Mint ahogy azt bizonyára tudjátok, a Garmin néhány rövid hónapja felvásárolta a Navigon céget. Ebben idáig nem semmi különleges nincsen, a mai piaci helyzetben, a különböző termékek ügyes felhasználásával, akár erősíthetik/nék is egymást…
Gondolok például a Navigon iPhone-on és Androidon is használható szoftverére, vagy a Magyarországon is működő Live szolgáltatására, de akár a Garmin révén lehetne hazánkban is szervize a Navigonnak, vagy a Life Time frissítés is okos opció lehetne… A lehetőségek szinte korlátlanok.
Ezzel szemben azt csiripelik a madarak, hogy egészen másképpen fog működni a dolog. Még az sem biztos, hogy Kelet Európában megmarad a Navigon, és az is lehet hogy aki ilyet szeretne magának (és valljuk be, van rajongótábora a vasnak), az legközelebb majd a Bécsi út másik oldalán tud magának ilyen készüléket beszerezni…
Így viszont már nem biztos hogy egymás erősítése a cél. Bár ehhez a részéhez nem értek, de tegyük fel, hogy tényleg kivonul a Navigon ebből a régióból. A néhány százalékot birtokló cég vevőköre elpártol (kénytelen – kelletlen) máshová. Ezeknek a felhasználóknak csak egy része fog Garmint venni, de egy részük szinte biztosan nem…
Azaz marad egy néhány százaléknyi piaci szeletke, aminek a betöltésére komoly harc várható. Hogy kik lehetnek a befutók?
Talán először is a Becker (hogyha sikerül egy jól működő rendszert felépítenie, akik egy több mint 60 éves cégről, és a készülékeiről el is tudják hitetni, hogy tényleg jók), már csak azért is – mert a szoftverük iGO primo alapú, a készülékei a TopMap térképekkel is megbirkóznak, azaz ha valahová a Navteq adatbázisánál jobb kell, oda megvásárolható egy másik gyártó térképe is…
A második befutó talán a TomTom (bár lényegesen több figyelmet érdemelne a a piac, legalábbis nálunk biztosan) bár még mindig lehetne az árán egy kicsit ugrálni, azután hazánkban a Mio (az alsó árkategóriában mindenképpen), és a kicsik közül esetleg a CNS is…
Kár, hogy hivatalosan semmilyen bejelentés nem történik, mindenki hallgat, a színfalak mögött pedig csendben folynak az események. Mi pedig csak találgatunk, ahogy most én is…
Az igazi kérdés, ha tényleg kivonulnak, hogy mi lesz a térkép frissítéssel, TMC lokációs pont 3-al, stb? Én mindig Navigont használok/tam. Még akkor is amikor Sony Navu 73-ast használtam, hisz a felépítettsége a Navigoné volt.
@ Pietro68 Gondolom ha megvette, akkor jogutód, akkor pedig muszáj lesz a garanciális és a frissítési opciókat tovább vinni. Úgy gondolom, ettől nem kell félni.
Érdekes fejlemény, fogalmam sincs, mi van a háttérben és főleg hogy mi lesz a vége.
Ha megtartja a Navigont mint önálló brandet, az dupla munka (fejlesztés, támogatás)
He elsorvasztja, akkor minek vette meg? Nem hiszem, hogy így lehetne piacot szerezni, én Navigon helyett tuti nem Garmint vennék, és ezzel nyilván még sok Navigon-tulaj van így.
Ha csak a Bécsi út másik végén lehet majd kapni, akkor a magyar vásárlók kétszer is meggondolják, hogy belevágjanak-e, hiszen ez azt sejteti, hogy itthon már support sem lesz hozzá, és azért van elég navis cég, hogy olyat válasszak, amelyik úgy-ahogy jelen van Magyarországon.
MIndenesetre sajnálom, mert a Navigon titkos kedvencem volt :(
@ Zsolto “MIndenesetre sajnálom, mert a Navigon titkos kedvencem volt”. Szerintem ezzel sokan vagyunk így.
mivel az EU-ban élünk, így egy, vagy akár több nemzetközi hálózattal rendelkező bolthálózat, magyar importőr nélkül is forgalomba hozhatja a készülékeket. A garancia nemzetközi, és a javítást eddig sem itthon végezték. Tehát így akár továbbra is kaphatóak lehetnek ezek a készülékek.
Sziasztok,
Olyan kis okosokat tudtok írni, de tényleg…:)
Miért nem kérdezitek meg a Garmint, ha már a Navigon emberei nem tudnak semmi pontos infóval szolgálni.:(
@ Toti Jó ötlet, de kétlem ezek a dolgok itthon dőlnének el.
Jobb reggeleket mindenkinek
hát csak sajnálkozom és értetlenkedem
ez olyan mint mikor a rendszerváltásnál
feladtuk a szovjet piacot
a hir felröppente után elmentem a hiradástechnikai piac egyik boltjába és vagy 3/4orán keresztül nyomkodtam a vasakat hogy mit is vennék navigon helyett eredmény nem biztos hogy garmint
sőt egyáltalám nemtudom hogy mit
VALAMI ÖTLET?
ezt a vasat biztos megtartom ha nem másért majd az unokám kiviszi az ecseri piacra
@ csizi65 Veszel te még jobbat is. A Puch mellé minimum egy 8450 dukál. :)
Ja jól fog mutatni tobbek közöttt a 48-as csepel és a 60-as puch mellett
Ami tény: a Navigon grafikában verhetetlen. Sok olyan szolgáltatása van, amiben szintén. És ezt a Garmin is tudja. Az sem kizárt, hogy maga a Navigon márka kivezetésre kerül a piacról, és szolgáltatásai bukkannak fel a Garminban. A gubanc csak az, hogy míg egy felső kategóriás Navigon (70Prémium) 50 ezer forint alatt megvásárolható, addig egy hasonló kaliberű Garmin kétszer annyiért.
@ Pietro68 Kérdés, hogy az új sorozat árai milyen kategóriába esnek a Garmin készülékekhez képest.
A német, és nemzetközi honlap alapján a 70 Prémium, és 72 Prémium azonos árban, azaz 229€-ba kerül. Tehát nem lesz árváltozás.
Kedves Pietro,
Azt azért ne felejtsük el hogy a magyar árak az elmúlt egy évben biztosan az eurpai árak alatt voltak 20-30%-al, Tehát igen nem lesz drágább a 72-es sorozat mint a 70-es, de csak nyugat európai árak vonatkozásában. Pl a 70 Premium azért tudott ilyen jó áron lenni a Magyar piacon, mert a marketing támogatás bele lett tolva az árba.
Toti!
A kiinduló kérdésre még mindig nem kaptunk választ: lesz, vagy sem Magyarországon Navigon? És ha az utóbbi, akkor termék támogatás. Te tudsz erre választ adni?