Már nagyon régen szeretnék kipróbálni egy Falk navigációt, de eddig még nem sikerült. Azonban találtam egy tesztet róla, ami megerősítette bennem azt a képzetet, hogy ezt ki nem hagyhatom…
A most bemutatni kívánt navigációs készülék nem túl drága, a nagyjából 180-200 eurós ár kifizethetőnek tűnik. Bár idegen teszteket igyekszem ritkán átvenni, ám most úgy érzem mégis kivételt kell tennem (a márkáról eddig nem esett szó az oldalon). A készüléket ugyanaz a United Navigation jegyzi, amely a Becker készülékeit is.
A Falk PUR 550-44 országos előre feltöltött Európa térképet ad, amely adatbázisát a Navteq alapanyaga adja. Amennyiben élünk a lehetőséggel, akkor 50 euro ellenében, 36 hónapos frissítést kapunk. Bár az nem tudom, hogy évi kettő, avagy 4 frissítést ad a Falk, de ez minimum hat térkép. Tehát darabját valamivel több 8 euro (kb. 2500 forint) ellenében kapjuk meg!
Néhány szót ejtsünk a készülékről is
Külsőre leginkább a Becker régebbi/újabb készülékeire emlékeztet. Alul a szürke csík a talán a z203-on, a ház oldalából kiemelkedő keret pedig az tavalyi sorozatra emlékeztet. Bár kicsit szögletesebb, hosszabb megfigyelés után mégis úgy gondolom, igényes, de konzervatív kinézete van.
Technikai adatok a teljesség igénye nélkül
Kijelző: 12,7 cm (5″) érintőkijelző
Memória: 4GB
Bővíthető: micro SDHC kártya, max. 32GB
TMC: Integrált TMC vevő (antenna az autóstöltő kábelében)
Akku: 1200 mAh lítium-ion
Méret: 131,9 x 90,0 x 15,6 mm
Súly: 198 gr.
Az ingyenes TMC elérhető az alábbi országokban: TMC D, CH, NL, B, L, I, E, F, DK, FIN, N, S, CZ. Természetes megvásárolható a TMC Pro szolgáltatás is.
A szoftterben a jobb kezelhetőséget segítő hatalmas gombokat találunk:
És Alagút üzemmódot is:
Jól látható tájékoztatást a kőrforgalmak tekintetében:
Ezenkívül:
– Intelligens billentyűzet
– Text-to-speech
– Park & GO
– Kattintható POI-k
– Sávasszisztens
– Madárnézet
– Falk Navi-Manager (kliens szoftver)
Összegzés: ezeket most nevezzük inkább csak benyomásoknak. A készülék tetszik, a felülete a nagy gombok miatt biztosan jól kezelhető, és külön felhívják a figyelmet az egyszerű kezelhetőségre. A beépített TMC aránylag sok országban biztosít ingyenes hozzáférést, és a kijelzése is könnyen átlátható.
Természetesen hoztam videót is:
Még mindig azt mondom, hogy szívesen kipróbálnám…
Forrás: www.navi-magazin.de
A Falk a nyomtatott térképek egyik világhírű kiadója, kézenfekvő továbblépés (sőt, túlélési stratégia) számukra a belépés a navipiacra. Ez egy igényes cuccnak tűnik, és a jól csengő névvel biztosan sokat eladnak belőle Nyugat-Európában. Úgy látom, itthon nem kaphatóak sajnos. Viszont a Vaterán 10e-ért eladtak egy újszerű, 4,3-as példányt full eu-térképpel, eredeti tartozékokkal, na az jó fogás lehetett.
@ Zsolto No, ezt nem is tudtam, köszi a plusz infót. Valóban igényes cucc benyomását kelti, és a 36 hónapos térképfrissítés sem kutya. Használtan szinte elérhetetlen, még az eBay-en is néztem…