Néhány gondolat a HTC Eternity készülék kapcsán

Pár napig alkalmam lesz egy HTC Eternity telefont nyomkodni. Ráadásul a készüléken már a Mango 7.5 – ös frissítés is rajta van. Amikor először Windows 7-es operációs rendszerrel telepített telefon volt a kezemben, nem sok jövőt láttam benne…

Most hogy újra kipróbáltam ugyanezt a Mango frissítés telepítése után is, már egy kicsit jobban tetszik. És, bár van benne néhány dolog ami nem az én ízlésemnek való (pl: a live.com és a Facebook fiók összekapcsolása), ezek ilyen – olyan módon kivédhetőek. A felülete nagyon tetszik, végre valami egyedi a sok egyforma (Androidos, vagy iOS – sel ellátott) készülék között.

Az első ismerkedésünk is a WLAN beállításánál kezdett rossz irányba fordulni, és most is… Millió PDA-n, telefonon és még PNA készüléken is állítottam már be internet elérést, de a Mango (is, és az elődje is) kifogott rajtam. Nálam itthon a saját hálózat egyedi IP címekkel van ellátva, tehát ezeket nem a routerben lévő DHCP szerveren keresztül kapja a készülék, hanem manuálisan be kell (kellene) állítani.

Azonban hosszas keresés után sem találtam rá erre a lehetőségre. Ha valaki esetleg már belebotlott valahol, kérem ossza meg velem is… Így a hétvégi letöltögetés és ezután a fellelhető navigációk rövid kipróbálása is elmaradt.

A készülék mérete impozáns, szükség esetén talán még egy asztalitenisz mérkőzés is megnyerhető vele. A fényereje és a kijelzője is nagyon jó, valószínűleg nem az “olcsó” kategóriában fog indulni.

A működése villámgyors, eddig akadást sehol nem tapasztaltam. A hangminősége jó, egyedül a mérete ami meg fogja osztani a célközönséget. Lesz aki imádni fogja ezért, és lesz aki nem. Még jó hogy lehet választani.

Hoztam egy fotót szétszedett állapotban is is:

Mindent összevetve, az eddigi rövid idő amit együtt töltöttünk jól telt, csak az a fránya WLAN… Hivatalos specifikációt nem találtam hozzá, ez a mobilport.hu gyűjtése:

– GSM, WCDMA
– HSDPA: 14,4 Mbps; HSUPA: 5,76 Mbps
– Bluetooth 2.1, Wi-FI 802.11n
– Digitális iránytű, A-GPS
Érintőkijelző: 4,7 col, 800×480 pixel, kapacitív, multitouch, S-LCD
– Előlapi kamera: 1,3 megapixel
Hátlapi kamera: 8 megapixel, autofókusz, LED-es vaku; videorögzítés: 720p
– Windows Phone 7.1 (Mango) OS
1,5 GHz-es Qualcomm Snapdragon MSM8255 SoC
– 512 MB RAM, 16 GB háttértár
– FM rádió, szabványos hangkimenet
– Akku: 1650 mAh
– Tömeg: 170 gramm alatt
– Méret: 131 × 71 × 10 mm

Amúgy ez egy tréning telefon, ezért ha esetleg a fotókon olyan programokat látnátok, ami a végleges változaton nincs rajta, az nem a véletlen műve… A készüléket a HTC hivatalos magyarországi szervizétől, az E-Care Kft. – től kaptuk tesztelésre. Ezúton is köszönjük!

4 hozzászólás
  1. avatar
    2011. november 7. Válasz
    Sancho

    A http://wp7.hu oldalon is írtak valamit arról, hogy milyen gond van egyes protokoll típusokkal. Nem a fix IP a gond ott, hanem a titkosítás típusa.

    • avatar
      2011. november 7. Válasz
      Gyurci

      @ Sancho Köszi, utánanézek. Lehet, hogy már egy WP7 kezelési útmutató is segítene.

  2. avatar
    2011. november 7. Válasz
    Zsolto

    Jézusom, 4,7 collos :O Nem semmi. De ütős vas (pingpongütős :)), csak még mindig fel nem foghatom, hogy hogy lehet a képernyő felületének uszkve 60%-át homogén, ráadásul csiricsáré színű, üres felületekre elpazarolni. A Wifi meg egy vicc, nekem a Nokia telefonom makacsolta meg magát az egyik routeremmel, akármit csináltam, nem volt hajlandó szóba állni vele. Van ilyen, de azért egy ilyen profi cucctól nem ezt várná az ember.

    • avatar
      2011. november 7. Válasz
      Gyurci

      @ Zsolto Már a beállítást sem találom…

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás