Navigon 8450 Live. Második menet

Most egy olyan készülékről lesz szó,amely nagyjából másfél éve volt a csúcskategória, és Krokuta barátomnak köszönhetően ismét hozzám került némi nyomkodásra. Az első öt percben megállapítottam…

…hogy ez még mindíg az “most rögtön akarom” kategória. Ami azonnal rabul ejt, az a hatalmasnak látszó 5″-os kijelző, amely a magasabb kategóriát bizonyítandó, nem a “gyűrődős” kijelzővel van szerelve…

Mit is mondhatnék a Navigon 8450, a többi eddig látott Navigon, két külön világ. Tűz és víz. A kijelzője jól látható, az érzékenysége pedig kíváló. Persze nem szabad elfelejteni, hogy másfél évvel ezelőtt, amikor itthon megjelent, akkor ez egy 130 ezer forintos készülék volt.

Ja, majd elfelejtettem, ahogy ez a címből is kiderül ez a Live-os verzió (Magyarországon is működik). Így sokkal jobban kihasználhatjuk a készüléket. A legjobb opció talán a Google Helyi keresés, amivel szinte bármit megtalálhatunk.

Persze én a Live Traffic, és az Időjárás opciókat is használni szoktam. Mondjuk ez a veszély most nem fenyeget, lévén éppen lejárt a Live előfizetési ideje…

Mondjuk ezen kívül is akad néhány dolog ami tetszik, hogy rögtön a kedvencemet említsem a MyRoute nevű találmányt. Három megtervezett utat mutat egy képernyőn jól láthatóan megkülönböztetve, narancs, kék és zöld színnel.

Jól elkülöníthetőek az alternatív útvonalak, így nem kell az útleirást böngészni, hogy merre menjünk.
És Live ide, Live oda, természetesen az RDS TMC is rendelkezésre áll, sőt ahogy az események számát nézem, mintha a 2-es kódtábla is beköszöntött volna, mióta újra találkoztunk.

A kétféle szolgáltatás között ég és föld a különbség. Az egyik előnye a rengeteg esemény, amelyet a Trafficnav szolgáltat, míg a Live néhány másodperc alatt üzemkész, de csak a Navigon Live felhasználók által szolgáltatott eseményeket ismeri…

Az elkerülés is hibátlanul működik. Ja, és még ez is:

Jól látszik, hogy mindhárom útvonalon van valamilyen TMC esemény (jobboldalon a nyilak alatt jelzi ezeket).

A térképek a Navteq adatbázisát használják, jelenleg a legújabb 2011 Q2 van a készüléken, ez végre tartalmazza az M60-as Pécs melletti, az M43-as Szeged melletti, és az M31 Gödöllői szakaszát.

Elsőre talán ennyit, lássunk néhány technikai adatot:

– 5″-os kijelző
– SiRF Star III + Instant Fix II
– Centrality SiRF III (600MHz)
– 4 GB Flash + 2 GB microSD card / 256 MB RAM
– 1410 mAh lithium battery

– text-to-speech (magyarul nem)
– myroute
– clever parking
– Real City3D
– Media Player | DVB-T ready
– Live Service
– Premium TMC I Spoken TMC I TMC Routing Info

Folyt. köv!

Kapcsolódó cikkek:
https://navigyurci.hu/2010/02/19/navigon-8450-live-az-elso-uzembehelyezes/
https://navigyurci.hu/2010/02/10/navigon-8450-live-az-elso-tapasztalatok/
http://archiv.navigyurci.hu/index.php?page=hir&az=469

22 hozzászólás
  1. avatar
    2011. július 1. Válasz
    Zsolto

    Azannya, nagy kedvenceim a Navigonok, ilyet viszont még csak itt láttam, élőben soha. Nagyon kíváncsi vagyok rá. Nézegettem a linkeket, ugye erről nem volt kicsomogolós/mi van a dobozban bemutató? Arra lennék kíváncsi, hogy a tartója aktív-e vagy a készülékbe megy a kanóc. Az első fotón mintha a készülékbe lenne bedugva, de nem vagyok biztos benne.

    • avatar
      2011. július 1. Válasz
      Gyurci

      @ Zsolto Tényleg nem volt kicsomagolós videó. Csak az első üzembehelyezés idejére volt nálam, így csak néhány screenshotom van erről az időről. A tartója passzív, és jól láttad a kábelek a készülékbe kerülnek csatlakoztatáskor.

  2. avatar
    2011. július 1. Válasz
    Talpitoo

    Rájöttem, hogy nekem mi hiányzik a Navigonokból. Ha egy több úticélból álló úton navigálunk, akkor nem lehet az ezeket tartalmazó listát előhozni és módosítani. Csak a következő célpontot lehet átugrani, vagy újat beszúrni. Ha módosítani akarunk (pl. a célpontok sorrendjét cserélni), akkor egyedül azt lehet, hogy az előre elkészített és elmentett útvonalat buheráljuk át, amihez meg kell szakítani a jelenlegi navigációs folyamatot. Ettől (és a szoftver időnkénti lassúságától) eltekintve szerintem nagyon jó cuccok. Most már 70 Premium Live tulajdonosként is csak megerősíteni tudom.
    Apropó a 8450-ben nincs 3D térkép és épületek?

    • avatar
      2011. július 1. Válasz
      Gyurci

      @ Talpitoo Elvileg van, láttam screenshotot. Viszont nem akar előbújni, pedig már minden beállítást átnyálaztam… :( Az épületeket viszont kikapcsoltam.

  3. avatar
    2011. július 1. Válasz
    Talpitoo

    @ Gyurci Hmm… lehet, hogy a térképben van a bibi. Talán egy Magyarország ráfrissítés megoldja. Amúgy a Panorama View 3D bekapcsolásával lehet aktiválni a térkép megjelenítési beállítások alatt. Lehet, egy reset is segítene jobb híján.
    Az épületek alatt, nem a szürke épületeket értettem, hanem a POI jellegű épületeket, mint pl. a Parlament.

    • avatar
      2011. július 1. Válasz
      Gyurci

      @ Talpitoo Azért találtam valamit. Egy egy gigabájttal nagyobb 2011 Q2-t, Real City 3D néven. Lehet, hogy emiatt nincs domborzat. De sajnos ezt mobilneten úgysem tudom letölteni…

    • avatar
      2011. július 1. Válasz
      Gyurci

      @ Talpitoo Ebben nincs olyan beállítás, hogy Panorama View. Viszont képernyőmentést meg láttam róla. A hard reset megvolt, de nem segített. A térképet mindjárt letöltöm újra.

  4. avatar
    2011. július 1. Válasz
    Talpitoo

    @ Gyurci A Real City 3D az épületek 3d nézetét tartalmazza elvileg. Viszont a logika alapján a map könyvárban a Terrain_EU.nfs lehet a domborzatot tároló fájl. Nem tudom hogy a 8450-nél ez-e a helyzet, mindenesetre ha az nincs ott, akkor érdemes errefelé tapogatózni.

  5. avatar
    2011. július 1. Válasz
    csizi65

    üdv
    a 40 prémium-nál sincs 3d épűlet és domborzat
    a 6310-en van
    a fent emlitet fájlok hiánya okozza a nem meg létet
    a térkép adatbázis adott országra megegyezik 4310-re bemásoltam fájlokat és tudta 3d-s megjelenitést

    • avatar
      2011. július 1. Válasz
      Gyurci

      @ csizi65 Köszi az értékes infót.

  6. avatar
    2011. július 1. Válasz
    Talpitoo

    @ Gyurci Na, ha csizi65 is azt mondja, akkor ott a hiba. Egyébként utánanéztem, tudnia kell a domborzatot. Na most vagy a gazdája törölte le véletlenül, vagy a térkép (esetleg egyéb) frissítése közben veszhetett el az a fájl. Akár hogy is legyen legálisan visszahelyezhető, jár hozzá. Freshel kell újra lekapni a térképeket, hátha húzza magával a domborzatot, vagy valahonnan letölteni a hiányzó fájlt (van ilyen lehetőség is bőven a neten). Nálam egyébként 283,5Mb, szóval eléggé méretes.
    Esetleg egy visszaállítás, ha van a gazdájának egy jó mentése. Bár ezt szerintem te is tudod. ;)

    • avatar
      2011. július 2. Válasz
      Gyurci

      @ Talpitoo Persze van jó mentés, én csináltam még frissítés előtt. Kíváncsi vagyok hogy benne lesz-e. Amúgy is első dolgom lesz feltolni a Real City 3D-s csomagot, mert megesz a kíváncsiság… Köszi az ötleteket. :)

  7. avatar
    2011. július 2. Válasz
    csizi65

    Jó reggelt

    @Talpitoo igazat beszélsz frissités alkalmával láttam hogy tőltőtt le nfsl fájlt a gép
    másik megoldás lehet hogy a biztonsági mentést
    /ha van ilyen /megnyitod és onnan a fájlt ami eltünt vissza másolod

    • avatar
      2011. július 2. Válasz
      Gyurci

      @ csizi65 Köszi!

  8. avatar
    2011. augusztus 7. Válasz
    MAXX

    Üdv Gyurci! Navigon 8410 prémium edition készülénél az autós töltőt a készülékbe,vagy a
    dizánjos tartóba kel dugni.Mert én pl.nem készülék mini USB aljzatba dugtam használat közben.Ez nagybaje?Köszi a választ.

    • avatar
      2011. augusztus 7. Válasz
      Gyurci

      @ MAXX Gyári aktív tartód van hozzá? Vagy ez valami utángyártott?

  9. avatar
    2011. augusztus 7. Válasz
    MAXX

    Üdv Gyurci! Igen gyári originált dobozt vettem.
    De magyar útmutató nem volt a dobozban,úgy töltöttem le a navigon oldalról.A you tabe is látam egy videot ott is a tartóba dugta a tag.
    Mert ha sima 220v töltön töltöm akor a mini USB aljzatba dugom,ez tiszta.De ha használom akkor a tartóba dugjam a kialakítot helyre.vagy
    a USB dugaljba.Mert nekem most is tartóba van dugva ,remekűl navigál.Szóval meg szeretném
    tudni,hogy használatkor A TMC antenát a készülékbe,vagy a gyári tartóba dugjam.
    Amúgy nagyon jó a honlap csak így tovább!

    • avatar
      2011. augusztus 8. Válasz
      Gyurci

      @ MAXX Szerintem ha minden funkció megfelelően működik, akkor hagyhatod a tartóban. Végül is ezért aktív tartó. Sajnos nekem a 8450-hez csak passzív tartóm van. :(

  10. avatar
    2011. augusztus 8. Válasz
    MAXX

    @ Üdv Gyurci! Még most ismerkedem a készülékel. Vásárlás után letöltötem az új 2011 Q2 térképet és irány a Balaton és vissza,
    remekűl navigált.Igaz még nem ismerem minden előnyeit de igyekszem rájönni.
    Vissza térve a tartóra egy csepet zavaró számomra,hogy ott lóg nekem a tartóba.Nem merem kihúzni erősen mert nem igazán mozdul.Félek ha kihúzom akkór kár teszek a TMC-antenába.Amúgy igazából a készülékbe kellet volna dugnom ugye?De mutata a rajz hogy hova kell dugni.Na mindegy,én oda dugtam ahova a rajz mutatta az a lényeg működik. A választ előre is köszönöm.
    Még utoljára a dobozban található kupon kóddal a navigon freshmaps eu 44.egy évre szóló szolgáltatást 80% kedvezménnyel megvásárolhatom vele.
    felhasználhatom

    • avatar
      2011. augusztus 8. Válasz
      Gyurci

      @ MAXX Ha nem félsz a tartót az autóban hagyni, akkor jó úgy ahogy van (szerintem). A 80%-os kedvezmény megéri, ne hagyd ki!

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás