Hoztam nektek néhány egyedi képernyőmentést. Megismerhetitek a a szoftver kinézetét, a látványt és hogy mit láttok navigáció közben. Az utolsó képek a kamionos beállításokról készültek.
A Becker színvilágát pont nekem találták ki. A szürkés háttér előtt a piros tervezett út, nagyon jó kontrasztot ad, egy pillantással felmérhető, “hogy merre van az arra”. ha akarjuk, akkor az épületek kontúrja is segíti az eligazodást.
Ütős lett a madártávlati kép is. Jól belátható és a valós domborzat is felmérhető néhány pillantással.
A navigációt sávasszisztens, és az útjelző táblák “másolata” is segíti.
Az útjelző táblák nem foglalják el az egész kijelző felső részét, csak a valóban szükséges információ jelenik meg.
Nagyon szeretem a Becker készülékeiben, hogy az alternatív útvonalakat egy képernyőn láthatom. Így különösebb időveszteség nélkül fel tudom mérni, hogy merre akarok menni.
Nagyon hasznos a veszélyt jelző táblák megjelenítése a kijelzőn. Itt például az “Előzni tilos” feloldása látható. Érdemes figyelni az út környezetét. Messze előre látható, hogy milyen kanyarokra, illetve szintemelkedésre számíthatunk.
Ugyan a primo kamionos változatának a képernyőmentéseit nem mutathattam meg nektek, de a Becker ezt nem tiltja… Így hoztam néhány “kamionos” screenshotot… A járművek kiválasztása opció több lehetőséget is rejt. Így a teherautó, a busz, és a lakóautó is beállítható.
A kamionunk/teharautónk számára külön profilt hozhatunk létre, a hozzátartozó beállításokkal. A profil neve is változtatható.
Természetesen a szállított anyag fajtája is kiválasztható. Legyen az robbanásveszélyes, tűzveszélyes, vagy akár vízkárosító hatású…
Mindent összevetve elég jól használható készülékek a Beckerek. Csak az a fránya magyarországi tmc benne lenne… Hétfőtől egy z302-es kamionos navit mutatunk be. Lesz tesztünk is, még nem tudom hogy a z302, vagy a z217 lesz az alanya (inkább az utóbbi), de az biztos hogy ismét sklave véleményét olvashatjátok ezügyben…
A domborzat nagyon tetszik.
A mátrában a z203-mal kalandozva, azt is mutat domborzatot (völgyek, hegyhátak egyértelműen azonosíthatók) de nem ilyen finom grafikai megoldással. Ez már a felhasználó kényeztetése…
Ami nagyon tetszik, hogy ezek a naplementét is mutatják. Egyszer jöttem haza szolnokról berénybe és berény előtt egy szakaszon szembe mentem a lenyugvó nappal. A navi képernyőjén megjelent a lenyugvó nap a felhők között a képernyő felső részén. (ebben a posztban is van olyan kép ahol a felhőzet és az égbolt látszik a hegyek fölött)
Aztán ahogy elfordult az út, a lenyugvó nap ikonja is elfordult értelemszerűen.
..csak az a fránya tmc. Anélkül buta :(
Tényleg ütős. Persze az sem baj, ha vannak hegyek a környéken…
Ha nekem Beckerem lenne, szerintem megvenném próbaképpen 20 euróért a TopMap Magyarország térképet…
Az a kártyát frissítené fel? Úgyértem a készülékben meghagyná a navteq térképanyagot és a kártyát felülírná? Vagy a navteq térképanyagot írná felül a gépen ás a kártyát el kéne rakni vitrinbe?
Azóta is a kártyán lévő térképpel közlekedek, (topmap) de eltűnt a tmc-m sajnos. Nem jön vissza az integrált töltővel.
Lehet rápróbálok a “külön” magyarország 20 ojróért megoldásra. Az biztosan topmap térkép? A content managerben nem látszik a vendor, csak azt látom, meg lehet külön is venni magyarországot. (kicsit bizonytalan vagyok, mert a teljes európában már egyszer magyarország benne van)
Megpróbálok hétfőn utánajárni. Úgy emlékszem a TopMap kártyát egyik Content Manager sem ismerte fel…
Tanácsot szeretnék kérni van egy becker 203 om új, és a napokban lett a legújabb térkép feltelepítve. Azóta nem látszik az épületek 3d-s nézete, a domborzat és az útjelző táblák. Lehet azért mert sík vidéken lakom, vagy beállítási probléma?
Várom a válaszokat!
Köszönöm
@ Miska60 A 3D-s épületeket, a Beállítások, Navigációs beállítások/Térképnézet/3D-s épületek-nél lehet egy pipával engedélyezni. A Táblákat a Beállítások/Navigációs beállítások//Navigációs infó/Útjelző táblák mellé a pipa behelyezésével engedélyezheted.
Kedves Gyurci. A feladat elsőrésze kész.A táblabeállitás nem sikerül. Nincs ilyen menüpont hogy nav .info/utjelző táblák.Van olyan hogy-navi leállit-uj köztesp.-utvonal.-Utvonal-térkép-navigáció és ez utóbbi 3 almenű pontjai Tehát itt elakadtam Várom a segitségedet.Köszönettel
@ miska60 Előttem nincs z203. Lépésről-lépésre nézd végig a menüt. Előbb-utóbb megtalálod.
Szia gnme !
Nekem sajnos valami miatt nem mennek a domborzati térképek és az épületek sem a Z203-on. Esetleg fel tudnád valahová tölteni a SYS.TXT fileodat ?
Köszi !