A lányom pár hete panaszkodik, hogy a Galaxy Ace telefonja beépített Zenék alkalmazása (vagyis a zenelejátszó) nem találja meg a 8 gigás microSD-kártyára másolt MP3-as zenéket. A Saját fájlok (vagyis a fájlkezelő) megtalálja őket, ott vannak a kártyán, de ha onnan indítja el őket, akkor – bár a lejátszás megindul – az id3-tagek helyén csak „Ismeretlen szám” és „Ismeretlen előadó” jelenik meg.
Bár azt mondta, hogy csak azokat a számokat érinti ez, amelyeket a YouTube-ról tölt le MP3-formátumban, és utólag, a JetAudio Próval tölti ki az id3-tageket bennük, erről kiderült, hogy nem így van, a már előre taggelt fájlok sem kerülnek be a médiatárba, ha most másoljuk fel őket a kártyára. A régebbi fájlok ott vannak a médiatárban − és szépen működnek is.
Eltelt kis idő, míg ráhangolódtam a problémára, és először saját kútfőből próbáltam megoldást találni. Demonstráltattam magamnak a jelenséget, letöltöttünk egy zenét a YT-ról, beleírtuk az id3-taget a JetAudióval, átmásoltuk a telefonra (kártya leválasztás, kártyaolvasóba be, fájlmásolás, telefonba vissza) – és valóban, Zenék alatt se híre, se hamva a fájlnak. Fájlkezelőből ismeretlen előadó, ismeretlen szám… Hm, hm.
Saját kútfőből az alábbiakat próbáltam:
1. Először megfrissítettem a számítógépen a JetAudiót, hátha az általa a fájlokba írt id3-tagekkel van a gond, de ez nem segített.
2. Megnéztem a fájlokat az MP3Tag nevű ingyenes PC-s programmal, átírtam bennük az id-tageket, de nem lettünk boldogabbak.
3. Kikapcsoltuk a telefont, majd kártya nélkül bekapcsoltuk. Újból kikapcsoltuk, majd kártyával ismét be. Ezzel próbáltam elérni, hogy a Médiatár mindenképpen olvassa be az id3-tageket. A régi számokat így is mutatta, az újakat viszont még mindig nem…
Na, itt már vakartam a fejem, és elkezdtem megoldások után kutatni a neten. Kiderült, hogy koránt sem vagyok egyedül, és hogy nem csak az Ace-t érinti a probléma, sőt. Több ígéretes ötletet is találtam, és bár némelyik nem hozott megoldást, mindegyikről tudom, hogy egy-egy felhasználónak bevált, ezért leírom őket, hátha itt is segít valakinek.
1. A .nomedia fájl
Ez rafinált kis fájl arra való, hogy ha nem szeretnénk, hogy a Médiatár képek, zenék, filmek után keressen valamelyik könyvtárban (például az albumborítókat tartalmazóban), akkor abba a könyvtárba be kell tenni egy .nomedia nevű fájlt, és akkor abban a könyvtárban a Médiatár nem fog indexelni. Volt, akinek a zenéket tartalmazó mappájába belekerült egy ilyen fájl, és a törlése után helyreállt az indexelés. Nálunk nem ez volt a megoldás.
2. A kártya lementése és formázása
Szigorúan a rejtett és a rendszerfájlokat is mutató Total Commanderrel vagy PC-s Fájlkezelővel szabad csinálni, különben a rejtett fájlok a formázáskor örökre eltűnnek! Időt rabló művelet, de jó ötletnek tűnt, mert a lányom panaszkodott, hogy az SD-kártya leválasztásakor az Ace néha jelezte, hogy a kártyát váratlanul távolították el, ami akár fájlrendszer-hibára is utalhatott volna. Nálunk nem ez volt a megoldás.
3. Hibás/hiányzó id3-tagek javítása, pótlása
Volt, akinek az id3-tagek gatyába rázása segített. Állítólag akár egy hiányzó előadónév vagy számcím is megakaszthatja a médiatár által végzett indexelési folyamatot, sőt, a régebbi Android-verzióknál ez csendben, minden külső jel nélkül megy végbe, fel sem lehet ismerni. Az id3-tagek kezelésére többféle PC-s alkalmazás van, én az MP3Tag nevűt használom pár éve. Elővettem a makrancos microSD-kártyát és beolvastattam az MP3Tag programmal. Mindjárt volt is két szám a 380-ból, amelyikben nem volt előadó és számcím, ezeket gyorsan pótoltam. Megnéztem az egyéb id3-mezőket is, és töröltem a hosszú, felesleges Comment-mezőket és az obskúrus karaktereket tartalmazó egyéb mezőket. Ezután visszatettem a kártyát, és láss csodát − a Médiatárból az összes zene eltűnt, még az is, ami addig benne volt…
4. Gondoltam, most már lassan kezd minden mindegy lenni, kipróbálok egy kissé drasztikusnak tűnő, ám többeknél sikeresen alkalmazott módszert: a Beállítások−Alkalmazások−Média menüpontban törlöm a Médiatár adatait. Mivel úgysem látott semmit a kártyán, sokat nem veszíthettem. Nem is vesztettem, de nem is nyertem: a fájlokat ezután sem látta a Médiatár.
5. Itt vált egyértelművé, hogy rá kéne venni a Médiatárat, hogy indexelje újra a médiafájlokat – csakhogy ezt az Androidban kézzel nem lehet elindítani, mint pl. a régi SonyEricsson Walkman mobiltelefonokon. Két megoldást találtam: a Meridian nevű médialejátszót, aminek van ilyen menüpontja, és az SDRescan nevű appot, ami semmi mást nem csinál, mint amit a neve is jelez: elindítja az SD-kártya médiafájlok után történő átvizsgálását. Mivel a Meridian valamiért nem akart lejönni a Marketből, feltettem az SDRescan progit és elindítottam. Beletelt vagy fél percbe, míg a fentről lehúzható értesítési felületen megjelent, hogy „Rescanning media” vagy valami hasonló üzenet, magyarul megindult az indexelés. Szép lassan végigfutott a folyamat, és voilá… a Médiatárban megjelent az összes zene, azok is, amik korábban hiányoztak…
Végül is nem derült ki, hogy nálam melyik megoldás volt az üdvözítő, mert a végén már több szálon futottak az események, és előfordulhat, hogy a Médiatár a formázás és az adatbázisa törlése után valamikor magától is beolvasta volna újból a kártyán szereplő médiafájlok adatait. Mindenesetre az SDrescan progit megtartottuk, és örülünk, hogy végre minden fájl látszik a Zenelejátszóban is. Ha legközelebb is előfordul a jelenség, már tudjuk, mivel kell először próbálkozni.
A fejtörés és a próbálgatás közben nagyon sok hasznos infót merítettem ebből a fórumbeszélgetésből.
A szoftvert innen töltheted le: SDrescan
Kapcsolódó cikkek:
https://navigyurci.hu/2012/01/07/galaxy-ace-plus-elottem-az-utodom/
https://navigyurci.hu/2011/07/28/szerelem-elso-latasra-samsung-galaxy-ace/
https://navigyurci.hu/2011/08/04/samsung-galaxy-ace-gingerbread/
Sajnos egy tébolyult takarítási rohamomban töröltem a médiatárat :o Azóta semmi sem talál meg semmit :o
Vissza lehet valahogy gyömöszölni? Vagy van helyette alternatív app?
Köszi!84rc
Szia!
Kicsit pontosabban le kéne írnod, hoy mit töröltél le és mi az a “semmi” (külsős zenelejátszó appok?), ami nem találja meg a “semmit” — és erről is leírhatnád, hogy az micsoda (a zenéid?).
Az, hogy “törölted a médiatárat” mit jelent pontosan? Uninstalláltad a gyári zenelejátszót? Vagy törölted az őt alkotó fájlokat a belső memóriából? Vagyis most nincs meg a “Zene” nevű app a telódon?
Ha így lenne, akkor szerintem próbálj egy hard resetet, hátha attól újrahúzza magát a rendszer és pótolja a hiányzó rendszeralkalmazásokat.
Titanium Backup-al eltávolítottam a mediatár alkalmazást, mert kellett a hely a belső memórián. Most a hívás beállítás nem látja a csengőhangot, a galéria a fotókat stb. Megvan minden, file-ból meg is nyitható, de az alkalmazások nem érzékelik :-(
Ahan, hát nagyjából passz — A remek Titanium nem csinál mentést belőle a memóriakártyára pl? Mert ha nem, akkor innen tényleg csak azt tudom mondani, hogy próbáld meg a hard resetet vagy a KIES-szel újrahúzni a rendszert, de ezt csak elvben javaslom, semmiféle ilyen gyakorlati tapasztalatom nincs.