Gyalogos navigáció telefonos appok segítségével

Navigáció – GPS. Hétvégén Veszprémben voltunk, és az ottani mozgásunk jelentős része gyalogosan történt. A tájékozódás megkönnyítésére navigációs…

…szoftvereket használtunk mobiltelefonos segítséggel. Bár ennek a megoldásnak nem vagyok nagy rajongója, de a célszerűség felülírja az életet. Amikor nem dolgozom, egyre jobban igyekszem kerülni a kütyüket, és lehetőség szerint minél kevesebbet magam köré gyűjteni ezekből.

Bezzeg régen: két-három navigáció, laptop, néhány okostelefon, fényképezőgép, kártyaolvasó, tengernyi töltő, és még ki tudja mi volt állandó útitárs a kirándulásaink során. Most a városi séták során egy árva mobiltelefon és néhány szoftver volt segítségünkre.

Az utóbbi időben három ilyen alkalmazás vándorol velem telefonról – telefonra: a Google Maps, a Sygic GPS Navigation és a Galileo Pro program. A Google Maps nagyon jó a tömegközlekedés megtervezésében, és a keresésben, A Sygic-et általában a gyalogos navigációra, míg a Galileo Pro szoftvert keresésre és a megtett útvonal rögzítésére szoktam használni.

Google Maps (ingyenes): kifejezetten jó a helyek megtalálásában, kiválasztásában, és az odajutás megszervezésében. Bécsben hatalmas segítség volt, menet közben előre jelezte a metrón hogy mikor kell leszállnunk. Tömegközlekedésben elég jó, de navigálásra nem szeretem használni. Ráadásul a veszprémi hegyes völgyes terepen, elég bizonytalan volt a GPS jel, így más megoldás után kellett nézni.

Sygic GPS Navigation (fizetős, de folyamatosan akciózott szoftver): keresésben elmarad a Google szoftverétől, de gyalogos (városi) navigációra alkalmas. Nagyon jó az útraillesztése, nem pörög, nem forog jól követhető a megtervezett út. A szállás körül található nyúlfarknyi utcák között is jól kiismerte magát, bár egyszer tévedett egy “átjárhatósággal” kapcsolatban, így kisebb kerülőt tettünk, ami kifejezetten jót tett a “lépésszámunknak”…

Galileo Pro (néhány száz forintos szoftver, de van ingyenes verziója is): jellemzően az megtett útvonal adatainak rögzítésére használom, visszanézhető vele a megtett út, a magasság (domborzati viszonyok), és az időtartam is. Jó a keresője is, és navigálásra (autós és gyalogos) is alkalmas. Viszont az útraillesztése lehetne jobb, és a magyar nyelv is nagyon hiányzik belőle.

Előnye még, hogy turistatérkép is létezik hozzá, így túrázásra is alkalmas azon a kereten belül, amit a mobiltelefon lehetővé tesz.

Mindent összevetve a fenti három szoftverrel idegen városokban is jól lehet boldogulni, gyalogos navigációra nálam a Sygic lett a nyerő – de a másik két szoftver is alkalmas erre, ízlés dolga hogy kinek melyik fedi le legjobban az igényeit. Mindhárom alkalmazást kipróbálhatjátok, a Google Maps alapból ingyenes, a Sygic GPS egy hétig használható hangos navigációra, míg a Galileo Pro esetében van ingyenes verzió is. Mindhárom esetében, bizonyos lehetőségek eléréséhez szükséges lehet az működő Internet kapcsolat is.

Sok sikert!

4 hozzászólás
  1. avatar
    2018. május 24. Válasz
    Zsolto

    Nagyon jó téma! Tavasszal én os a Google Mapset haszáltam egy nem autós külföldi út során, zseniálisan levette a vállamról a tömegközlekedés összes nyűgjét, és a gyalogos városnézések soran is jó hasznát vettem.
    A Sygicet és a Galileót még nem próbáltam :)

    • avatar
      2018. május 24. Válasz

      Tömegközlekedésben egyik sem játszik. Mindhárom másban jó.

  2. avatar
    2018. június 3. Válasz
    Árpád

    Locus Maps-et érdemes kipróbálni.

    • avatar
      2018. június 13. Válasz

      Folyamatban. :)

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás