A Traffic Club, egy ingyenesen használható közösségi információs rendszer, amelyben megoszthatjuk egymással az utazás során tapasztalt forgalmi akadályokat, késéseket, de akár a sebességmérő kamerákat is. Különlegessége, hogy Androidon is futtatható.
A kezelése egyszerű, és logikus, azonban még nagyon kezdeti stádiumban van. Nem a program, hanem inkább a vele kapott szolgáltatás. Ez abból fakad, hogy még nem ismert, ezért nagyon kevés felhasználó küldi az adatokat. Ez majd a képernyőmentésekől is jól látszik. Azonban az ötlet tetszik, és nem is ez az egyetlen ilyen program, hasonló például a MyTraffic is.
Ugyan az oldalon lévő ismertető szerint, csak a 0.5.1-es verziónál tart a program, de amint az a screenshoton is látszik, már a 0.6.0-ás verziót lehet letölteni. Ez is, és a telepítés is, hasonlóan működik, mint bármelyik Androidos alkalmazásé, és a beállítások is nagyon egyszerűek. Illetve az alapbeállítással is lehet használni.
Érdemes beállítani a háttérvilágítás, az SOS SMS számát, és esetleg a felhasználó nevét is. Utóbbi arra lesz jó a későbbiekben(remélhetőleg), hogy kellő számú bejelentés után, már ellenőrzés nélkül is kiküldhető legyen az esemény. A program képes egy vész SMS üzenetet küldeni akkor, hogyha a gyorsulásmérő, egy kritikus értéken belüli lassulást mérne. Így baleset esetén képes automatikus értesítést küldeni a megadott számra.
A program jelenlegi “gyengesége” jól látszik a képről. A 36 regisztrált, amelyből 6 aktív, az nagyon kevés. Mint ahogy a 19 esemény is az. De, természetesen ez a felhasználók számának növekedésével, jelentősen változhat. A szoftver használatához internetkapcsolatra is szükség van, így adatforgalmi díjra kell számítani.
A szoftvert használhatjuk térkép nélkül is, így természetesen az adatforgalmi díj csökkenthető.
A kijelzőn lévő ikonok jelentése:
A Traffic Club néhány előnye, a teljesség igénye nélkül:
“- Anonim. Letöltöd, telepíted, használod. Csak semmi regisztráció.
– Egyszerű. Jelzés beküldése egyetlen érintéssel.
– Alacsony adatforgalom.
– Futás a háttérben.
– Google Maps térkép (de lekapcsolható, hogy ne egye le az egyenleged)
– Baleset esetén automatikus segítségkérő SMS funkció. (Persze soha ne legyen rá szükség.)
– Álló és fekvő nézet támogatása.”
A végleges program, az Android marketből lesz letölthető. Most, a fejlesztés időszaka alatt, az éppen aktuális verziót, az alábbi helyről, a kézikönyvet pedig innen töltheted le. A használatához, 1.5-ös, vagy magasabb Android verzió szükséges. Várható még az alábbi rendszerekre is: iPhone (hamarosan), Java/Symbian (Nokia, SonyEricsson, Samsung, Motorola, LG, stb. még 2010-ben), BlackBerry, illetve WindowsPhone 7-re (2011).
Kapcsolódó cikkek:
https://navigyurci.hu/2011/02/27/tmc-szolgaltatas-a-google-segitsegevel-mobiltelefonra/
https://navigyurci.hu/2010/03/10/dugo-van-de-el-akarod-kerulni-egy-ujabb-megoldas-ez-a-mytraffic/
https://navigyurci.hu/2011/04/08/uj-traffic-club-autovadaszat-indul/
https://navigyurci.hu/2010/05/15/online-tmc-miert-jo-mytraffic-felhasznalonak-lenni/
Ez nagyon tetszik. Főleg, hogy az előre definiált üzeneteknek köszönhetően nem kell út közben a pötyögéssel foglalkozni, hanem csak pár érintés és már megy is a jelzés.
@ Zsolto Valóban. Mert vezetés közben pötyögni, nem életbiztosítás.
Jó hogy lesz valami androidra is (a mytrafficot nem tudtam elindítani j2merunner-rel sem)
Most hogy tudunk róla majd beindul a szekér :–)
Már 53 regisztrált van.
A jelzés beviteli gombok lehetnének kicsit nagyobbak.
@ batin A média jótékony hatása :D
Huhh, látom, gyorsan terjed a twittem után. :) Én a hazai Google Android fejlesztői csoportban akadtam rá, mikor kilökték a srácok. Azonnal fel is tettem.
Nekem tetszeni fog, de…
A GPS-jelet sokszor elveszti még. Így GSM cellákról cellákra dobál. Így a sebességem nem a valódi értéket mutatja.
A hibajelzések pont emiatt vagy sem de elég furák. Jöttem Pest felé, és három, egymásba érő piros kört láttam, melyek több kerületet lefednek. Ez így nem releváns adat.
A kezdeményezés nagyon jó, a szoftveren még van mit finomhangolni. Az elterjedését nehezíteni fogja, ha ezek a gyerekbetegségek bent maradnak.
Minden estre kikerült az app elérése a http://TMC.lap.hu oldalra.
@ Sancho Köszönik.
Sziasztok!
Ma telepítettem, azt kell hogy mondjam erre vártam 10 éve!!! Ez a program akár havi 1000 Ft ot is megérne ha kellene fizetni akkor ezért azt mondom megérné…. Mivel ingyen van gyorsan fog terjedni. Napi kb 80 km autózom, ezért ma az első használatkor is kb 4 bejegyzést tettem…. Nagyon hasznos program ajánlom mindenkinek.
@ Briák Pál Köszönjük, hogy megosztottad tapasztalataidat velünk.
Sziasztok!
Kb. mekkora adatforgalmat generál havonta, térképpel és anélkül, napi használatnál?
Ha közben navigációt is használok, figyelmeztet valahogyan vagy vissza kell lépjek a programba?
BÚÉK!
Láttunk már ilyesmit bőven, ott a Jitti, a Mytraffic, egyik sem használható, mivel gyakorlatilag 0 adat megy be a rendszerbe. Ráadásul a Mytraffic WinMo alatt folyton kifagy. Ez akkor lenne hatékony, ha TMC vevő nélkül, adatkapcsolaton keresztül le tudná tölteni a TMC adatokat a progi. tényleg: tulajdonképpen erre miért nem képes bármelyik PDA-s navi program? Nem generálna túl nagy adatforgalmat, és ha ezekhez a progikhoz hasonlóan a TMC központba bemennének a forgalmi sebességadatok, akkor az is igen hasznos alapinfó lehetne. A Petőfi RDS-ből meg “éljenek” a PNA-k.
@ Cyco Talán azért, mert ugyan a felhasználó (látszólag) nem fizet a magyarországi tmc szolgáltatásért, de a gyártó gondolom igen. És ez az általad javasolt esetben nem lenne lehetséges.
A Mytraffic-ba elég sok infó megy be, Jelenleg 2381 jármű küld adatot a rendszerbe, ugyanis két flottacég járművei folyamatosan küldik a sebességadataikat. Sajnos azt én is tapasztaltam, hogy az említett program WinMo alatt sokszor kifagy.
TMC-vevő nélküli adatkapcsolattal működik az új Iphone-os iGo, de elég drága, és a tesztek tanúsága szerint valami nem úgy működik, ahogy kéne.
A jövő egyébként valóban a connected device-oké, nemsokára a TMC mobilos adatkapcsolattal is fog jönni (a szerver oldali technológia kezdettől fogva lehetővé teszi, csak eddig nincs megfelelő kliens). Jelenleg még azért az ingyenes RDS-es megoldást keresik a legtöbben.
@ kohanb Köszönjük!