Nokia Lumia 925 – Androidból WP8-ba – landolás után

zsolto2Az előző részt ott hagytuk abba, hogy sikerült beállítani a Gmail-fiókomat, megérkeztek a Lumia 925-be a névjegyeim és a naptáram is, így már semmi akadálya nem volt, hogy áttegyem a SIM-kártyámat és telefonként is használni kezdjem a készüléket…

Eredeti elhatározásomhoz híven vettem egy mély levegőt, és ezt meg is tettem. Persze akkora hős mégsem vagyok, mert az eddig eltelt egy nap alatt alaposan körülnéztem, hogy melyik androidos szoftvernek, funkciónak milyen WP8-as megfelelője van. Az első benyomásaim egészen megnyugtatóak voltak, sőt, egy sor programot már fel is telepítettem eddigre. Ezekről a sorozat következő részében lesz majd szó.

n925_landolas_39

Előbb azonban még el szeretném mondani, hogy az eddig lezajlott, több órányi „ismerkedő” nyomkodás során hamar szembesültem az Android és a WP8 közötti, a felhasználókat érintő alapvető különbségek közül néhánnyal − ezeket venném sorra most. Van köztük olyan, amely valóban kompromisszumra kényszerít (és a régi motoros WP8-felhasználók sem boldogok tőlük), de olyanok is, amelyeket egyszerűen tudomásul kell venni.

Nincs például lehúzható értesítési sáv, ahonnan egy sor dolgot kényelmesen el lehetne intézni. A felső sávban alapból általában csak az óra és az akkuállapot látszik, és ha odakoppintunk, megjelenik a térerő, a BT, a WiFi és a GPS állapotát kijelző ikon is. De innen egyiket sem tudjuk kapcsolgatni, mindegyikhez be kell lépni a Beállítások menüpontba… kivéve, ha feltesszük a Connectivity Tiles nevű kis programot, mert akkor kapunk egy csempét (ld. a fenti képen), amire rákoppintva megjelenik hat nagy gomb, melyek egyenesen a Beállítások adott pontjába (Repülő üzemmód, WiFi, Bluetooth, Mobil adatátvitel, Tartózkodási hely, Térképek) repítenek bennünket. Ez nagy könnyebbség.

n925_landolas_41

Hasonló, megszokást igénylő dolog volt, hogy a WP8-nál a csempék jelentik a kezdőképernyőt, én pedig az első időkben szorgalmasan nyomkodtam a Windows vagy éppen a Vissza gombokat, hogy lépjek már ki a „Menüből”. Ez a kényszerem pár óra alatt elmúlt, megszoktam, hogy a csempéknél már nincs „kijjebb”, megérkeztem a kályhához. A megszokással párhuzamosan olvadtak a korábbi fenntartásaim, elkezdtem ráhangolódni a „csempés filozófiára”, és lassan rájöttem, hogy bizony ez a megközelítés sem rossz, sőt, nagyon is jó. A fő előnye, hogy rendkívül célszerű, és a kezdetben feltételezett esztétikai és funkcionális testre szabhatósági korlátokat sem érzem már olyan szűknek. Mire az ember kiválasztja a téma színét és elrendezgeti a csempéit, addigra ez a felület is éppolyan egyedi és megszokott lesz, mint egy jóval túlbonyolítottabb androidos kezdőképernyő, csak nem olyan “csicsás”. Persze tudom, hogy van, aki Androidon is szinte üres főképernyőre érkezik, de én szeretem afféle parancsnoki hídként midenféle “fontos” dologgal megpakolni legalábbis az első képernyőmet. Így néz ki a Lumia 925 jelenleg:

n925_landolas_25

A „feladatkezelő” funkció is másképp működik, mint az Androidban. Egy futó alkalmazást kétféleképpen tudunk elhagyni: vagy a Windows-gombra koppintva, ekkor azonnal a csempés kezdőképernyőre jutunk, vagy a Vissza-gombot nyomkodva. Ez utóbbi esetben időrendben sorra előbukkannak a korábban használt programok, sőt, a böngészőn belül még az előzőleg megnyitott oldalak is, és csak ha szorgalmasan, mindet végigkattintgattuk, akkor bukkan elő a kezdőképernyő. Erre persze általában semmi szükség, hiszen a kezdőképernyő a Windows-gombbal is elérhető, ha pedig a korábbi programokat akarjuk látni, elég, ha hosszan megnyomjuk a Vissza-gombot, és előbukkan a futó alkalmazások előnézeti listája, melyen jobbra-balra görgetve tudjuk kiválasztani, hogy melyik alkalmazásba, menüpontba, weboldalra szeretnénk visszaugrani. És az ugrás tényleg ugrás, nem kell várni semmire.

n925_landolas_40

Aztán érdekes dolog, hogy nincs fájlkezelő alkalmazás. Bármilyen fájlt rá tudunk másolni a készülékre, de látni csak akkor fogjuk, ha van olyan alkalmazás, amelyik tud mit kezdeni vele. Tehát a Lumia 925 használható ugyan „pendrive” üzemmódban, rátehetjük a magunkkal vinni kívánt fájlt, de nem fogjuk tudni például e-mail mellékletként csatolni, mert nem fog látszani. Úgy tudom, egyelőre külső fájlkezelő app sincs erre a rendszerre, és a fórumokon sem arról van szó, hogy „de már fejlesztik”, hanem hogy „ez ilyen, így kell szeretni”. Ezzel eddigi tapasztalataim alapján egyet is tudok érteni, bár lehet, hogy néha szükség lenne arra, hogy egy-egy fájlt láthatóvá tegyek például e-mail mellékletként való elküldés vagy egy felhős tárhelybe történő feltöltés céljából.

n925_landolas_45

Nincsenek igazán különböző zenelejátszó appok sem. A gyári zenelejátszó elég fapados (én Androidon a Player Pro fizetős változatát használom), és az utólag letölthető zenelejátszók is valahogy a gyárira ülnek rá, azt használják, csak a kezelőfelületet változtatják meg, ezért a lehetőségeik elég korlátozottak. A Nokia Music nevű lejátszó jobb, mint a gyári, de ennek a telepítéséhez a Nyelv+Terület menüpontban át kell állítani a nyelvet angolra, az ország/területet és a Területi formátumot is Egyesült Királyságra, mert a magyarországi Áruházból nem lehet letölteni. Ugyanakkor vicces, hogy ha letöltöttük, és visszaállítjuk a beállításokat magyarra, a Nokia Music is Nokia Zene néven működik tovább.

n925_zene

Van benne háttérkép, és ami nagy könnyebbség, hogy a hangszínszabályzóhoz is közvetlen hozzáférést ad. Nincsenek előre definiált lejátszási listák (Legtöbbet játszott, Legkevesebbet játszott, Legutóbb hozzáadott számok), nem tölti le a számok szövegét stb. De hibátlanul működik a SonyEricsson MW600-as Bluetooth headsetemmel, elküldi a kijelzőjére az előadót, a szám címét, valamint működik a lejátszásvezérlés is, és számomra ez a legfontosabb.

n925_laluna

Szerencsére a Zárolási képernyőn megjelennek a legfontosabb zenevezérlési funkciók, így egy számléptetéshez vagy a zenelejátszás megállításához nem kell feloldanunk a készüléket, elég kettőt koppintani a képernyőre.

n925_landolas_46

Ide kapcsolódó téma, hogy nincsenek környezeti profilok (Általános, Értekezlet, Utca, Éjszaka stb.). Továbbmegyek: nem hogy profilok nincsenek, de még a különböző feladatokhoz kapcsolódó, egyedi hangerő-beállítási lehetőségek sem. Annyi van, amit a fenti képernyőmentésen is látni: hangerőszabályzás, és csengetési üzemmód: normál, rezgős és néma. Az egész telefont úgy kell elképzelni, mint egy zsebrádiót: van rajta egy darab hangerő-szabályozó gomb, és amit azon beállítunk, az határozza meg a csengetési hangerő mellett az üzenetek, a billentyűgombok, a játékok, de még a zenelejátszás hangerejét is. Ha például kihangosítva, csendben szeretnék zenét hallgatni, leveszem a hangerőt mondjuk 5-ösre (a legnagyobb hangerőérték 30). De ha befejeztem, és így zsebre teszem a telefont, majd elindulok otthonról, az utcán jó eséllyel nem fogom meghallani, ha csörög, mert a csörgés is marad 5-ösön. Ez azért elég komoly megszorítás, és a felhasználók határozottan követelik is, hogy a Microsoft „találjon ki” valamit a megoldására.

További érdekes tulajdonsága a WP8-nak, hogy a képernyőforgatást nem lehet kikapcsolni benne. Ez néha bosszantó, mert ha a függőlegesen tartott készülékkel oldalra heveredek, akkor elforgatja a kijelzőt, pedig erre semmi szükség. Viszont úgy vettem észre, hogy az Androidnál intelligensebben csinálja ezt a dolgot, mert néha meglepődve vettem észre, hogy bár már szinte vízszintesen áll a készülék, a képernyő mégsem fordult el. Lehet, hogy az oldalra fordítás sebességétől függ ez, de akárhogy is van, tény, hogy nem olyan fafejű a forgatási funkciója, mint az Androidnak. A csempés főképernyő mindig függőlegesen áll, annak nincs tájkép formátumú nézete, de az alkalmazások szépen elfordulnak, ha határozott mozdulattal oldalra fordítjuk a készüléket.

n925_web

A mai rész végén megemlíteném még a WP8 legújabb (GDR2)-es változatának két apró, de nagyon kellemes tulajdonságát. Az egyik, hogy az asztalon fekvő készülék nem csak a bekapcsoló gombbal éleszthető fel, hanem úgy is, hogy kettőt koppintunk a képernyőre. Ez nagyon kényelmes lehetőség arra, hogy gyorsan megnézzük, jött-e üzenet, vagy hogy áll az akkumulátor. Ilyenkor előbukkan a kicsit feljebb már bemutatott Lezáró képernyő, melyen a zenevezérlő gombokon kívül az üzenetkezelő programok, a naptár és más alkalmazások üzenetei, értesítései is megjelenhetnek.

A másik kellemes meglepetés a magyarul Gyorsnézet névre hallgató, angolul Glance (pillantás) nevű funkció, mely a lezárt, alvó telefon kijelzőjén jeleníti meg a pontos időt és a töltési állapotot (ha töltőre van dugva a készülék). A hírek szerint hamarosan az értesítések is megjelenhetnek majd itt. Ez a funkció nem minden készüléken érhető el, talán azért, mert a TFT-kijelzős modelleknél túl sok energiát fogyasztana. A Lumia 925 AMOLED kijelzője viszont nagyon takarékos, ezért itt beállítástól függően a kijelző elalvása után még 20 percig látszik az óra. Percenként egy picit arrébb mozdul, hogy ne égjen be a kijelző (ez az AMOLED paneleknél bizony probléma lehet). Ha beállítjuk az éjszakai időszakot, akkor abban az időtartamban nem fehéren, hanem vörösen világítanak a számok. Lehetőség van arra is, hogy az óra csak akkor villanjon fel, ha a kezünket elhúzzuk a közelség-érzékelő előtt. Itt van egy fordítási hiba is a szoftverben, az alábbi képernyőmentésen is látható „időközönként” lehetőség angolul úgy szól, hogy „temporarily”, és inkább azt jelenti, hogy „ideiglenesen”, „időszakosan”. Érdekes, hogy a beállítósáv alatti magyarázó szövegben már helyesen szerepel ez a kifejezés…

n925_gyorsnez

Ennyi lett volna a mai fejezet − remélem, sikerült pár érdekességet bemutatnom. Továbbra is várom a kérdéseiteket! A készüléket a Mammutban lévő Média Markttól kaptuk tesztelésre, ezúton is köszönjük.

36 hozzászólás
  1. avatar
    2013. november 8. Válasz
    Plasztiktündér

    Örömmel olvastam a cikket, már csak azért is, mert hónapokig gondolkoztam, milyenre cseréljem öreg, már-már használhatatlan HTC készülékemet. A döntési időszak végére 2 készülék maradt a “kalapban”. A Nokia 925 és a Huawei Ascend P6. Végül úgy voltam vele, mint amikor az étteremben órákig lapozgatom az étlapot, majd úgyis mindig rántott hús a vége.
    Szóval úgy döntöttem, most nem vállalom az új rendszer megismerését, és kipróbálok egy újabb Androidos készüléket. A fenti cikk alapján most úgy érzem, jól döntöttem, mert bár lehet élni bizonyos beállítások és lehetőségek nélkül, csak én nem akarok. ;-)

  2. avatar
    2013. november 8. Válasz

    @ Plasztiktündér:
    Örülök, ha tudtam segíteni a döntésben! Azért remélem, a WP8 előnyeit is sikerült egy kicsit illusztrálnom, és a sorozatnak még messze nincs vége, hamarosan jön a szoftverekről szóló rész :)
    A P6 álomszép készülék, és a szolgáltatásai, a kidolgozási minősége miatt biztosan elégedett leszel vele, de gyorsaságban és stabilitásban nem ellenfele a Lumia 925-nek, ahogyan az én nagyjából hasonló 4xHD-m sem…

  3. avatar
    2013. november 9. Válasz
    handras

    Az én öregecske Note 1 telefonomnál nagyon zavar a tárcsázó lasúsága. De azért imádom.

  4. avatar
    2013. november 9. Válasz

    @ handras:

    Mostanában nekem is az az érzésem, hogy a sebesség, vagy még inkább a reakcióidő az egyik legfontosabb jellemzője egy telefonnak. Ha megnyomom és valamiből látom, hogy “oké, vettem az adást”, akkor könnyebben várok, mintha csak nem történne semmi. De a legjobb, ha egyáltalán nem kell várni… :)

  5. avatar
    2013. december 15. Válasz
    Ricsko

    Sziasztok! Egy Lumia 925 vásárlásán gondolkodom, két kérdésem lenne a készülékkel kapcsolatban amikre a cikkek folyamán nem találzam választ,bár ez lehet csak az én figyelmetlenségem! :)
    Munkám kapcsán mindegyik fontos lenne,
    az egyik hogy folyamatos mobilinternet mellett kibírhat-e a készülék 12 órát, a másik pedig hogy van-e a készüléknek valamilyen formában állapotjelző funkciója,gondolok itt az androidos telefonoknál megszokott értesítési ledre.De az is megfelelne ha valamelyik érintésérzékeny gomb jelezne ha volt elmulasztott hívásom illetve valamilyen üzenetem.
    Válaszaitokat előre is megköszönném!

  6. avatar
    2013. december 15. Válasz

    Szia!
    Téged ismerlek a Mobilarénáról ;)
    Amit kérdezel, az kiderül a cikkből és a hsz-ekből, de alább össze is foglalom neked:
    Szóval a 12 óra egyáltalán nem probléma a készüléknek.
    Állapotjelző led nincs, és éritésérzékeny gombra sem reagál.
    Viszont két koppintásra feléled a készülék és a zárolási képernyőn már látod az elmulasztott eseményeket.
    Sajnos az állapotjelző LED az androidosoknál sem “megszokott”, van, amelyiknél van (jellemzően Sony), és másoknál nincs (jellemzően Samsung)…


    Ricsko:

    Sziasztok! Egy Lumia 925 vásárlásán gondolkodom, két kérdésem lenne a készülékkel kapcsolatban amikre a cikkek folyamán nem találzam választ,bár ez lehet csak az én figyelmetlenségem! :)
    Munkám kapcsán mindegyik fontos lenne,
    az egyik hogy folyamatos mobilinternet mellett kibírhat-e a készülék 12 órát, a másik pedig hogy van-e a készüléknek valamilyen formában állapotjelző funkciója,gondolok itt az androidos telefonoknál megszokott értesítési ledre.De az is megfelelne ha valamelyik érintésérzékeny gomb jelezne ha volt elmulasztott hívásom illetve valamilyen üzenetem.
    Válaszaitokat előre is megköszönném!

  7. avatar
    2013. december 16. Válasz
    Ricsko

    Szia!
    Való igaz, lelkes olvasója vagyok a mobilarénának is, de nem hinném hogy én lennék az akire gondolsz, ott még nem jártam a fórumokon. :)
    Viszont köszönöm gyors válaszodat! És ha már egy hónap elteltével is így követed a fórumot,ami szerintem nagyon jó dolog, hadd kérdezzem meg hogy a Lumia 925, Iphone 4s, és Galaxy s4 mini hármasból melyik készüléket ajánlanád,ha a hétköznapi használat során a stabilitás, gyorsaság és nem a teljesítmény és az alkalmazások hajhászása a legfőbb szempont?

  8. avatar
    2013. december 16. Válasz

    Hát, nagyon nehéz kérdés, mert nagyon eltérő filozófiák állnak a készülékek mögött. Lehet, hogy ha megengedhetném magamnak, én is i4s-t használnék, az a telefon rettenetesen egyben van, minden elképzelhető tekintetben. A használatát korlátozza az iTunes, amitől engem kiver a víz.
    A 925 szintén nagyon kiforrott cucc, és még kicsit testre szabhatóbb is, viszont a programválaszték a nyomába sem ér az iStore-énak. Ugyanakkor a kijelzője nagyobb és szerintem jobb is, mint az i4s-é, de lehet, hogy a nagyobb méret neked nem előny. A
    Az S4minit nem venném, egyelőre androidost nem akarok, onnan jövök, elég volt :).


    Ricsko:

    Szia!
    …hadd kérdezzem meg hogy a Lumia 925, Iphone 4s, és Galaxy s4 mini hármasból melyik készüléket ajánlanád,ha a hétköznapi használat során a stabilitás, gyorsaság és nem a teljesítmény és az alkalmazások hajhászása a legfőbb szempont?

  9. avatar
    2013. december 16. Válasz
    KozGab

    @Ricsko

    Hali. A nagy kérdés, hogy telefonszoftvert akarsz használni vagy az ikonok között akarsz keresgélni, mert szerintem ez a legnagyobb különbség a két szoftver között. Én konkrétan idegbajt kaptam, hogy nem találtam a sok kis ikon között ami épp kellett, ellenben a wp-ben nagyon jó az alkalmazás-kereső rész. Sokkal kézreállóbb, cserébe nincs annyi minden még rá, de ez folyamatosan fejlődik és szerintem üzemidőben nagyon nem rossz. Igaz, aktív kijelző + mobilnet szívja rendesen, de ez normális :)

    Üdv
    G

  10. avatar
    2013. december 16. Válasz
    Ricsko

    Öröm egy ilyen aktív fórumra betévedni! :) Mégegyszer is köszönöm a gyors és kielégítő válaszokat, most már kezd körvonalazódni bennem melyik készülék lenne számomra a legmegfelelőbb.
    További szép napot mindenkinek!

    • avatar
      2013. december 16. Válasz
      Gyurci

      @ Ricsko Örülünk, hogy segíthettünk.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás