Ma egy sajtótájékoztatóra volt meghívásom, amiről később egy hosszabb cikk is megjelenik, ám most nem ezért írok… Természetesen, ahogy eddig is minden alkalommal rákérdeztem a sokunkat foglalkoztató kérdésre: mikor lesz hivatalosan megvásárolható szoftver az Androidos készülékekre?
Most elsőként és nagy örömmel jelentem be, hogy a harmatfriss információim szerint 2014 első felében, a NavFusion-t támogató készülékek megjelenése kapcsán, a Google Play-en megjelenik a megvásárolható iGO for Android szoftver!! Az erről folytatott beszélgetés így hangzott:
“Q: Ha a NavFusion elemi része a mobilok, az iPhone és Android telefonok támogatása, akkor várható, hogy az iGO elérhető lesz androidos telefonokra is?
A: Mobilszolgáltatókkal való együttműködésünk kapcsán az iGO primo néhány országban bizonyos Android alapú telefonokon előtelepítve már eddig is elérhető volt, de a NavFusion kapcsán dolgozunk azon, hogy a közeljövőben globálisan is hozzá férhetővé tegyük az iGO primo-t a legnépszerűbb androidos telefonok felhasználói számára.
Q: A közeljövőben mit jelent?
A: Az első NavFusion-t támogató eszközök előre láthatólag 2014 első felében jelennek meg, ezzel nagyjából egyidőben érdemes lesz figyelni a Google Play-t is.”
Természetesen ha megjelenik a szoftver az elsők között fogjuk tesztelni a megjelent Androidos verziót!
Kapcsolódó cikkek:
https://navigyurci.hu/2013/06/06/navfusion-teljes-koru-okostelefon-integracio-az-autoban/
https://navigyurci.hu/2013/06/28/technikai-hatter-mi-az-a-navfusion/
https://navigyurci.hu/2012/04/25/igo-primo-for-android-nyugaton-a-helyzet-valtozatlan/
Húúú Gyurci… ezt így most olvasva 2015 január közepén elég gáz… :D :D
Ja, szerintem is.