Közel két hete használom, ezért úgy gondolom ideje elmondani hogyan vált be. Érzésem szerint a készülék sokkal kezelhetőbb, használhatóbb lett. Bár a Huawei Joy a programok telepítésére megfelelő mennyiségű memóriával rendelkezik, de…
…az a2sd használata mégis jó érzéssel tölt el, hiszen így az sd kártyára is telepíthetek. Az egész rom félelmetesen kézreáll, és gyors is. Ja, hibaüzenetek. Az eltelt időben, talán háromszor találkoztam hibaüzenettel, a Launcher panaszkodott. Kíbírtam…
Nekem sokkal jobban bejön mint a gyári rom. Minden szép és minden jó, de a telefon legnagyobb hibája, a kijelző nem lesz jobb. Persze, mitől is lenne. A filmnézéskor is észrevenni, de próbáljatok meg egy Sygic Mobile-t elindítani, majd kibogarászni a feliratokat… Nagyon bosszantó, hogy ezzel a rommal teljesen használható telefont kapnánk, és mégsem. Bár azt fenntartom, hogy ennyiért még így is jó vétel, de mindenképpen számoljatok azzal, hoyg megalkuvással fog járni.
Innen indultunk.
Amikor megvettem a telefont, nem sokat variáltam, szinte másnap rajta volt az új rom. És nem a Mr Edition, hanem a LR845 synthesis. Azonban az nem volt hibamentes, ezért a nagyobb szívások elkerülése végett, azonnal a másik lehetőségnek álltam neki. A synthesis, azalatt a rövid idő alatt amíg használtam, nagyon lassúnak bizonyult, néha szinte megállt a képenyő… Azért később ismét nekifutok, és megpróbálok egy hosszabb tesztidőszakot.
Az LBR845 1.7 synthesis
Már nagyon zavart a függőség, de nem akartam a készüléket unlockoltatni, mert-mert azt tilos? Mondjuk. Ezért gondoltam kipróbálom egy Turbo SIM kártyával. Biztosan hallottatok róla, ez úgy enged a szolgáltatófüggő telefonokban más kártyát használni, hogy mégsem veszik el a garancia. Nos, tegnap alkalmam volt egyet kipróbálni, de sajnos nem tudtuk működésre bírni. Bár telefonálni lehetett, de az internetet nem tudtuk feléleszteni… Így most tanácstalan vagyok. Függetleníttessem, avagy ne?
Mr Edition v1.9
A rom gyorsaságát nem méricskéltem, met mindjárt az elején a Neocore kiakadt, és onnan nem erőltettem. Nézzük sorjában mit tapasztaltam: A rom letöltése egyszerű, és aki a Pulsés cikkeket rendszeresen olvasta, annak a telepítés sem fog nehézséget okozni. Az első konfigurálás néhány pillanat alatt elvégezhető, egyetlen hibaüzenet nélkül!
A Sprite Backup program vidáman fut rajta, így az összes kontaktom és kedvencem visszaállítható volt. A WLAN beállítás elsőre működött, és a Bluetooth is jól szuperál. A particionált sd kártyámról az összes programomat felhúzta, most ennyi program van a gépen:
Összegzés: Egy jól használható, gyakorlatilag hibamentes rom, csak ajánlani tudom. Letölthető innen. A Mr Edition 1.9 telepítése előtt, érdemes a MobilePartner meghajtó adatait menteni, mert ezek az adatok (drivers, documents) törlődnek! A telepítési leírás is hamarosan elkészül, már a felén is túl vagyok. Legkésőbb hétvégére kiteszem.
nos, feltettem a Leito féle romot jó is csak 1 idő után nem tudom összekötni a pc-vel valaki írja meg mi a gond
Szia Gyurci!
Ne haragudj, de nagyon kezdő vagyok!
Vodafone 845-m van. Azt szeretném kérdezni,
hogy a Leito féle romba be van integrálva a Flash lite.
Ez jelenti azt is hogy a neten tudok nézni flash alapú tartalmat,
mint pl az rtlmost-os videók? Vagy a Mr.Edition?
Vagy tudsz ajánlani valamit?
( skyfire-t már próbáltam. Jó-jó csak macerás és nem mindent nyit meg. )
Előre is Nagyon Köszönöm!!
@ Anticord Szia. Szerintem csak néhány Flash alapú tartalmat (*.swf), és ha jól tudom az újabbak már az *.flv fájlokat is. De, hogy a Vodafone 845-ön a weboldalakon lévő flash tartalmat megjeleníti-e, azt nem tudom.
Gyurci, Köszönöm! Ha esetleg valakinek van valami tapasztalata, akkor megírhatná :-)
Előre is Nagyon köszi!!
@ Anticord Szívesen!
Sziasztok,
a 845 recovery módba beállítása után nem enged egyetlen gombbal sem navigálni a menühöz, nem tudok a wipe menübe sem belépni. Mi lehet a probléma? Remélem tudsz segíteni, köszi előre is. Üdv
Milyen recovery van a készüléken? Egyébként a legtöbb recoveryben touchpad-del kell kell navigálni.