor Szívesen, és ok.
Üdvözlöm!
TOMTOM GO930 KÉSZÜLÉKEM VAN 2010 VÁSÁROLTAM TÖKÉLETESSEN MÜKÖDÖTT MOSTANÁIG FRISSITETTEM A NETEN
TOM TOM HOME SEGITSÉGÉVEL.1 HETE PROBÁLTAM ELINDITANI DE AZT IRJA KI,HOGY AZ ÖN KÉSZÜLÉKÉN NEM HASZNÁLHATO A WESTERN AND CENTRAL EUROPA 2 GB -169 TÉRKÉPE.HA ESETLEG TUDNA VALAMI TANÁCSOT ADNI AZT NAGYON MEGKÖSZÖNNÉM.
ÜDV:FERI
@ sided Azt írod egy hete próbáltatad elindítani. Közvetlenül a frissítés után működött még, vagy azonnal hibaüzenettel indult?
@ sided Jó napot kívánok! Frissítés előtt készült mentés?