Barangolás a Poiplázában. Nem csak kamionosoknak

A rossz idő beálltával, egyre beljebb szorulunk a fülkébe. Próbáljuk elütni az időt, (Tudom, lennének még ötletek erre vonatkozólag. Már mint az elütéssel kapcsolatban) és ha van internet, akkor barangolunk a világhálón itt-ott, vagy nyomogatjuk a GPS-t. Tudom, hogy navigáció, de mi már csak így nevezzük, vagy ájgónak. Nem vagyunk egyedül, mert a holland például, csak simán azt mondja tomtom, ami náluk egyenlő a navigációval. Persze. Minden ország a sajátját.

Szóval, ez az idő barangolásra való, és most egy kis fülkei barangolásra hívom a kedves olvasót, bejárva Európát anélkül, hogy ki kellene szállni a jó meleg fülkéből. Barangoljunk a Poiplaza világában kamionos szemmel, hiszen rengeteg érdekes helyet (poi) találunk, amik megkönnyíthetik a munkánkat. Úgy gondolom, hogy első nekifutásra, legtöbben a Kamion könyvtárban állnak meg. Igen, ilyen is van, de én ABC sorrendben kezdeném. Mint láthatjátok majd, sok olyan mappa van, amiről nem is gondolnánk, hogy tartalmazhat érdekes helyet a számunkra.

Áruház: Ennek hasznosságát, nem kezdeném el kifejteni. Az Alditól a Wal-Martig megtaláljuk az üzleteket, nem csak Európában. Még az is talál Aldit, aki esetleg Philadelphiába kap egy gyűjtőt, és nyugodt lehet, mert ha esetleg Melbournebe kell lerakni, ott is talál ilyen boltot, és nem kell két-három hetes kenyeret ennie.

A Bank & ATM könyvtárban megtaláljuk a különböző bankokat és automatákat. Ez is fontos lehet, ha hirtelen kp.-t kell felvennie, hiszen addig nem adják vissza a papírokat, még le nem csengettük le a lóvét.

A Biztosító című könyvtárat is érdemes lehet átnézni, bár erre ne legyen szükség, de ha mégis, akkor jól jön a segítség.

A Cég, gyártó, termelő könyvtárban, ajánlom figyelmetekbe az Ipari park nevű mappát.Ebben ugyan, még csak egy ország nem teljes adatai vannak, de ebből van bőven. Kereken 1835 ipari park Franciaországban. Jó, tudom ez nem teljes, de nagyon jól jön, amikor címnek csak egy ipari park nevét adják meg.

A Diplomácia könyvtár, megint azok közé tartozik, hogy „csak ne legyen rá szükség” de ha már szükség van rá, akkor jó tudni, hogy merre induljunk, feltételezve, hogy legalább a navigációt meghagyták, és nem szemtelen módon, ezzel keresnek Shell kutat a XXI. század Rózsa Sándorai.

Fizetőkapu. Ez már tényleg nekünk szól, hiszen a fontosabb díjfizető, feltöltő helyekről tartalmaz információt. Gondoljunk arra, amikor elromlik a német maut szerkezet. Ez nálunk úgy szokott lenni, hogy szólunk, hogy rossz a gép. Ilyenkor várva a megfelelő alkalomra, ott tartanak Németországban, hogy legyen közel szerviz. Persze lehet, hogy a megfelelő alkalom egy hét alatt sem jön el… Addig lehet keresgélni, hogy hol vegyek kártyát. Szlovákiában a díj nélküli használat díja 1500 euro. Csehországban, nem ilyen súlyos a helyzet, de aki Drezda felől lép be az országba az autópályán, csak az első Esso kúton tud feltölteni. A kút előtt pedig, ott van egy kapu.

Aki itt lefényképezteti magát, az számítson arra, hogy akár éjjel is ráverik az ajtót a „vadászok” bárhol is legyen az országban, és hiába mutatja, hogy 5 perc múlva már töltött a készülékre. Azért a pár száz méterért 30 eurót kell leperkálni. Azonnal. Az Eurovignettával kapcsolatban, ajánlom mindenkinek, hogy aláírás előtt ellenőrizze a blokkon lévő adatokat, mert ha rosszul írták rá, ezek az adatok kerülnek be a rendszerbe, és hiába, a kifizetett 8 euró. A kollégám 200 eurot fizetett egy elírásért. Ami még ezzel kapcsolatban fontos lehet, hogy Luxemburgban, a Franciaország felőli Shell kúton is lehet már venni vignettát. Az előtte lévő kis parkolóban lévő konténer, kísérleti jelleggel szombaton is nyitva van 12-ig.

Itt szeretném megjegyezni, hogy Németországban, a tévhitekkel ellentétben, nem lehet egy métert sem menni, az autópályán fizetés nélkül. Amikor, elkezdődött ez az egész fizetős rendszer, megkérdeztem egy BAG-t, biztos, ami biztos alapon. Ezzel a kérdéssel két infohoz jutottam. Ez volt az egyik. A másik, hogy a VW Transporter-el BAG felirattal a mautosok szoktak minket megelőzni, emelve a pulzus számot, még akkor is ha szerintünk „tiszták vagyunk”. Ezek után, ettől már nyugodt vagyok. Enyhe fokú pulzusemelkedést, a MB Sprinter megjelenése szokott okozni. Ezzel vadásznak az inspekciósok.

Hivatal, közintézmény, rendőrség könyvtár. Itt is érdemes lehet szétnézni, hiszen, ha nem is szeretjük őket, lehet szükségünk rá, és időt takarítunk meg, ha rögtön tudjuk, hogy merre is kell indulni. Posta, rendőrség, tűzoltóság, és itt találjátok, a hamburgi vámszabad terület ki-be járatait.

Kamion. Ez a könyvtár, köszönhetően a poiplaza üzemeltetőinek, több mint egy éve jött létre, és úgy látom, egyre többen használják, de mint láthatjátok, nem csak itt vannak hasznos poik számunkra, mivel, a már meglévő struktúrába kellett elhelyezni, ezért van ami, nem ide került. Ebben nem nagyon bolyonganék, hiszen a név magáért beszél.

Egy valamire hívnám fel a figyelmet. A kamionos éttermek könyvtárban találtok 953 db éttermet Franciaországból, amit nem csak arra lehet használni, ami a nevéből adódik. Ezek az éttermek főutak mellett vannak, ami azt az információt tartalmazza, hogy ha van kamionos étterem, akkor ott lehet közlekedni, a góré nagy örömére ingyen. Ez tulajdonképpen egy térkép a nem fizetős utakról, egy térkép, amit még nem sikerült találnom, csak ebben a formában.

A közlekedés címszó szintén magáét beszél. Többek között itt találjátok meg a németországi „környezetvédelmi övezetek” listáját, ami hasznos lehet, hiszen ezeket egyre bővítik. Igaz a büntetés összege „csak” 20 euro, de magát a matricát bármelyik szervizben megcsinálják kb. 10 perc alatt 5 euroért.

Közlekedés ellenőrzés könyvtár is tartalmaz nagyon hasznos poikat. Buszsáv kamera, autópálya kamera, és egy nagyon fontos, a követési távolságot ellenőrző kamerákat Ausztriában, Németországban, Svájcban. Ezeket egyes szoftverekben beállíthatjuk, hogy jelezzen előtte, úgy mint a trafipax.

A parkolás könyvtár jelentőségét tényleg nem ecsetelném. Amit nagyon jónak tartok, a németországi Autohofok listája.

Töltőállomások. Amit itt szeretnék megjegyezni, hogy gondolom sokan észrevettétek, hogy Franciaországban, a jól megszokott Shell kútból Awia lett. Ez azért van, mert az Awia megvette a Shell kutak egy részét, vagy egészét és folyamatosan alakítják át. Ezért lehet Awia kúton Shell kártyával tankolni, de nagyon fontos, hogy előtte kérdezzétek meg a kúton, megmutatva a kártyát. Bizonyos sorszámú kártyával lehet, mással nem lehet tankolni, tehát érdemes lehet mindkét kúthálózat csomagját letölteni, csakúgy, mint a Szlovén Truck Disel kutakét (Shell), vagy a Horvát Petrol kutak listáját, ami tartalmazza a Shell kártyás tankolások lehetőségét is.

Traffipax könyvtár. Ez folyamatosan frissül, ezért ide érdemes gyakran benézni.

Veszélyes szakasz, forgalomkorlátozás. Az innen letöltött poikat is be lehet állítani egyes szoftverekben figyelmeztetésre.

A poikat regisztráció után lehet letölteni, a leggyakrabban használt szoftverekre ingyenesen.

Ennyi lett volna a barangolás. Remélem a fent leírtak sokak munkáját segítik majd, és megérte egy kicsit szétnézni a plázában.

Jó gurit
sklave
Forrás: camiondriver.hu

3 hozzászólás
  1. avatar
    2012. június 3. Válasz
    csabekk

    Tényleg sok hasznos infó található .Viszont én mentegetem pl. a szabadon elérhető wifi helyeket a pályákon , ami ugyancsak hasznos amikor infó kell a pontatlan cím miatt , vagy éppen beszélni akarunk skypeon a családdal , barátokkal . Ez a jelenlegi okos telefonokkal nem is bonyolult . Vagy éppen azokat a boltokat ahol gond nélkül meg lehet állni a kamionnal . Ez a saját adatbázis egyre bővül és arra gondoltam hogy másoknak is vannak hasonló infói . Talán érdemes lenne összeadni ezeket . Ha pl. lenne ilyen fórum .

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás