Múzeum. Navigon MN7 for PDA. Live szolgáltatások

Ma a kezembe került az iPAQ PDA-m, és elgondolkoztam rajta, milyen sok navigációs megoldást próbáltam ki rajta. Elkezdtem böngészni a kártyáim között, és a Navigon MN6 szoftver akadt a kezembe. Jó régi verzió, még 2008-as térképek vannak hozzá…

Ha már megfogtam, elindítottam a Navigon Fresh programot, hogy lássam van-e valami frissítés hozzá. Volt, bár a “frissítés” már nem nagyon igaz, lévén az új szoftver dátuma is (2009.12.18) még Noé emlékét idézte fel bennem. Lássuk mi változott az előző változathoz képest. Tulajdonképpen rengeteg minden, de mára ez mind semmivé foszlott.

Ami elsőre észrevehető volt, hogy a keresés és a szolgáltatások köre kibővült, mégpedig a Google Helyi Keresés opcióval. A következő változás a Live Traffic ikon megjelenése volt. Persze ezek rögtön felcsigázták az érdeklődésemet, következzen egy gyors próba.

Az “Élő forgalom” érdekelt jobban, ezért ezzel kezdtem. Sajnos kiderült, hogy regisztrálni kell hozzá. Pesze ez még nem lett volna akkora gond, ám az-az oldal ahol ez elvégezhető lenne, már a múlté…

Sajnos így nem tudtam kipróbálni, pedig PDA-n még soha nem láttam működni.

A következő, számomra nagyon fontos dolog a helyi keresés volt, mert a nekem meglévő verzió, 2008 Q3-as térképekkel rendelkezik, ami öreg mint az országút. Azonban a Google segítségével valami halvány javulás lett volna tapasztalható, bár a 3 év térképi elmaradás, az még hazai viszonylatban is óriási…

Sajnos azonban ez sem működött, pedig ez nem valószínű, hogy regisztrációhoz lenne kötve, talán inkább a szerver címe változhatott azóta.

Először azt gondoltam, hogy a PDA internet kapcsolata nem működik, de az időjárás modul működött, ezért valószínűsíthető, hogy a szerver már nem az öreg szoftverben előre konfigurált helyen van.

Ezen kívül még két lehetőség van, ahol az internet segítségét vehetjük (vehetnénk) igénybe, de ebből is csak az egyik működik. Az időjárás.

Ezen kívül még szobát lehetne foglalni, de ez az opció sem működött, sem magyar, sem pedig görög szállodák esetében.

És miután az utolsó letölthető szoftver láthatóan több mai elvárásoknak megfelelő lehetőséget nem támogat, ezért számomra kérdés, hogy érdemes lenne-e a térképet komoly pénzért frissíteni. Már ha egyáltalán van még frissítés…

Ui: a Navigon Fresh szoftver még engedett egy frissítést a 2010 Q3-as verzióra, de a szoftver már úgy indult, hogy nem talál térképet. Ami valószínűleg azt jelenti, hogy egy bizonyos verziónál újabb térképekhez, újabb szoftver verzió is kellene, de ilyen már nem elérhető a Navigon PDA változatához…

2 hozzászólás
  1. avatar
    2012. február 23. Válasz
    Zsolto

    Hm, nem is tudtam, hogy anno már volt PDA-ra készült Navigon progi is. Klassz látni, hogy a kezelőfelülete mennyire kiforrott volt már akkor is, és mennyire hasonlít a mostanihoz.

    • avatar
      2012. február 23. Válasz
      Gyurci

      @ Zsolto Sőt, képzeld kapni is lehetett nálunk hivatalosan DVD lemezen, és ja jól emlékszem még Symbianra is.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás