Navigáció – GPS. Néhány hónappal ezelőtt a navigációs programok között böngesztem a Google Playen, és annyira megtetszett Galileo, hogy hirtelen felindulásból vásároltam egyet magamnak…
Ahhoz képest hogy milyen jó a program, az akkori 590 forintos ár nem tűnt soknak. Ám a folyamatosan változó telefonok között valahol elmaradt a Galileo Offline Maps szoftver, de a mai rövid kirándulás ürügyén ismét eszembe jutott, hogy ezt én már használtam. Azt terveztük, hogy a Budai Sas-hegy Temészetvédelmi Területet fogjuk meglátogatni, de végül csak átbarangoltunk a Dajka Gábor utcától a Töhötöm utcai buszmegállóig. Gyönyörú idő volt, és az ősz kezdi a legszebb arcát mutatni…
A bejárt út nem egy igazi túraútvonal (és mi sem vagyunk az a kiránduló csapat), de így utólag úgy látom – minden előképzettség nélkül végig lehet találni rajta, mi ehhez a Galileo segítségét vettük igénybe. Nagyon jól és könnyen kezelhető program, az egyetlen nehézséget talán csak a magyar nyelv hiánya okozhatja. Ám aki használt már angol nyelven navigációs programot, annak ez nem fog nagy nehézséget okozni. A legjobb dolog a szoftverben, hogy egy Androidos telefonon is használhatóvá teszi a turistautak.hu térképét. Bár az útvonal egy része megtalálható a Sygoc Androidos térképén is, de még gyalogos módban is csak egyes részletei tervezhetőek.
Jómagam nem szeretek mobiltelefonnal navigálni, megszoktam hogy legtöbbször PNA készüléket használok. Erre a sétára viszont a megszokott megoldás nem volt alkalmazható. Nem maradt más hátra, mint a Google Playről letölteni a Galileo programot (2 perc), megkeresni a hozzávaló turistatérképet (2 perc), beállítani a szoftvert (2 perc), és ezután megtervezni az útvonalat (5 perc). Ez utóbbi egy kicsit hosszabb idő volt, ismét rá kellett jönnöm, hogyan is kell ezt csinálni…
Ám ez után a szoftver a kezdőonttól a kijelölt végcélig hangos navigációval segített (angol nyelven, és nem is találtam hozzá magyar nyelvi fájlt). Ezt az útvonalat két kezdőponttól lehet elkezdeni, temészetesen mi rosszabb helyről indultunk. Ám a mobiltelefon és a Galileo szoftver (és a turistautak.hu térkép) segítségével, az egyik erdei útról, minden fennakadás nélkül megtaláltuk a másik erdei utat (hacsak egy alacsony kerítést nem számítunk annak), és onnan már simán ment minden…
A baloldali képen a bejárt út tracklogja, a jobboldalin pedig a szoftver által elkészített visszajelzés található, ahol az útvonal nehézségi szintjét színekkel jelölik. A pirossal jelölt kanyargós útszkasz, egy folyamatosan lefelé vezető vízmosás, a zöld pedig már többnyire aszfalt út.
A tracklogba belenagyítva látszik a mobilos navigáció hátránya – még az internet segítségével is elég pontatlan. Ám mentségére szóljon, hogy ezt csak a térkép nem túl sűrű megforgásán kívül nem lehett észrevenni, a hangnavigáció pontos volt. Érdekes hogy a jobboldali szaggatott vonal egy jó állapotú lépcső volt, ám mégsem ezen tervezett a progi.
A kirándulás végén több érdekes információt is megmutat a program, tengeszint feletti magasság, sebesség, átlagsebbeség, eltelt idő…
Mindent öszevetve jól szórakoztunk, mozogtunk is közben, és egy percig sem volt olyan érzésünk hogy “elveszünk/elvesztünk” a rengetegban). A Galileo szoftvernek van egy ingyenes, és fizetős változata is. Aki nem szeretne elsőre közel 800 forintot kadni érte, az ki tudja próbálni az ingyenes verziót is. Bár véleményem szerint ez a szoftver ennyiért, ingyen van…
A szoftver letöltehető az iOS rendszerű készülékekre is, bár csak iOS 9-es szoftver verziótól felfelé. Az ingyenes verzió innen, a fizetős pedig innen ($3,99) tölthető le.
Nagyon tetszik :) Főleg a térkép grafikája, olyan igazi nyomtatott térkép hatása van, klassz a domborzati megjelenítés és a gyalogosok számára hasznos infók.
Köszi a bemutatót! :)
Szívesen, örülök, hogy tetszett! :)