5 márkás navigációs készülék tesztje

5navi_60xEgy érdekes teszt az autozeitung.de oldaláról, amelyben egy elég komoly táblázatot is találunk a különböző típusok tulajdonságairól. Bár az öt GPS közül kettő hazánkban nem kapható, ám a maradék három itthon is jól ismert márka, amelyek szinte minden nagyobb üzlet polcain megtalálhatóak…

5navi

A számunkra érdekes márkák a Becker, a Garmin és a TomTom. Amit érdemes még nézni az a Falk, amely hasonlóan igényes márka, és a “Bécsi út túlsó felén” már kapható. Eme négy gyártó valamelyik (vagy akár több) készülékéről a múltban jelent már meg cikk az oldalon. A táblázatot részekre bontva közöljük, köztük néhány mondattal az abban olvasható értékelésekről.

Sokat gondolkoztam azon, hogy a cikk szó szerinti fordítása kerüljön ide, vagy a csak a mostani írás alapjául használjam fel az anyagot, végül az utóbbi mellett döntöttem.

A navigációskészülék-gyártók nagy nyomás alatt dolgoznak, mert a piacon egyre nagyobb szegmenst foglalnak el az okostelefonos, a tabletes és az autóba épített navigációs eszközök. Ezért a PNA/PND készülékek egyre többet tudnak, az áruk mégis egyre csökken. Ahogy a bevezetőben is írtam, öt eszköz adatait hasonlítjuk össze, az árak 129 eurónál kezdődnek, és a legdrágább is “csak” 349 euró (a cikk Németország egyik jelentős újságjánál készült, tehát a 349 eurós ár az ottani fizetésekhez/árakhoz igazítható). A táblázat első részéből a Főbb adatokat tudhatjuk meg, úgymint gyártó, típus, ár, képernyőméret…

5navi_2

Innen minket leginkább a készüléken lévő térképek száma, és az árban lévő frissítések mennyisége érdekel. Mindkettő húsba (pénztárcába vág). Mindegyik tesztelt eszköz 5″-os kijelzővel rendelkezik, amelynek mérete a vásárlók jelentős százalékának megfelel napi használatra.

5navi_3

A “Kezelés/Kijelző” szekcióban a bekapcsolástól a teljes indulásig eltelt időt, a képélességet, a POI-k minőségét, és a figyelmeztetésekről kialakult véleményt láthatjuk. Ebben pontot ér még az aktiválás egyszerűsége is. Jól látható, hogy az eddig számbavett alkotóelemek tekintetében a TomTom GO 1015 Live magasan vezet (a Live szolgáltatások plusz pontokat értek), illetve a Falk a Radarfigyelmeztetések terén igen gyengén teljesített.

5navi_5

Az “Útvonalbeírás” nevű csoportból kiderül, hogy melyik készülék hány pontot kapott erre a nagyon fontos funkcióra. Két adat is ébreszt bennem halvány kételyt, az egyik az előny a Garmin 3590 kezelhetőségének javára, illetve a TomTom esetében a hangbemondás esetében is keveslem az öt pontot. Persze mint tudjuk, minden ilyen teszt, bármennyire is igyekszik az ember, valamennyire szubjektív. Elég legyen annyi, hogy ezt a kört a Garmin nyerte.

5navi_6

Talán az összes funkció közül a legfontosabb következik most, ez pedig a “Navigálás”: ezt a kört, a nálunk nem túl ismert Falk Neo 550 nyerte — a Garmin 3590 LMT előtt. Ebből az adathalmazból leginkább az látszik, hogy a 129 eurós A-Rival gyakorlatilag kiszállt a versenyből, illetve a másik érdekesség, hogy az akkuélettartam esetében milyen kevés pontot gyűjtött a TomTom. Valószínüleg hibás lehetett a termék (vagy még inkább elírás lehet az eredmény), mert amilyen TomTom eddig megfordult a kezemben, az a két órás időtartamot biztosan megfutotta. Nehezen tudom elképzelni, hogy van olyan GPS ami ebben 7x, 10x jobb…

5navi_7

Most jön a “Dugóelkerülés”, és az ahhoz kapcsolható elemek. Az A-Rival kivételével nagyjából egyformán teljesítenek a versenyzők, de Live Traffic információk biztosításával biztosan nyerte ezt a kört a TomTom Live-os készüléke.

5navi_8

A táblázat utolsó eleme, a “Költségek”: ez a kör ismét a Falk 550-é. Kicsit meglepő számomra a Becker negyedik helye, sok pontot vesztett a radarfigyelmeztetés, a címbeírás, de főképpen a “Live/Online” funkciók hiánya miatt is. Itt talán az Ár/Érték arány, illetve a Minőségre kapott pontok a legfontosabbak. Utoljára maradt a pontszámok összegzése, a helyezések illetve a csaillagozott elemek magyarázata.

5navi_9

Összegzés: végre egy olyan teszt, ahol gyakorlatilag az összes összetevőt kipróbálták/összehasonlították, és egy táblázatban tették közzé. Iszonyat meló lehetett, ilyet biztosan nem lehet munka mellett megcsinálni. Az sem egyszerű, hogy egy időben, egy helyen öt készülék egy hosszabb teszt erejéig együtt legyen. Egyszóval minden tisztelet a készítőknek!

Forrás: autozeitung.de
Táblázat magyarítása és szerkesztése: Zsolto

5 hozzászólás
  1. avatar
    2013. október 24. Válasz
    gomzol

    Köszönjük szépen!
    Amúgy itt számos más német teszteredmény is megtalálható:
    http://www.testberichte.de/testsieger/level3_auto_ausstattung_zubehoer_auto_navigationssysteme_30.html

    • avatar
      2013. október 24. Válasz
      Gyurci

      @ gomzol Szívesen, és nézem a linket. Azt meg én köszi!

  2. avatar
    2014. március 3. Válasz
    Pitkin

    Nekem egy DreimGO DG200BT van tökéletesen dolgozik .
    Pedig ez nem egy márka , igaz annyi nyűgje van hogy a belsejében ahol a panel rögzítő csavarok vannak a műanyag belsőmenetes rész szétporlott . Valószínű rossz Kína minőség miatt . Ezért műanyag ragasztóval kellett rögzíteni , de amúgy teszi a dolgát .

    • avatar
      2014. március 3. Válasz

      Jó az. És ha nem Magyarországon lennénk, lehet hogy még mindig lehetne kapni. És igen, általában jobb a márkás, a jobb minőség, a jobb szerviz, és a jobb háttértámogatás miatt. Ezért általában igen, a márkanév a jobb.

  3. avatar
    2014. március 3. Válasz
    Pitkin

    No egy szó mint száz :) akkor melyik a jobb ???????, 1 márka név !! ??

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás