CoPilot for Android. Figyelemreméltó!

Sikerült egy rövid kört tennem Budapesten a CoPilot programjával (Mire jók a barátok…) A készüléket és a programot is vissza kell adnom, így a teszt elég rövidre sikerült. Remélem lesz több adat is, hogyha sikerül egy hivatalos tesztprogramot szereznem. Bár erre kicsi az esély. Azért elég sok érdekesség kiderült a szoftverről ezalatt a rövid idő alatt is. Az egyik az, hogy becsapós. Mondhatnám a kemény külső mögött, érzékeny belső lapul…

A térkép relatíve egyszerű kinézete néhol megváltozik, és mint egy pillangó színes szárnya tárul elénk. A kibővitett sávasszisztens hihetelenül érdekes, és figyelemfelkeltő. Mikor először megláttam, félreálltam egy parkolóhelyre, és csak bámultam. Szó szerint…

Screenshot..

És az élet…  A TomTom-ban van hasonló.

Lássuk milyen kezelni a programot. A szoftver menüje teljesen más, mint bármelyik navigációé, ami eddig a kezemben volt. Elsőre túlzsúfolt, és átláthatatlan. Azonban rövid ismerkedés után használható. Elindulás után azonnal a navigációval kapcsolatos lehetőségek tárulnak a szemünk elé. Ezek bőségesek, akár koordinátára, vagy geotaggal ellátott fényképre is kereshetünk. Természetesen az előre beállított címeket, vagy az előző találatokat is könnyen felhasználhatjuk.

A GPS hamar pozicionál, és egy budapesti utat pár másodperc alatt megtervez a program. A tervezett útnak ven előnézeti képe, esetleg megnézhetjük manőverenként, de mint demó, akár a teljes útvonalat bejárhatjuk előre.


Navigálás közben az útvonal jól követhető a kijelzőn, és a beszélő hangja is jól érthető.

Sajnos némi akcentus érezhető, (nem jó szó az akcentus, inkább azt mondom nem természetes a hang) de nincs az elviselhetetlen mélységekben (ld. TomTom, Marika hangja). Az újratervezés gyorsasága megfelelő, viszont a tervezésétől nem voltam elájulva. Előszeretettel használta a Szabadság Hidat, ami mostanság elég zűrös, és nem is volt logikus a híd felé tervezés. Sajnos a “furcsa” tervezést többször észrevettem. Persze odatalál a címhez, csak valahogy túlbonyolítja…

Jobbra a Rákóczi úton rövidebb is-gyorsabb is.

Amúgy nagy általánosságban jó vele navigálni. Úgy vettem észre az utak súlyozásán lehetne javítani, a furcsa tervezés egy része valószínüleg ehhez köthető. Az összkép azonban így sem rossz. Ugye az iGO nem elérhető, a TomTom-nak nincsen Androidos változata, marad a Sygic Mobile, a Navigon, az NDrive és a CoPilot. Egy frissebb térképpel azt mondanám, hogy az első háromban ott van… Rengeteg extra van benne, például az online lekérhető időjárás, vagy a live tmc (Magyarországon persze nem).

A térkép. Minden öröm megrontója. Nem vészes, és a fontosabb utak rajta vannak, de  régebbi, mint a Navigoné. Ez onnan is jól látszik, hogy az Angyalföldi út,  Apály és Klapka utca közötti szakasza még mindíg hiányzik…

Érdekes még látni a térképen a kanyarodási szabályokat. Aki vizuális típus, annak sokat segíthet elindulás előtt. Mindent összevetve, ha lenne külön keretem navigációs programokat venni, akkor ez biztosan a készlet része lenne. De a 100 dolláros ár miatt, jobb vétel a Sygic Mobil Európa, amely 15 ezer forint körül érhető el.

Tetszett:

– Bőséges menü
– Sávasszisztens
– időjárás, live tmc
– demó mód

Lehetne jobb:

– térkép
– utak súlyozása
– ár

11 hozzászólás
  1. avatar
    2010. január 31. Válasz
    mrmarkus

    Nem rossz, nem rossz, a T-Mobile G1-en használtam, mivel akkor még nem volt alternatíva. Azért a jelenlegi pacon, hazai viszonylatban a Sygic viszi a pálmát használati értékben…

    • avatar
      2010. január 31. Válasz
      Gyurci

      Így igaz, olcsó és sok készüléken használható. Sajnos a többi letöltős navigációs programnak az a legnagyobb baja, hogy csak egy készüléken használható…

  2. avatar
    2010. január 31. Válasz
    petertel

    Olvastam más fórumon hogy túl lassú Pulsén. Igaz ez? Te mit tapasztaltál a teszt során?

    • avatar
      2010. január 31. Válasz
      Gyurci

      Nem számottevő. Szerintem normálisan használható. A menüben mászkálva érezni, hogy várni kell, de navigáció közben nem érezhető.

  3. avatar
    2010. február 1. Válasz
    petertel

    Nem tudom telepíteni. A nyelv válaszás után mindig ERROR. Nekem még gyári rom val az lehet a baj? Vagy mi?

    • avatar
      2010. február 2. Válasz
      Gyurci

      Vásárolt, vagy letöltött?

    • avatar
      2010. február 2. Válasz
      Gyurci

      Nem hiszem, hogy a gyári rom okozná. Nekem volt a kezemben Pulse, bár a rom verziót meg sem néztem. :( Emlékezetem szerint, a 8.0.0.327-es CoPilot verzió volt rajta.

  4. avatar
    2010. február 2. Válasz
    petertel

    Le töltött, a száma az. Bár több félét is le lehet.
    Most valaki egy másik fórumon azt mondja, hogy amíg megy a telepítés, kell neki internet kapcsolat, mert tölt le. Ki próbálom így is miánts tehetem.

    • avatar
      2010. február 2. Válasz
      Gyurci

      Akkor valószínüleg így van. Nem valószínű, hogy a neten fellelhető verzióban benne van a Magyar hang.

  5. avatar
    2010. február 2. Válasz
    petertel

    Szépen haladok. Az volt a baja, hogy nem volt internet. Most szépen fel ment, ott a menü, beszélstb. Csak épp a térképet nem látja. Nem tudom hová kellene be tenni a térképet, hogy lássa.

    • avatar
      2010. február 2. Válasz
      Gyurci

      Ahonnan letöltötted, ott biztosan van telepítési leírás is. Sajnos nem hivatalos megoldásban nem tudok segíteni. :(

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás