Új szoftver a TomTom egyes készülékeire

Néhány napja, miközben a térképvásárláshoz kapott megoldási javaslatot próbáltam ki, megütötte a szemem a frissítések között egy szoftver-update. A régebbi TomTom készülékekre adták ki, az utolsó előtti széria…

…szoftverét, amely a GO750/GO950-es sorozat gépein debütált. Még emlékszem, hogy milyen nagy dolog volt az, amikor a Navigon egyes régebbi készülékeire letölthetővé vált egy újabb sorozat szoftvere, így az újabb dizájnt, és még újabb lehetőségeket kaphatott. Persze volt a dolognak hátulütője is, nem kevés pénzbe került… Mondjuk ezt enyhítette az, hogy a mindenkori aktuális térkép előtti verziót odaadták hozzá ajándékba.

Így azoknak, akik már régen frissítettek, vagy nem volt kétéves frissítési lehetőségük, tényleg jó lehetőség volt. A TomTom ezt a szoftvert ingyen adja. Bár az utóbbi időben nagyon eltűntek, se új készülék, sem új hír, egyszóval mintha itt sem lennének. Így ez az ingyenes lehetőség éppen a legjobbkor jött.

Amit elsőre észre lehet venni, az-az új kezelőfelület, illetve az, hogy az XL most sokkal gyorsabban bootol mint eddig. Ami amúgy nem lenne nagy szó, lévén régen ez idő alatt kávét lehetett főzni… Valamint 2D nézetben van autozoom, amire viszont nem emlékszem hogy eddig lett volna.

Kompatibilis: TomTom One/XL/XXL/Start, Ease. Hab a tortán, hogy a nagyobb készülékek is megkapták: GO520/GO720/GO920/GO530/GO630/GO730/GO930/GO950/GO540 Live/GO740 Live/GO940 Live.

Néhány képernyőmentés az “új” TomTom XL-ről:

Kapcsolódó cikkek:

https://navigyurci.hu/2011/08/16/ismet-navigon-szoftver-update-4350-max-bol-navigon-70-premium/
https://navigyurci.hu/2010/03/13/navigon-2110-max-itt-a-frissites/
https://navigyurci.hu/2010/02/25/navigon-fizetos-frissites-egy-kategoriaval-feljebb/

15 hozzászólás
  1. avatar
    2012. február 17. Válasz
    Tamas

    Ez nagyon jó, már annyit bosszankodtam rajta, hogy még megvenni se lehet az újabb szoftvereket…

    • avatar
      2012. február 17. Válasz
      Gyurci

      @ Tamas És még a One és XL gépekre is… Tényleg jó.

  2. avatar
    2012. február 17. Válasz
    uckertr

    És mennyit szenvedtünk az okosított szoftverekkel… Azokkal már évekkel ezelőtt így működött, de így hivatalosan azért jobb!

    • avatar
      2012. február 17. Válasz
      Gyurci

      @ uckertr Valahogy ki kellett taposni az utat. :)

  3. avatar
    2012. február 17. Válasz
    Tamas

    Fent van, de az ikonok a régiek, van valami okosság amivel ezt lehet állítani?

    • avatar
      2012. február 17. Válasz
      Gyurci

      @ Tamas Nincs semmi trükk, telepíted és annyi… Szerintem a One-ra is jó.

  4. avatar
    2012. február 17. Válasz
    Tamas


    Gyurci:

    @ Tamas És még a One és XL gépekre is… Tényleg jó.

    Van a családban egy One 2nd edition, szerinted arra is jó?

  5. avatar
    2012. február 17. Válasz
    Tamas


    Gyurci:

    @ Tamas Nincs semmi trükk, telepíted és annyi…

    Lehet félreérhető voltam, tehát a telepítés utána a 730-ason az ikonkészlet marad a régi (8.x)-es, de az alkalmazás már (9.4) – azaz ezek az ikonok nem látszanak kivéve egy-két olyan helyet, ami teljesen új funkció a 9.4-ben. A kérdés arra vonatkozott, hogy elérhető-e valamilyen trükkel, hogy az új ikonok látszódjanak mindenhol ne a 8.x-esek.

    • avatar
      2012. február 17. Válasz
      Gyurci

      @ Tamas Sajnos azon nem tudtam kipróbálni, lehet hogy bugos a szoftver. :(

  6. avatar
    2012. február 19. Válasz
    nord

    Na végre, nekem is sikerült időt szakítani az installra. /XXL/
    Jövő héten kipróbálom, hátha lesz valami kellemes új meglepetés, ami eddig a régi verzióban nem volt. :)

    • avatar
      2012. február 19. Válasz
      Gyurci

      @ nord Azután ne felejtsd el elmondani mit találtál. :)

  7. avatar
    2012. február 22. Válasz
    nord

    Volt két rövid utam tegnap, pár apróság, amit megjegyeztem:

    Pozitívum, hogy gyorsabban találja meg hidegindításkor a GPS jelet, végre nem kell várni perceket.

    Az alsó sávot három részre osztották: elsőre kicsit soknak tűnik az infó és zsúfoltnak (nem is tudom, hogy a kisebb kijelzőjű modelleken ez mennyire lehet jó), de az XXL-en biztos könnyedén átállok. Ugye a TomTom-ot azért is szeretjük, mert nem csicsázza túl, akár fél szemmel is átlátható a megfelelően adagolt infómennyiség, így ezért volt egy picit meglepő a sok adat. Nem mondom, hogy rossz, mert az abszolút nem lenne igaz, inkább csak érdekes, de nyilván gyorsan meg lehet szokni.

    Ennek a hármas résznek előnye, hogy a bal alsó kis téglalap sebességtúllépéskor teljesen pirosra vált, így nem is kell ránézni a kijelzőre vagy a hangot bekapcsolni, már a periférikus látómezővel is érzékeli az ember. Ez mindenképp üdvözlendő fícsör.

    Előny, hogy a középső osztásban szerepel a 2D/3D ikon, így végre nem kell gyorsmenübe se lépkedni, hogy az ember átváltson madártávlati nézőpontból sima térképnézetbe.

    Szerencsére frissítéskor a beállítások, témák, letöltések, kedvencek megmaradtak. :)

  8. avatar
    2012. február 23. Válasz
    nord

    Gyurci,
    Akkor most én voltam az újszülött, akinek minden vicc új. :)

    • avatar
      2012. február 23. Válasz
      Gyurci

      @ nord :)

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás