Outdoor navigáció. Az eTrex termékcsalád bemutatása

Most kezdődő cikksorozatunkban bemutatjuk azokat a Garmin készülékeket, amelyek külső használatra alkalmasak, mint például a túrázás, vagy a geocaching. Az első részben, az eTrex készülékeket járjuk körül. Korábbi outdoor készülékes pályafutásom során ebből két típussal találkoztam, illetve napi használatban is volt alkalmam kipróbálni őket, mint a sajátomat.

A jelenlegi eTrex termékcsalád kínálata három készülékre szűkül, az eTrex H, a Legend Hcx, illetve a Vista Hcx személyében. Korábbi outdoor készülékes pályafutásom során ebből két típussal találkoztam, illetve napi használatban is volt alkalmam kipróbálni, mint a sajátom. De ne szaladjunk ennyire előre, vegyük elő legelső modellünket, az eTrex H-t.

eTrex H

A három közül ez a legkönnyebb, a maga 150g- os súlyával (természetesen elemek nélkül). Saját GPS használati szokásaimnak talán pont ez a készülék az, ami a legkevésbé felelne meg. A 64 x 128 képpontos kijelző nem lehet hátrány, illetve a szürkeárnyalatos kijelző sem. A Garmin ezen belépőszintű alapkészüléke nem rendelkezik előtelepített térképpel, nem tölthető rá térkép, és nem is bővíthető. Annak a lehetőségét teljes mértékben kizárja, hogy bármilyen térképszelet, vagy túrisaút rákerülhessen. Kirekeszti magából a világot.

Számomra éppen emiatt ez a legérdekesebb készülék. Ezt megfejeli azzal a gyártó, hogy egy egyszerű USB kábelt sem ad a GPS vevő mellé, bár igaz is, minek, kérdezhetnénk. Hiszen a belső memóriában eltárolhatunk 500 pontot, ami azért nem kevés. Nem is ez a része kevés, hanem a készülékbe való bevitel. Kábel hiányában ez ugyanis ránk hárul – kire másra -, hogy az időnket még ezzel is töltsük. A gyártó nem kevesebb, mint 21.990 Ft-ért kínálja USB kábeles PC adapterjét, ami a vevő árához viszonyítva (27.900) meglehetősen soknak mondható. Vagy kínál csupasz USB kábelt is, 6.900-ért. Ezeket a termékeket sajnos nem ismerem, a teszthez nem bocsátották rendelkezésemre, így nem is tudok kitérni a használatára, bár kíváncsi lettem volna, mennyire könnyíti meg az adatbevitelt.

Vadász/halász, illetve Nap/Hold adatbázison kívül más „extra” nem is nagyon található meg benne. Beüzemelése egyszerű, két ceruzaelem szükséges csak hozzá. Bekapcsolást követően kapcsolódik a műholdakhoz, és már használhatjuk is. Azt kell mondjam, hogy az adatbevitel nem a legegyszerűbb. Ha be akarunk vinni egy pontot, amit utána meg akarunk keresni, akkor belépünk az útpont menübe, és vadul, rengetegszer be kell nyomnunk a készülék bal oldalán lévő legalsó gombot, majd a fel-le gomb sokszori megnyomásával megadhatjuk a szükséges adatokat. Ez a körülményesség csak ennél a modellnél tapasztalható (USB kábel hiánya miatt). Ezt a típust csak azoknak ajánlom, akik kellőképpen kitartóak, baromi erős a hüvelykújjuk (napi 100 fekvőtámasz javasolt, szigorúan ujjhegyen végezve), és nem tehetik meg, hogy egy kicsit többet áldoznak egy outdoor szabadidő készülékre.

Legend Hcx

Ilyen készülékem már volt, jó szolgálatot tett. 176 x 220 képpontos, színes kijelzője van, 156g súlyú (elemek nélkül). Itt már egy használhatóbb, felhasználóbarátabb megoldásról van szó. Ha hiszitek, ha nem, a gyártó ad mellé egy USB kábelt, ami még nagyobb örömhír, hogy miniUSB-s. Jár hozzá egy MapSource telepítő lemez, jó esetben ajándék topográf, illetve autós térkép is DVD lemezen.

Ezen a MapSource programon keresztül is engedélyeztetnünk kell, hogy lássuk a térképet az asztali gépen is, illetve memóriakártyára érdemes telepíteni, licenszelni. Ez egy külön fejezet, erre kitérünk egy másik cikkben.

Újabb jó hír, hogy memóriája microSD-vel bővíthető. Sok lesz már a jóból. Barátságos, elfogadható ára van még az eTrex H-hoz képest is, hiszen bővíthető, jár hozzá asztali gépre térképkezelő program, illetve két térkép is, melyek külön megvásárolva meghaladnák a készülék árát. A Legend HCx különösen ajánlott ár/érték arányban geocaching-re, az egyik legjobb útitárs ebből a családból. Megbízható, jó hardvere van, stabilan, megbízhatóan megtalálja és megtartja a műholdkapcsolatot, üzemideje meghaladhatja a 25 üzemórát. Belső memóriájában 1000 útpont fér el, 50 útvonal, és 20 menthető nyomvonal. Amivel már többet tud az eTrex Hcx-nél, az többek között a területmérés funkciója, amit amatőr, mezőgazdaságban dolgozók majdnem minden héten keresnek a cégnél, akitől tesztelésre kaptam a gépeket…

Ha tudnák, hogy mennyire pontos, vagy éppen pontatlan, ami nagy mértékben befolyásolhatja az esetleges számításokat egy vetésnél, biztosan nem venne egyik gazda sem ilyet. (Más kategória, egy ilyen normális gép több, mint fél milliónál kezdődik). Egyszerűen, könnyen használhatja bármi, a geoláda adatbázis percek alatt rátölthető. Csak ki kell választani, hogy .gpx kiterjesztésre van szükségünk, hogy milyen ládákat akarunk a gépen tudni, illetve mely megye érdekel bennünket. Ezt már csak egyszerűen át kell másolni a kártyára, és már indulhatunk is utunkra. Mielőtt azonban neki indulnánk, lássuk az utolsó lovast.

Vista Hcx

A legelső túrázós gépem ez volt, sok szép emlék kötődik a hozzá. Túlságosan sok eltérés nincs a Legend-hez képest, hiszen csak elektronikus iránytű, illetve barometrikus magasságmérés az, amivel nagyobb a tudása. Az alábbi képek egy tihanyi ládázás során készültek.

Következő cikkünk a Mapsource telepítéséről, illetve a Topoguide térkép licenszeléséről és telepítéséről fog szólni. A készüléket a Speedshop biztosította, melyet ezúton is köszönök.

16 hozzászólás
  1. avatar
    2010. szeptember 14. Válasz
    mgy

    Szeretem a cikkeiteket, gyakran olvasom, ennek különösen megörültem, pont e három gps közül szeretnék egyet hamarost választani.
    De ahogy a cikk végére értem hiába kerestem a tovább gombot, a hátralévő 3-4 oldalt a sokat emlegetett gyakorlati tapasztalatokról, részletes ismertetőről, az én böngészőmben nem jelenik meg.
    Így ez a cikk nem sokat (sajnálom: semmit!) nem ér, gyakorlatilag csak katalógusból kileshető adatokat “összegez”.
    Kár… :(

  2. avatar
    2010. szeptember 14. Válasz

    A kategória csak most került bemutatásra, lesz majd egy következő cikk is, képernyőmentésekkel, tapasztalatokkal. Folyt. köv

  3. avatar
    2010. szeptember 14. Válasz
    Tom Snowi

    Nemsok outdoorral foglalkozó írás van a neten, ezért örültem a cikknek és én úgy érzem ez egy több részletben megírt bemutató lesz. Kezdésnek nem rossz, van benne több olyan infó ami segítheti a laikust a választásban. Várjuk ki a végét, szerintem jó lesz a folytatás.

  4. avatar
    2010. szeptember 14. Válasz
    mgy

    Ha folyt köv, akkor ok, csak tessék kiírni! ;-)

    Szempontok, tapasztalatok, amikről én nagyon szívesen olvasnék:
    vevő érzékenysége (kabátzseb, hátizsák mélye mennyire gáz), felbontás (képernyő, GPS pontosság), kezelhetőség, sebesség (menürendszer), nyelv, max üzemidő, memória mire elég, ingyenes/fizetős térképek, turistautas navigáció minősége, számítógépes kapcsolat sebessége, kezelhetősége, pc oldali szoftver használhatósága.

    Hajrá! :)

  5. avatar
    2010. szeptember 15. Válasz
    Zsolto

    Na, ez jó hír, úgy látszik, a Navigyurci új, kiaknázatlan témalehetőséget talált. Látszik az érdeklődés, az outdoor (vagy out-of-car :) ) navigáció nekem is újdonság, örömmel olvasok még majd róla itt.
    Várjuk a folytatááást!

  6. avatar
    2010. szeptember 15. Válasz
    viragk

    @mgy:

    Ha ebből a sorozatból akarsz választani, akkor szerintem az Etrex Vista Hcx a legjobb választás.

  7. avatar
    2010. szeptember 15. Válasz
    mgy

    @viragk

    Biztosan kötekedésnek látszik a válaszom, pedig nem az a szándékom. :)
    A technikai paraméterek (katalógus, ugye) természetesen az a legjobb választás. De nem vagyunk egyformák nem tudhatom, hogy másnak pontosan mire van szüksége. Ha nekem csak egy egyszerű, megbízható csíkhúzó kell, melyik a legjobb? Ha fontos a magasság is hozzá, akkor már valszeg egy másik. Ha nem akarok turistatérképet rárakni, vagy ha igen, többet is…

    Ezért jó, ha valakinek van vele tapasztalata, leírja, hogy, mire használta, te (én) meg leszűröd, hogy az elvárásaidnak mennyire felel meg.

    Amúgy a Vistát néztem ki én is, fenntartva (de ki nem mondva) azt, hogy mind az iránytű, mind a barometrikus magasságmérés valszeg felesleges lesz, és a Legend is elég lenne, de a kütyübuzulás nagy éhséget ad… :-D

  8. avatar
    2010. szeptember 15. Válasz
    viragk

    @mgy
    Egyébként mire szeretnéd használni?
    Én azt gondoltam, hogy túrázásra, a rovat címe miatt.
    Tavaly én is sokat gondolkodtam, hogy milyen készüléket vásároljak.
    Az ár azért erősen befolyásolt. Max 70eFt-ért szerettem volna venni valamit. Én sokat tkirándulok, elsősorban geocaching miatt ezért erre kerestem valamit, annyival kiegészítve, hogy autós navigációra is alkalmas legyen.
    mert nem akartam több kütyüt magamnál hordozni.
    Végül ebbe az árkategóriába két készülék fért bele:
    a Vista Hcx és az Oregon200. Végül az Oregon mellett döntöttem az alábbi tulajdonságok miatt.

    -Érintőképernyős (könnyebb kezelhetőség)
    -Nagy képernyő felbontás (400×240)
    -Az Oregon sorozat támogatja a Geocaching.com GPX formátumát, így közvetlenül a készülékre töltheti le a Geoládákat, nem szükséges koordinátákat irogatni vagy papíron kinyomtatva cipelni.

    Akkoriban a két készülék egy árban volt, 69900Ft
    a Geochallenge-nél.
    A Vista ott most is annyi, az Oregon200 89900Ft

  9. avatar
    2010. szeptember 15. Válasz
    mgy

    Túra (sí, bringa, gyalog); csíkhúzás (elsősorban pályasí), hol járunk (a többi).
    Fontos lett volna a nagyon alacsony ár, a hosszú üzemidő, a robosztus felépítés.

  10. avatar
    2010. szeptember 16. Válasz
    viragk

    És mi ez a múlt idő, már letettél róla?

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás