Becker Z 108 teszt. Napi használat közben.

becker100x Hónapok óta szeretnék kipróbálni egy Becker készüléket, és most lehetőség adódott rá. Ezért most minden időben ezt használom, kap hideget-meleget (szó szerint). Két  autóban felváltva, elég sokat gyűröm. Most, hogy néhány nap eltelt “közös életünkből”, pár szóban leírnám az eddigi tapasztalatokat.

Ami nagyon sok felhasználó számára előnyös lesz, egyszerű mint a faék… Ebben semmi csicsa, semmi extra nincs, egy alap navigációs készülék. Hogyha egyszer beállítják (akár az üzletben is megkérhetjük az eladót), csak a címet kell beírni. Bár aki keveset használja, akár az előzményekből is navigálhat egy idő után.

beckernavigal

Ami már nem annyira felhasználóbarát, az a magyarországi TMC hiánya. Napokig észre sem vettem, hogy nincs benne, de tegnap a Keleti környékén még mindíg a Keleti Pályaudver előtt évek óta lezárt úton akart a Kerepesi útról a Rákóczi út felé elvinni. Ez azért volt gáz, mert este volt, régen jártam arra, és ott sávelhúzás is van… Jó lett volna előre tudni…

Azonban a készülék olcsó, pofás, és Budapesten eddig a Navteq térkép (ezenkívül) egyetlen hibát sem vétett… Többnyire a sebességhatárok is jók. TMC pedig amúgy sincs minden készülékben. Ehhez képest a Z 108-at Európa 8 országában is használhatjuk, többek között Ausztriában is (Ausztria, Belgium, Dánia, Németország, Hollandia, Spanyolország, Svédország, és Svájc).

Egyébként van egy program, amivel rengeteg okos dolgot fel tudunk (tudnánk) tenni a készülékünkre, az a neve hogy POI Warner. Igaz 20 euro az ára, azonban úgy látom megéri. Hogy miért? Például a poiplaza.hu már Becker készülékekhez s ajánl érdekes pontokat. És ezek között sok okos poi is található:

– vasúti átjárók
– sebességmérő kamerák
– bankautomaták
– különféle korlátozások
– és nem utolsósorban a forgalmi változások (pl: a Margit Híd lezárása, a Móricz Zsigmond körtéri metróépítés)

beckerpoiplaza

A készülékhez adott tartó stabil, ugyanakkor könnyen le, illetve feltappancsolható az ablakra. Egyszer sem esett le, még a legrázósabb körülmények között sem. Az eddigi tapasztalatokat összegezve, kényelmes használni, hamar pozicionál, és eddig (Budapesten) a Navteq térképben sem találtam különösebb hibát.

51 hozzászólás
  1. avatar
    kirigabi

    Köszönöm az infót Gyurci és gnme!
    Bár a POI Warner-t ebben a cikben szereplő linkről töltöttem le és csak nem akar összejönni. Egyszerüen nem látja a z108-asomat. :(

  2. avatar
    gnme

    hello Kirigabi,

    a navteq kétszer frissít egy évben. Hogy ennek mi értelme? Pl. tegnap olvastam, hogy a belváros forgalmát megváltoztatják bizonyos időre. Ha ez belekerül a térképbe (egyirányúsítások, lezárások) akkor a visszaállítás napjától kezdve kézzel kell utasítgatni a navit elkerülésre, egész addig amíg ki nem jön egy újabb frissítés.

    Másik, ahogy én gondolom..,
    kevesebbet turkálnak az ember zsebében és végleges állapotokat rögzítenek (átadott pályaszakaszok elkerülőkkel, fel, – lehajtókkal, ott három havonta nem nagyon változik a dolog, az építkezés időbe tart)

    üdv.

  3. avatar
    kirigabi

    Köszönöm a segítséget, most már működik!
    Még két dolgot kérdeznék.
    z108-on 2009Q2-es térképek vannak. Írtad,hogy Beckerre még nincs is frissebb. A Content Manager2
    térképkatalógusában V2/2009-es Európa térképeket lehet letölteni 60 Euróért. Mi a különbség a két térkép között? Bocs, ha igen hülyét kérdezek de most kezdek csak navigálni :)
    A másik a POI Warner-rel kapcsolatos.
    Letöltöttem a PC-re az .exe fájlt. Elindítottam a telepítést a PC-n mire ezt a hiba üzenetet írta ki:
    Please make sure that the sat nav device is connected to the computer and that Active sync
    has established a connection,or that you can access the SD card on which the POI Warner has been insalled via a siutable drive.
    Szerinted mi lehet a gond?

    • avatar
      Gyurci

      Szívesen! A 2009 V2, és a 2009 Q2 ugyanaz a térkép. Meg ne vedd!
      A hibaüzenet arra vonatkozik, hogy a Beckert nem “látja” a számítógéped. Valószínüleg ez nem Beckeres POI Warner, hanem valmi PDA-ra való változat, ami az Active Syncet használná a telepítéshez…

  4. avatar
    kirigabi

    Szia!
    Segítségedet szeretném kérni.
    Pc-n elindítom a POI FINDER-t de nem látja a z108-asomat. Szerinted mi lehet a baj?
    A leírásban a z099,098,100 és a 201 szerepel.
    Lehet, hogy az108 nem kompatibilis a POI FINDER-rel?

  5. avatar
    gnme

    A szabályozatlanság és az egymásra mutogatás csimborasszó szintje.

    “igo powered”

    Én azt tudom mondani, hogy a kinti Becker ügyfélszolgálat nagyon segítőkész!

    Példaértékű, hogy minden ímélemre válaszoltak és mindig megmondták mit és hogyan csináljak, hogy érhetek el célt.

    Linkeket, telefonszámokat kaptam tőlük, a Nürnbergi szervíz címét megkaptam tőlük.

    Segítettek. Innen cirka 1200km-re!

    “Martina Loos”-t kell megszólítani, a következő ímélcímen:

    PND_Workshop@harman.com

    Segítőkész és válaszol a kérdésekre. Németül és angolul is kiválóan beszél.

    Üdv és jó tesztelést!

  6. avatar
    gnme

    Nekem Z203-am van már jóideje.

    Tán még az országban sem volt senkinek mikor “külső” raktárról == németországból import behozta egy webshop. Működő TMC-je van. Egy igazi kuriózum.

    A problémák nálam is a frissítések mivoltával illetve azzal kezdődtek, hogy ha

    a.) benne volt a dedikált nng kártya, akkor Top Map térképeket használt

    b.) ha nem volt benne a kártya, akkor Navteq alapú térképeket használt (magyarországot is)

    Felmerült bennem:

    a.) Az nng-s dedikált kártya frissítése a naviextras toolboxon keresztül megy? .. = kártyaolvasó, beolvasás és frissítés, hiszen a licenszet megvettem, eredeti dedikált kártyám van.

    Szűkszavúan kétmondattal megvígasztaltak, hiába van nekem dedikált nng kelet eu Top Map kártyám, ŐŐK biza nem segítenek és kész, mert ez a Becker feladata.

    Ezúton köszönöm a segítő készséget a Top Map térképek vonatkozásában. A kártyát majd lehúzom a vécén.

    b.) Mivel tönkrement fáradt töréssel a szivargyújtóm és Nünrbergi szervízből küldtek egy másikat, vigaszként kaptam a Becker ügyfélszolgálatától németországból egy bónusz kódot a navteq térképrész frissítésére (= teljes európára vonatkozólag)

    Ezzel a bónuszkóddal a beckeres toolbox segítségével gond nélkül tudtam drissíteni navteq alapon (!) teljes (!) európát.

    == Navteq alapú friss térképekkel élek tovább.

    Üdv és jó tesztelést!

    • avatar
      Gyurci

      Amúgy szerintem lassan Navteq, és kicsivel később a Tele Atlas is TopMap “közeli” térképeket fog csinálni. Onnantól már nem is fog hiányozni a frissíthetetlen kártya…

    • avatar
      Gyurci

      Megnéztem a kártyát, Becker licensz van rajta az NNG 2 GB-os kártyán… (NavNGo_SD_NNGEEU_Region2@2009_02_Becker.lic)

  7. avatar
    T.Tibor


    T.Tibor:

    Szia!
    Az lenne a kérdésem, hogy a z108-ashoz 20euro-ért megvehető Mo-i frissítést csak a becker-től lehet online megrendelni vagy – mivel topmap – bemegyek a címre és ott megcsinálják kp-ért?
    A másik kérdésem: z108-as gyári telepítő dvd-n van egy DeviceContent\igo8\ mappa. Ezt tudom vhogy telepíteni hogy ne navteq Q2 Mo-i térkép legyen v. csak akkor ha megveszem a frissítést?

    Azóta találtam egy igo8.exe fájlt a failesave mappában de azt írja ki, hogy nincs meg a fájl. Most akkor mit tehetek?

  8. avatar
    T.Tibor

    Szia!

    Az lenne a kérdésem, hogy a z108-ashoz 20euro-ért megvehető Mo-i frissítést csak a becker-től lehet online megrendelni vagy – mivel topmap – bemegyek a címre és ott megcsinálják kp-ért?

    A másik kérdésem: z108-as gyári telepítő dvd-n van egy DeviceContent\igo8\ mappa. Ezt tudom vhogy telepíteni hogy ne navteq Q2 Mo-i térkép legyen v. csak akkor ha megveszem a frissítést?

  9. avatar
    T.Tibor

    Szia!

    Az lenne a kérdésem, hogy a z108-ashoz 20euro-ért megvehető Mo-i frissítést csak a becker-től lehet online megrendelni vagy – mivel topmap – bemegyek a címre és ott megcsinálják kp-ért?

  10. avatar
    Tamas

    Sziasztok!
    A Z108 sem tud mediat lejatszani a hivatalos szoftverével. Sajnos majdnem mindenhol ugy adjak el, hogy megis tud.
    Sot, ahol en vettem, ugy adtak el, hogy bluetouth kapcsolatra is kepes.
    A legnagyobb fogyatekossaga, hogy TMC itthon nem akar menni.
    Tudja esetleg valaki, hogy ha megveszem hozza a TOPMAP magyaroszagi terkepet, akkor a naviextra.hu hoz hasonloan elrheto-e lesz a hazai TMC adas?
    Tamas

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás