Navigon 2011 Q2. Letöltés és néhány fontosabb változás

Bár a frissítés már régebben megjelent, ám a telepítés menetéről érdemes pár szót ejteni. Ráadásul a 2011 Q1-hez képest több változást is tartalmaz az új térkép. Rákerültek azok az autópálya-szakaszok, amelyeket nagyon nagyon hiányoltunk, és végre a budapesti Szováta utca is átjárható lett…

Előszó: Az elkövetkező hetekben több Navigon témájú cikk is megjelenik, vagy már meg is jelent. Ennek az – az egyszerű a magyarázata, hogy sikerült elérhető áron hozzájutni egy 8450 Live készülékhez, amely ráadásul az elmúlt pár napban nem kicsit fel is lett turbózva… Így lehet mondani, hogy a téma az asztalon hever. Azóta vágyom egy ilyenre vasra, hogy tavaly februárban először megláttam egy Média Markt üzletben…

Akkor ahogy a címben is jeleztem, lássuk hogyan frissítsd a készüléked. A Navigonnál is tervezhetőek a kiadott térkép update-tek. Ha esik, ha fúj, minden negyedévben van egy. Már régen esett szó róla, ezért frissítsük fel az ismereteket. Mi kell a frissítéshez, és hogyan is telepítsük. Lássuk:

A legfontosabb kellékek a készülék, egy számítógép, szélessávú Internet, egy szinkronkábel, és nem utolsósorban jogosultság a friss térképek letöltéséhez. Szerencsére van egy kliensprogram, amely könnyebbé teszi a mókát, ez pedig a Navigon Fresh. Csatlakoztassuk a készüléküket egy szinronkábelen keresztül a PC-hez, és indítsuk el a Navigon Fresh alkalmazást.

Az első teendőnk a regisztráció legyen, majd a készüléket rendeljük a profilunkhoz. Hogyha mindent jól csináltunk, a szoftver bal alsó sarkában láthatjuk a regisztrált e-mail címünket, a készülék nevét és főbb adatait (szabad hely). Ezután mindenképpen készítsünk mentést!!

A Térképek és szolgáltatások letöltése menüpontban meglátjuk azokat a lehetőségeket, amelyek a számunkra elérhetőek, így például a különböző térképverziókat is. Jól látható, hogy jelen esetben letölthető a 2011 Q2-es térkép is.

A képen jól látszik, hogy lehetőségünk van akár egy térképet is letölteni, nem kell az összeset a készülékre másolni. Hogy ez mire jó? A régebbi készülékek esetében esetleg nem fér az összes térkép a memóriába, de kiegészítő kártyát valamilyen oknál fogva mégsem akarunk vásárolni. A kijelölések után kezdődhet a telepítés. Ennek menetét itt már részleteztük.

A 8450 Live esetében láthatjuk, hogy van egy változás a régebbi térképhez képest, ez pedig a Real City 3D fájl, amelyet az új verzióhoz ismét le kell töltenünk:

A régi kiegészítő nem fog működni az új térképpel! Most lássunk néhány változást a legfrissebb térképen:

Végül a Szováta utca, amely elég hosszú ideig megkeserítette életemet, lévén elég sokat járok arra, és eddig mindig kerülőt javasolt a GPS, pedig erre nem lett volna semmi oka.

Ellenőrzésképpen megnézhetjük milyen térkép van a vason:

Sok sikert!
A Live Premium szoftvert a Navigon AG magyarországi képviseletének segítségével kaptuk. Ezúton is köszönjük.

Kapcsolódó cikkek:
https://navigyurci.hu/2010/05/29/navigon-2010-q2-megjelent/

23 hozzászólás
  1. avatar
    2011. július 21. Válasz
    csizi65

    Üdv
    Gyurci ez ismét egy tőkéletes leirás
    én már régebben frissitetem a 2011Q2-re
    sima ügy volt
    a kálvin térnél az üllöi és baross utcai forgalomváltozás még nincs rajta
    már 1 honapja birtoklom a 40 prémiumot és gondolkodtam hogy Gyurci cikke után mit is irhatnék róla : hát csak annyit hogy remek vas
    bár egy gondolat bánt engem evvel kapcsolatban:
    hogy hogyan lehetne a 3d domborzatot rávarázsolni?
    warez nélkűl!
    még egy dolog van egy remek 4310 maxom ha valakit érdekel megválnék tőle

    szép napot mindenkinek

    • avatar
      2011. július 21. Válasz
      Gyurci

      @ csizi65 Szia. Köszi! :)

  2. avatar
    2011. július 21. Válasz
    Slapic

    Az Androidos változatra hogyan lehet feltenni a frissítést?

    • avatar
      2011. július 21. Válasz
      Gyurci

      @ Slapic Tudomásom szerint az Androidos verzióra nincs frissítés. :(

  3. avatar
    2011. július 21. Válasz
    Pietro68

    Warez nélkül a 40-es szériára nem lehet 3d domborzatot tenni fel. Mert gyárilag csak a 70-es szériához (premium) van. Warez dolgokról pedig itt nem beszélünk.

    • avatar
      2011. július 21. Válasz
      Gyurci

      @ Pietro68 Köszi az infót.

  4. avatar
    2011. július 25. Válasz
    hazafo

    még egy dolog van egy remek 4310 maxom ha valakit érdekel megválnék tőle

    Mennyit vársz érte??

    • avatar
      2011. július 25. Válasz
      Gyurci

      @ hazafo Ezt már én is kérdeztem, anno.

  5. avatar
    2011. július 25. Válasz
    csizi65

    üdv

    hát 30000-et de alku kérdése

  6. avatar
    2011. augusztus 2. Válasz
    Molnár Adrián

    Miért nem frissíti a Navigon az Android-os app térképét? Iphone-on tudtommal megy a térkép frissítés is…

    • avatar
      2011. augusztus 2. Válasz
      Gyurci

      @ Molnár Adrián Tudtommal az iPhone-ra sem ad friss térképet. A T-Mobile-os változatra biztosan nem.

  7. avatar
    2011. augusztus 2. Válasz
    Molnár Adrián

    Nekem nem T-Mobile-os változat van, hanem a MobileNavigator Europe mind androidra, mind iphone-ra. Nemrég volt iphone update az 1.8 verzióra:

    iPhone: New MobileNavigator version 1.8
    Answer:
    The update to version 1.8 of MobileNavigator for iPhone contains new functions, updated map material and additional In-App-Purchases. The following developments are available with the new software version:

    New Functions
    • Reality Scanner
    • Traffic Check

    New In-Apps
    • Truck / Camping & Caravan Navigation
    • Radar Info for MobileNavigator North America

    In Addition
    • Map material update

    This entry was last updated on: Friday, July 8, 2011 3:20 PM

    • avatar
      2011. augusztus 2. Válasz
      Gyurci

      @ Molnár Adrián M60-as, M31-es rajta van már?

  8. avatar
    2011. augusztus 2. Válasz
    Hor Kolos

    Mint egy Navigon 40 Premium boldog tulajdonosa kérdezem: Körforgalomhoz érkeztem, amit a szoftver még útkereszteződésnek tudott. Beírtam a készülékbe a változás jelentést, mert azt olvastam, hogy a Navigon Fresh-re csatlakozás után elküldHETem a jelentést. Amikor tényleg rácsatlakozom, nem történik semmi. A háttérben megtörténik a jelentés küldés? Nem találok olyan menüpontot, amivel én kezdeményezni tudnám a hibajelentés elküldését.
    Bocs. hogy ide írok, de a fórumba valamiért nem tudok beírni. Köszi a választ!

    • avatar
      2011. augusztus 2. Válasz
      Gyurci

      @ Hor Kolos Valaki tudja? Ha nem este kipróbálom.

  9. avatar
    2011. augusztus 2. Válasz
    csizi65

    Üdv
    én ugy tudom hogy az adatátvitel automatikus

    • avatar
      2011. augusztus 2. Válasz
      Gyurci

      @ csizi65 Köszi!

  10. avatar
    2011. augusztus 8. Válasz
    navigon

    sziasztok!miért nem működik a navigon 4350max navigáciom tmc-je Magyarországon?M1,M0,M5 autópályán használom.valaki tud segíteni???

    • avatar
      2011. augusztus 8. Válasz
      Gyurci

      @ navigon Szerintem ezért: Free TMC reception is possible in the following countries: A, B, CH, CZ, D, DK, E, I, N, NL, S.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás