Beszéltünk már a frissítésről, megnéztük mi van a dobozban és most navigálni fogunk. A Prestigio Geovision 7777 egy olyan tablet, amelyik nem csak a napi teendők elvégzésére (levelezés, Internet, chat) megfelelő, hanem navigálásra is alkalmas. Mindehhez egy gyári iGO primo Európa szoftvert kapunk segítségül…
Az iGO primo első indulása a megszokott egyszerűséggel zajlik, pár beállítás elvégzése után használatba vehető. Az első számomra hiányzó beállítást, már az első konfigurálás során észrevettem, mégpedig azt, hogy hiányzik a készülékről Eszter. Ő az aki navigáció közben, az utasítások bemondását utcanevekkel is színesítené. Félreértés ne essék, nem kergettek az asztal körül, hogyha nem használtam ezt a funkciót, de ha már van ilyen lehetőség, és történetesen hasznos is, akkor miért ne? Próbáltam volna megoldani a TTS bemondást az Androidról letölthető SVOX Mariska segítségével, de így sem sikerült megoldanom.
Az első pozicionálás néhány rövid perc alatt megtörténik, és ezután stabilan tartja a készülék a műholdakat, melyeket navigáció közben sem veszít el. Néhány nap állás után is, 30 és 50 mp közötti idő alatt találja meg a pozíciót, és a lakásban az ablaktól egy méterre is 6-7 műholdat stabilan lát. “Szereljük be” az autóba.
A Geovision 7777-hez kapott tartó megfelelő minőségű, a készülék méretéhez és súlyához képest stabilan tartja a vasat, rosszabb út esetén időnként “cicergés” hallható a tartó irányából. Lehetőség szerint engedjük le a műszerfalig, ezen megtámaszkodva a “cicergés” is elhallgat. A cím beírását a tartó az állandó rezgéssel nem nehezíti meg. A 7″-os kijelző nagy előnye az, hogy jól látható, és a címbeírás a nagy gombok és betűk miatt nagyon könnyű. Az autóban ügyesen elhelyezve, nem lesz kisebb, de a kilátást nem zavarja (Suzuki Swift-ben, és Lada 2107-ben kipróbálva).
A fényereje elegendő, napfényben is látható, bár a képernyő erős csillogása a használati értéket lerontja. Ezt a hibát, egy matt kijelzővédő fólia megvásárlásával nagyban javíthatjuk. Viszont ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni az-az, hogy a hangját halknak hallottam. Egy Suzukiban még csak-csak, egy Ladában már nem annyira, de egy teherautóban? Mondjuk van rajta headset csatlakozó, de az nem a legkényelmesebb viselet egy hosszú út során.
Még volt egy dolog, amitől nem voltam elájulva, és ez az autóstöltő volt. Nekem rém egyszerűnek tűnt, nem volt sok bizodalmam hozzá, de mai igaz-az igaz, működött. Nem értem, hogy miért kell minden tableten ezt az egyedi töltőcsatlakozót favorizálni, mikor erre ott volna a micro USB. Az akkuidő navigálás közben úgy két-két és fél órát képes működni egy feltöltéssel (tapasztalataim szerint tölthető micro USB-n keresztül is -PC-n tesztelve- de ez a megoldás elég lassú).
Előnyök:
– Igényes ház
– Jó tartó
– Gyorsan pozicionáló GPS
Lehetne jobb is:
– Eszter hiányzik, és nem is megvásárolható
– A magyarországi TMC nincs, és nem is megvásárolható (értem én a készítők gondolkodását, az online TMC minek egy olyan készülékre amin ég 3G sincs. Hát azért, mert néhány elvetemült User az Internetet a telefonjának a Tethering funkciójával használja.
– A hangbemondás időnként késik a valós helyzethez képest (jól mutatja, de későn mondja)
Néhány fontosabb technikai adat (by edigital.hu):
– Operációs rendszer: Android 4.0.3
– Kijelző mérete: 7″ (Kapacitív, Multi-Touch)
– Kijelző felbontás: 800 x 480 pixel
– Processzor típus: ARM Cortex A5
– Processzor frekvencia: 1,2 Ghz
– Memória: 8GB ROM / 1 GB DDR3 RAM
– Memória bővítés: MicroSD
– Csatlakozás: 3.5mm audio jack, micro-HDMI, micro-USB
– Beépített kamera: 0.3 megapixeles előlapi, 2 megapixeles hátoldali
– Adatkapcsolat: WiFi (802.11 b/g/n)
– Akkumulátor kapacitás: 2900 mAh
– Méret: 123 x 191.8 x 9,5 mm
– Súly: 290g
– Garancia: 2 év
Hoztam nektek egy videót is:
Összegzés: a mostani összefoglaló CSAK a navigációs képességeket foglalja össze, a készülék többi tulajdonságát nem vizsgálta. Nagyon tetszett a nagy kijelző, az ebből adódóan nagy gombok és könnyű kezelhetőség. Kevésbé Eszter és a TMC hiánya, de ezek nélkül meg lehet lenni. Viszont a hangbemondás alkalmankénti késése miatt, érdemes az átlagosnál jobban odafigyelni navigáció közben. A készüléket a Mammutban lévő Média Markttól kaptuk bemutatásra, ezúton is köszönjük.
Nagyobb képek: http://www.pinterest.com/navigyurci/prestigio-geovision-7777-tablet-navigacio/
Gyurci köszönöm szépen a tesztet, messzemenőkig egyetértek a megállapításokkal. Annyi kiegészítésem lenne, hogy a nem túl acélos navi hangerőn az FM Transmitterrel – akinél megoldható – lehet segíteni. Nálam a 104,5 MHz-re van állítva, egy adótáblázat szerint ezen a frekvencián magyarországi rádióadó nem sugároz. Az FMT előnye lehet még (tudom hogy a tablet részt nem tesztelted), hogy ez esetben a tablet zenelejátszója mehet a Primo alatt, és a hangbemondáskor automatikusan lehalkul, majd visszaerősít.
Volt korábban cikk a Primo csinosításáról (TRob, Nanuka), gondolom az a WinCE alapon működő programra vonatkozott. Elképzelhető hogy a szerzők az androidos verzióhoz is készítettek ilyet?
Örülök, hogy Te is így látod. Jómagam az FM Transmitteres megoldást nem szeretem, viszont elég régen próbáltam ahhoz, hogy azóta akár már jobb legyen a minősége… Az Androidos verziókhoz más szkin kell, adtál is egy jó ötletet, de egyelőre szervizben a telefon.
Nekem Eszter navigál androidos tablet-en SVOX Classic TTS-el.
Köszi az értékest. Esetleg leírhatnád a telepítés menetét, biztosan sokan örülnének neki.
Van Prestigio topickunk, a Fórumunkban. Jobb lenne Mariskával leírni, mert az teljesen jogtiszta megoldás, Eszter pedig nem.
OK. Megnézem, hogyan csináltam és megosztom.
Ja igen, SVOX TTS-el Mariska megy, Eszter a Nuance TTS-el, ami ingyenes.
Gyurci sajnos itt a pont ebben a dologban. Azért kíváncsi lennék egy Android szakértő véleményére, hogy mi miatt hiányozhat egy ilyen funkció (ami úgy tűnik, hogy verziótól függetlenül minden más eszközben megvan), és lenne-e rá megoldás?
Másik téma: sikerült-e valamit megtudni a késő manőverbemondás ügyében?
Két helyen is próbáltam, de eddig nem kaptam választ.
Nekem sajnos nem Prestigio készülékem van, hanem Freelander PD20, ami eléggé hasonlatos a Prestigio-hoz, mivel 800×480 felbontással, dvb-t (digitális földi vevő) -vel, GPS-el rendelkezik. Talán egy kicsit az enyém gyengébb, mivel csak egy magos processzor és 512 MByte RAM-al rendelkezik, szemben a Prestigio két magos procijával és 1 GByte RAM-al. Az andorid verzió 4.0.4 és a beállítások, nyelvi bevitel, szövegfelolvasó kimenet menüpont alatt állítható a preferált (TTS) motor. A telefonomon, (Sony xperia arc) android 2.3.4 verzió van, ott a beállítások, hangbevitel és -kimenet, szöveg beszéddé alakítása menüpontok alatt állítható a cucc. A lányom Nexus 7 tablet-jén android 4.4.2 verzió alatt a beállítások, nyelv és bevitel, szövegfelolvasó kimenet menüpontok alatt található (a tiédhez hasonlóan) a google felolvasó, ami az SVOX illetve Nuance telepítése után! átállítható a telepített motor-ra.
(Megjegyzem mindegyik készüléken csak akkor látható a keresett menüpont, ha feljebb görgetem a képernyőt). A TTS-ek telepítését a Gyurci által létrehozott topikban leírom.
Azért jó ezt olvasni, mert így már biztos vagyok benne hogy nem véletlenül nem sikerült beállítani a Prestigio Geovision 7777-en.
Olywer kérlek írd meg, hogy pontosan ugyanilyen gyártmányú és típusú készüléked van-e. Nekem ugyanis az a gondom, hogy az enyémben a Beállítások Hang és Bevitel menüpontjából hiányzik a Szöveg felolvasása (vagy valamilyen hasonló nevű) funkció, amit eddig még minden androidos eszközben láttam. Itt lenne elvileg az a Pico.tts hang, amit például az Svox Classic és a Mariska telepítése után ki kellene cserélni a telepített hangfájlra. De nincs!!! A Beszéd részen csak a Google hangalapú keresés funkció szerepel. Megnéztem – bár nem akarnám használni – hogy a Kisegítő lehetőségekben nincs benne a Google Talk, amit eddig szintén láttam minden androidos eszközben. Szerintem a két dolog összefügghet, és talán gyárilag butították le.
Ezt megerősíteni látszik, hogy hiába írtam kétszer is a Prestigio Support Contactnak, és egyszer a magyarországi Prestigio márkaszerviznek, semmilyen válasz nem jött. Lehet, hogy kínos lenne bevallani.
Köszönöm
Ja, amúgy erre nekem sem válaszolt senki, pedig két csatornán is megpróbáltam utána érdeklődni…
Ezért kértem Android verziószámot. Remélem abból kiderül a különbség.
Köszönjük előre is. Majd a tableten lévő szoftver verzióját is Írd bele kérlek.
Köszönöm, sajnos úgy tűnik, hogy a Support-ok nem állnak a helyzet magaslatán.
Azért nem adom fel, csak beteg a kapcsolatom. :(
Most kaptam választ a Prestigio magyarországi szervizétől a TTS gondomra. Szerintük a 4.0.4 verzió nem tudja ezt a funkciót. Kutakodtam az interneten, és úgy tűnik hogy valamilyen kompatibilitási probléma miatt valóban kivették ebből a verzióból, mert többeknek nem működik. Ajánlottak ugyan egy TtsProve.apk nevű alkalmazást, amit fel is lehetett telepíteni, el is indult, de a felkínált settingsbe belépve az “Alkalmazás leállt” szöveggel eltűnik.
Én ennél többre nem jutottam, talán egy “Android-búvár” találna megoldást, de én csak egy egyszerű felhasználó vagyok (egy 4.1-es frissítés biztosan megoldaná, de ennek az esélye a nullához közelít).
Sajnos nem lesz Mariska :(
Nekem nem is válaszoltak, pedig talán ki tudtam volna próbálni.
Szia Gyurci.Lenne egy keresem hozzád. Van egy navigáciom Prestigio Geovision 7777 nem mukodik. Probaltam is restartolni de hijaba. Alul aszt hibát irja ki failed to mout sdcard (No such file or direktory). Hogy meg i lehet javittani. elore is koszonom. Szia Laci Slovakiabol.
Szia, volt benne régebben micro SD kártya? Lehet hogy kicsúszott, vagy kivetted? Mit csináltál a készülékkel közvetlenül azelőtt, hogy megjelent a hibaüzenet?
Egyáltalán el sem indul? A második kérdésedre a válasz: legjobb tudomásom szerint nem tervezik a szoftver frissítését, és nem találtam rá root, illetve custom rom megoldást sem. Ja, és a gyári rom sincs fent a Prestigio oldalán.
Bár ez a Navitel-es verzió támogatása, de itt azt írják, hogy ha a Firmware csak a szervizen keresztül elérhető. Kell hozzá számla és garijegy is:
http://www.prestigio.com/catalogue/Navigators/GeoVision_7777_Navitel?IS_AJAX_REQUEST=1&REQ_ELEMENT=ISCAT&MODE=product-support
Itt találod a szlovákiai szerviz elérhetőségeket:
http://www.prestigio.com/support/service-centers?RPP=999&COUNTRY=30&CITY=&FVAL=
Üdv:
Gyurci
Szia Gyurci. Szeretnelek meg kerni, hogy hunnan tudnam megszerezni az 4.1 softwer amivel fel tudnam frissiteni. Ellore is koszonom. Laci
Szia Gyurci!
Geovision 7777 készülékem indulasnal a reklam képernyőnél lefagy, illetve innen csak kikapcsolni lehet. Gyakorlatilag hasznalhatatlanná vált. Próbáltam a hard resetet, de az sem müködik. Sajna garancia mar nincs ra, és azóta nemetorszagba költöztem, nem igazan tudom magyar szervízbe vinni…..
Tudom valahogy házilag javítani?
Előre is köszi!
Kavics
Ezt már próbáltad (Factory reset)?
Please notice that action will delete all user data from the device.
1. Power OFF the device.
2. Press and hold “VOLUME-” & POWER buttons until the device turns ON.
3. Release buttons and wait till the green robot appears on the screen. Press “VOLUME-” button to enter the Recovery mode.
4. Use “VOLUME-” button to navigate through the menu and “VOLUME+” button to confirm your choice.
5. Select “wipe data/factory reset“ > “delete all user data“.
6. Once the process is complete select “reboot system now“.”
Szia Kavics! Itt próbáld meg (XDA-Developers), szerintem valakinek lesz gyári romja:
http://goo.gl/vUQprb
Sajnos a weboldalukon nincsen fent (prestigio.com), csak a szervizükben elérhető:
http://goo.gl/SzZpvr